Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 3. szám - Dobos Irma - Scheuer Gyula: Egyes hazai konyhasós vizek makro- és mikroelemei, összehasonlítva néhány külföldi előfordulással
29 DOBOÍT^^SCHEUER^GY^Jig^e^iaza^on^hasói^izeloriakix^^tincroelemer^ um csökkenést közel hétszeres hígulással magyarázza a tengervízhez viszonyítva. A sósvizet tartalmazó repedezett karsztos tározóknál (mészkő) a tengervízhez viszonyítva (Rábasömjén, Cserkeszőlő, Acqua Borra) nem tapasztalható lényegi változás. Ez azzal indokolható, hogy a rendszer működésében lezajló folyamatokban a kalciumra vonatkozóan kiegyenlítő tényezők működtek. A sósvizek kalcium tartalmára vonatkozó érdekes a- dat, hogy a Holt-tengerben 13 000 mg/l-t mutattak ki a vizsgálatok (Bender 1968). d. Magnézium. Ez az elem a tengervízben a nátrium után a legnagyobb mennyiségben fordul elő 939 mg/1 értékkel. A vizsgált vizekben minimális mennyisége 12,0 mg/l, amelyet az oltáréi vízben mutattak ki. A maximum pedig 5600 mg/1, amelyet a dalloli hidrotermában mértek. A két érték között a mennyiségi különbség több mint 460-szoros. A vizsgált sósvizek legtöbbjének magnézium tartalma a tengervíznél kisebb. Ezen belül is három változat különböztethető meg. A vizek legnagyobb részénél ez az első csoport a magnézium 110 mg/1 alatti mennyiséget képvisel. E csoportba tartozik Sóshartyán, Rábasömjén, Oltárc. Cserkeszőlő, Csíz, Acqua Borra, Bad Wimpfen. A vizek másik részénél 1000-110 közötti értéket mutattak ki. E csoportba a parajdi (757,9 mg/1), a Lutra Edi- psu-i (392 mg/1) és a Bad Bentheim-i (644,3 mg/1) sósvíz sorolható. A harmadik csoportot a Dallol-i víz képviseli jelentős magnézium feldúsulással. Az első csoportnál a magnézium csökkenése igen jelentős, mert átlagosan több mint tizenháromszoros, de az oltáréi víznél már több mint hetvenszeres. így ezeknél a rendszereknél a kationok közül a magnézium csökkenése nem magyarázható csak felhígulással, hanem olyan folyamatokkal, amelyek elősegítették és kedveztek a magnézium jelentős csökkenéséhez a tengervízhez viszonyítva. A második csoportnál a magnézium jelentős csökkenését okozó folyamatok már csak korlátozottan érvényesültek. Míg a dalloli rendszernél már olyan adottságok léptek előtérbe, amelyek nagyon kedveztek a magnéziumjelentős feldúsulásához a sóüledékeken belül. Egyes esetekben a sósvizekben a magnézium szélsőséges feldúsulása is tapasztalható. Ilyen adottságot mutattak ki többek között a Holt-tengernél, ahol a kationok közül a magnézium mennyisége meghaladja a nátriumét, így a magnézium a vezető kation 34 500 mg/l-rel a Holttenger vizében (Bender 1968). A kalciumnál és a magnéziumnál egyértelműen a helyi környezeti feltételek, adottságok és folyamatok befolyásolták mennyiségi adottságaikat, amelyek a sósvizek minőségének alakulásában fontos szerepet játszottak. e. Klorid. Az anionok közül a sósvizek esetében természetesen döntő meghatározó elem a klór, amely a tengervízben 17 700 mg/1 mennyiséggel és 90,8 eé %-kal dúsul fel. Ezt a mennyiséget kiindulási alapként kezelve az összehasonlításban egyértelműen megállapítható, hogy a 11 vizsgált sósvízben a nátriumhoz hasonlóan jelentős ingadozást mutat. Ezért a klór esetében is három csoportot lehet megkülönböztetni a vizsgált sósvizeken belül a tengervízhez viszonyítva. Az első csoportba azok a vizek sorolhatók, amelynél a tengervíznél kisebb mennyiségben mutattak ki a vizsgálatok klórt. Ezek a következők: Sóshartyán (10 700 mg/1), Oltárc (9320 mg/1), Cserkeszőlő (13 782 mg/1), Csíz (7653 mg/1), Acqua Borra (4420 mg/1). A második csoportba azokat a sósvizeket soroltuk, a- melyek kisebb mennyiségben meghaladják a tengervízét. Ide tartozik a rábasömjéni (22 300 mg/1) és a görög Lutra Edipsu (24 161 mg/1). A harmadik csoportba azok tartoznak, amelyek klór tartalma jelentősen meghaladják a tengervízét. Ide tartozik az erdélyi Parajd (120 713 mg/1), a Bad Bentheim (185 029 mg/1), a Bad Wimpfen (189 673 mg/1) és a Dal- lol (175 000 mg/1). Ezek a feldúsulási értékek igen jelentősen meghaladják a tengervíz klórtartalmát. így a parajdi sóshévíz klór mennyisége 6,7-szerese a tenger vizének, míg a Bad Wimpfen-ié már több mint 10-szeres növekményt ér el. Ilyen nagy klórtartalmú vizek egyértelműen sótelepekkel állnak genetikai kapcsolatban. A fentiek alapján megállapítható, hogy a klór mennyiségi alakulásának feltételeit az egykori helyi környezeti adottságok és folyamatok befolyásolták, amelyek a sósvizek minőségében meghatározó szerepet játszottak. A tanulmányozott négy hazai sósvíz közül a klórtartalom háromnál a tengervízhez viszonyítva alacsonyabb értékeket mutatott kisebb mennyiségi ingadozáson belül (Sóshartyán, Oltárc, Cserkeszőlő), míg Rábasömjénnél kb. 25 %-os növekmény jelentkezett. így a vizsgált rendszerek esetében háromnál olyan folyamatok zajlottak le, amelyek a klór mennyiségi csökkenését okozták és nagyságrendjük a helyi tényezőknek megfelelően alakultak (hígulás?), míg Rábasömjénnél a rendszerbe többlet klór beáramlás történt. Vagyis miután e rendszerek alapvetően a paleogén és a neogén tengervízzel állnak genetikai kapcsolatban klorid tartalmukat a helyi tényezők befolyásolták és alakították a változó földtani folyamatokkal összefüggésben. f. Szulfát összetevőt a tengervízben 2270 mg/1 meny- nyiséget mutattak ki a vizsgálatok. Az 1. táblázatban szereplő sósvizekben a szulfát a tengervízhez viszonyítva igen szélsőséges ingadozású, mert a minimum a csízi vízben 4,9 mg/1, amely 460-szor kisebb, mint amennyi a tengervízben van. így vannak sósvizek, amelyek szulfátban szegények. Míg a Bad Wimpfen-i vízben mutatták ki a 2945 mg/l-es maximumot, amely meghaladja a tengervizét 25 %-kal. A mennyiségi adottságokat sorba rendezve a vizsgált sósvizek szulfát tartalom szempontjából egymástól eltérően három mennyiségi érték köré csoportosulnak. A legkisebb szulfáttartalmat Csíznél (4,9 mg/1) és Sóshartyánnál (10 mg/1) mutatták ki. Az oltáréi víz már átmenetet jelez a másik csoport felé 442 mg/l-rel. Tehát az ilyen sósvizek szulfátban szegények. A másik csoportba tartoznak azok a vizek, ahol a szulfát tartalom 1000 mg/1 körüli. Ide tartoznak a következők: Bad Bentheim (912 mg/1), Acqua Borra (983 mg/1), Parajd (1056 mg/1), és Lutra Edipsu (1083 mg/1). Ezek szulfát tartalma közepesnek értékelhető.
