Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 2. szám - Alföldi László: Kis elmélkedés a Vízgazdálkodásról

8 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 2. SZ. Állítólag emberi tulajdonság, hogy nem becsüljük azt, a­mi bőségesen hozzáférhető. Amikor a II. világháborút köve­tően a lakosság ivóvíz ellátásában, illetve vezetékes vízzel való ellátásában politikai szempontok miatt a víz árát 1 Ft/ köbméterben állapították meg, illetve tartották, volt olyan lakótelep, ahol az egy főre eső vízfogyasztás meghaladta az 500 köbméter/fő/napot. Budapest vízfogyasztása például nyári napokon elérte az 1,5 millió köbméter/napot, amióta azonban a víz árát fokozatosan emelték, a nyári csúcsidő­szaki fogyasztás a legnagyobb hőség mellett sem haladta meg a 750 ezer köbméter/nap fogyasztást. Figyelmeztető jel, hogy a 2005. évi ország jelentésben közölt értékek azt mutatták, hogy „a jelenlegi hidegvíz ter­melés a hasznosítható vízkészletet meghaladja, igaz, az u­tánpótlódás mértékét még nem. „A tapasztalat szerint az i­vóvízadó képződményekben az Alföld területének nagyobb hányadán az ivóvízadókban 5-20 méter vízszintcsökkenések következtek be (Liebe P. 2005). Mindezek mellett az ország területének körülbelül 70 %­án lehetőség van 35-95 C°-os hévizek feltárására. Ebből következően hévízfeltárási lehetőségeink Európában kie­melkedők. A különböző nyilvántartásokban kb. 1300 hévíz­kút szerepel, ezekből azonban csak kb. 600 hévízkút üze­mel. A kutak elsősorban furdőfejlesztés, fürdőkultúra, gyó­gyászati és wellness célú hasznosítása rendkívül rossz ha­tásfokú, komplex rendszerek elvétve működnek, a hőener­gia hasznosítás szegényes (40 C°-nál melegebb hévizeket i­gen gyakran hideg vizes kút vizével keverve hütenek. A fej­lesztés összehangolatlan, a víztermelés általában pazarló, a hosszabb ideje működő hévíz kutak nyomáscsökkenése 30­50 méter között mozog. A rétegnyomás csökkenés az Al­föld egészében megközelíti a 20 métert. Az állami szabályozás, a vízkészletek védelme és szeny­nyeződés elleni védelme határozott, az ellenőrzés azonban rendkívül laza. Összehangolt országos léptékű komplex hé­víz-hasznosítás középtávú terveinek az elkészítésére lenne szükség. Mielőbb ki kellene dolgozni a termelés-függő vál­tozások és a potenciális utánpótlódás lehetőségeit vizsgáló alapkutatási programokat, és középtávú, legalább 50 évre kiterjedő tervezés elkezdésével sem lenne szerencsés tovább várni. Irodalom Paul H. Jones: Geothermal Hydrodinamics of Possible ky to the Hydro­logy of Certain Aquifers Systems Geol. Conf. Praga, Hydrologia­Burst. J. F. 1969 Burst J. F. 1969: Diagenesis of Gullf Coast Clayer sediments and its Possible Relation to Petroleum Migration. A.A.P.G.B. 53 1. p. Coplen T. Hanshow B.B. 1970: Ultrafiltration by Complet Clay mem­bran.Geochim Cosmichim, Acta 27. Werner A. P. Luck 1979: Structure of water and Aquaeus solutions. Proceeding of the Symposium held at Marburg in July 1979 Kovács Gy. 1972: A szivárgás hidraulikája, Akadémiai Kiadó Kovács Gy. 1981: Seepage Hidraulic, Akadémiai Kiadó Kovács Gy. and associates 1981: Subterranean Hydrology. Water Re­sources Publications PO.BOX 2841 Littleton, Colorado 80160, ALFÖLDI LÁSZLÓ Alföldi L.: 1982: Groundwater microbiologic problems and biologic treatment , State of the art report, Water Science and technology Alföldi L. 1982: Parti szűrésű rendszerek kitermelése, Magyar Vízgaz­dálkodás 1982.5. Alföldi L. 1984: Észrevételek a felszín alatti vizek szennyeződés érzé­kenységéről, Hidrológiai Közlöny 1984 Alföldi L. 1984: A felszín alatti vizek nitrátosodása és a védekezés módjai, Elemző tanulmány Bp. 1984 OMFB Alföldi L. 1987: Groundwater microbiology: problems and biological treatment, Internat. Symposium Kupio Finland state of art report Alföldi L.1989: A felszínalatti vizek védelmének, Hidrológiai alapjai 1958-1989, Életművet összefoglaló Doktori Tézisek Alföldi L. et al 1991: A felszínalatti vizek genetikájának hidraulikai kapcsolatának vizsgálata hidrogeokémiai, izotóphidrológiai és geo­termikus módszerekkel Témajelentés VITUKI 9 Alföldi L. 2000: A magyar hidrológia jelene és jövője, MTA Különle­nyomat. Alföldi L. 2012: Egy kis brain storming a vízről. Hidrológiai Közlöny 2012/2 Alföldi L.- Papp B. 1973: A Környezetvédelemmel kapcsolatos felada­tok a felszínalatti vízkutatásban, VITUKI tanulmányok és kutatási eredmények Alföldi L.-Papp B. 1976: The problems of environmental protection for subsurface waters in Hungary, Water Analitic Bulletin Voll. Alföldi L. 1982: Hidrogeological aspects of groundwater nitrification, JASA Collaboration Proceeding Series Laxemburg Lónyai Menyhért 1860: Akadémiai Székfoglaló, Magyar Tudomány Magyar K. 1956: Különböző Nyomású összekapcsolt vízadó rétegek közös nyugalmi vízszintje és együttes vízhozama. Hidrológiai Köz­löny 1956/3 Deák J. 1979: Environmental isotops and Water chemical studies for ground water research in Hungary, Izotop H idrology Vol 1 Jeneiné Jambrik Rosalia 1984: A pliocén víztartók vizeinek minősége a Délkelet Tiszántúlon, Hidrológiai Közlöny 5. Varga M. et al 1984: Országos Vízgazdálkodási Keretterv, Országos Vízügyi Hivatal Rónai A. 1985 Az Alföld negyedidőszaki földtana, Geologica Hunga­rica Series Geologica Tom 21 Varsányi I. 1986: Pleisztocén rétegvizek kémiai elemzés adatainak ér­tékelése több változós statisztikai módszerekkel. Hidrológiai Köz­löny, 6 p. Varsányi Zné 1986 Pleisztocén rétegvizek kémiai elemzési adatainak értékelés többváltozós matematikai módszerekkel, Hidrológiai Köz­löny Varsányi Z -né 1966: Csongrád megye ivóvizeinek kémiai összetételé­ből levonható vízföldtani következtetések Hidrológiai Közlöny Schmidt E Róbert et al 1976 :Magyarország Vízföldtani Atlasza MÁFI Neppel F.-Somogyi S. 1994: A Duna vízgyűjtőjének ősvízrajza. Vízü­gyi Közlemények 3. kötet László Lenkey 1999: Geotermics of the Pannonian Basin and its Bear­ing ont he tectonics of basin Vrige Universiteit Amsterdam, Acade­mic Proetachrift Geboren de Budapest/ Hongarii Somlyódi L et al 2000: A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései , MTA Kutatóközpont Liebe P. et al 2004: A furdőfejlesztéssel kapcsolatban a hazai termál­víz-készlet fenntartható hasznosításáról és a használtvíz kezeléséről szóló hidrogeológiai kutatás Zárójelentés VITUKI-MAFI _Agro­proft Konzorcium. Kézirat Orlóci I.-Szesztay K. 2011: A vízgazdálkodás tervezése Hidrológiai Közlöny A kézirat beérkezett: 2013. április 9-én A Szerző a VITUKI nyugalmazott főigazgatója, korábban az OVH Kutatási Főosztályának és Vízgazdálkodási Főosztá­lyának vezetője. AZ MTA Hidrológiai Tudományos Bizottságának alapító tagja, több mint egy évtizeden át elnöke. Az UNESCO felszín alatti vizek munkabizottsági tagja. A Magyar-Mongol Vízkutató Expedíció hidrogeológusa, az MTA földtudományok doktora, cimzetes egyetemi tanár.. A little reflection from the Water Management Alföldi, L.

Next

/
Thumbnails
Contents