Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 1. szám - Zsupos Zoltán: Dr. Dóka Klára (1944-2012)

6 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 1. SZ. különösen a legnagyobb testvérem nagyon szeretett túrázni, a kisebbek már kevésbé, de az egész országot bejártuk Az általános iskola elvégzése után 1958-ban kezdtem középiskolai tanulmányaimat a Corvin Mátyás Gimnáziumban, ami nagyon jó iskola volt, azóta is tartom az itt oktatókkal és egykori osztálytársaimmal a kapcsolatot. Az ottani oktatók közül sokan az 1956-os események miatt előző munkahelyükről (pl. az egyetemről) elbocsátva kerültek oda. Különösen jó irodalom tanárom volt, eredetileg angolnémet szakos, akire itt rábízták az irodalom tanítását és a mi osztályunkat. így a magyar és külföldi irodalomból rengeteget olvastunk, nagyon jól megtanultuk a helyesírást. Az egyetemre latin-magyar szakra akartam jelentkezni, de nagyon nehéz volt a latin érettségi. Ezért az utolsó pillanatban visszaléptem, így lettem a magyar-történelem szakos. NÉVJEGY Dóka Klára 1958—1962 Corvin Mátyás Gimnázium, Budapest 1963-1968 ELTE, magyar-történelem szak 1968-1974 Fővárosi Levéltár 1974-1984 Vízügyi Levéltár 1984—2007 Új Magyar Központi Levéltár, Magyar Orsz. Levéltár Akkor az volt az oktatáspolitikai előírás, hogy az ún. előfelvetteknek a termelőmunkával ismerkedni kell, így egy évig dolgozni kellett. Szüleim a vasúthoz helyeztek el, és közben az egyetemre az előfelvételiseknek tartott tanfolyamra kellett járni. így 1963-ban kezdtem tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A magyar szakon az ott folyó tömegoktatás, a dogmatikus szemlélet és egyéb tényezők miatt nagyon sok csalódás ért, ezért érdeklődésem egyre jobban a történelem felé fordult. Ókorból Dobrovics Aladárt, Hahn István professzort hallgattuk, majd másodévtől az akkori dékán, Sinkovics István professzor úr szemináriumába kerültem. Harmadéven, amikor szakdolgozati témát kellett választani, Szabad György szemináriumába jártam. Akkor az volt a gyakorlat, hogy a hallgató először szemináriumi dolgozatként kapott egy nagy témát, amit - ha sikeres volt a választás - éveken keresztül folytatni lehetett. Ma sajnos nem ez a helyzet. A hallgatók igen szük témákból dolgoznak, a sok kínnal összeállított szemináriumi vagy szakdolgozatnak nincs folytatása. Szerintem ott van a fő gond, hogy ma az oktatók sem tudják, hogy mi van a levéltárban vagy más közgyűjteményekben, ezért nem jelölnek ki a hallgatóknak nagy témákat. Én szemináriumi dolgozatnak A pesti céhes ipar válsága az 1840-es években című témát kaptam. Ebből a Fővárosi Levéltárban majd az Országos Levéltárban kutatva, a témát 1872-ig kiterjesztve egy év múlva kisdoktori lett, és öt évre rá, 1974-ben, beadtam kandidátusi disszertációnak. Visszatérve az egyetemre: mivel úgy éreztem, hogy a magyar nyelvet és irodalmat már gimnazista koromban megtanultam, terveztem, hogy az első szigorlat után átmegyek levéltár szakra. Én meg is tettem ebbe az irányba a lépéseket, de az volt a kívánságom, a magyart ne kelljen leadni. Arra hivatkoztam, hogy ott a három kisebb testvérem, és az egyetem elvégzése után azonnal dolgoznom kell, ami egy ilyen kis szak elvégzése után nem biztonságos. Végül mégsem engedték meg, hogy felvegyem a levéltár szakot. 1968-ban kaptam meg diplomámat. A Fővárosi Levéltárban ekkor tartósan megürült egy kezelői állás: Buzási János lett a delegátus Bécsben, akinek a felesége előzőleg itt dolgozott. Engem - szerződéssel - erre a státusra vettek fel időszaki „raktárkezelődnek. Két éven keresztül minden hónapban új munkaszerződést kaptam. Amikor ledoktoráltam, akkor végre kineveztek. Igazgatóváltás volt, közben interregnum, majd 1971-ben Ságvári Ágnes kerül a a levéltárba főigazgatónak.. 1974-ben, amikor elkészült a kandidátusim, arra gondoltam, hogy végre elmegyek pihenni. Édesapámmal a Tátrában kirándultunk, ahol elég csúnyán eltörtem a lábamat. Műtét, majd fél év betegállomány következett, még mindig benne van a lábamban a platina. A Fővárosi Levéltárba - a Bazilika pincéjébe - nem tudtam visszamenni dolgozni. Ebben az évtizedben sorra alakultak a szaklevéltárak. A Levéltári Osztály nekem is két lehetőséget ajánlott fel. Jelezték, hogy a MÁV és a vízügy is szeretne szaklevéltárat, és tőlük kémek javaslatot. Nem akartam a családi kapcsolatokra építeni, hanem elmentem a vízügyhöz, és az alakuló Országos Vízügyi Szaklevéltárban voltam hét évig. Szakmailag hasznos volt ez a hét év, de túl nagy volt az elszigeteltség. 1981ben egy azóta is működő, megszervezett levéltárat hagytam ott, amit munkatársaimmal a semmiből hoztunk létre. Előző munkahelyemen, Budapest Főváros Levéltárában Ságvári Ágnes akkor kezdte szervezni a Levéltáros Egyesület elődjét, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekcióját. Ehhez a munkához hívott segítségül, ami a következő három évben igen sok időmet kitöltötte. Közben az Új Magyar Központi Levéltár Módszertani Osztályának különféle megbízási munkákat végeztem, és 1984. májusában átjöttem ide dolgozni. 1992-ben az UMKL összeolvadt a Magyar Országos Levéltárral, de én ebben a munkakörben maradtam 2007. február 28-án bekövetkezett nyugdíjazásomig. Mint igazi levéltárosnak, nekem nagyon hiányzott, hogy nem foglalkozom konkrétan levéltári anyaggal. Ezért kihasználtam azt a lehetőséget, hogy központi döntés nyomán és különböző pályázati támogatással készültek az egyházi levéltárak olyan segédletei, (fondjegyzékek, térképkatalógusok), amelyekhez hasonlókat az állami levéltárakban is minisztériumi támogatással adtak ki. Különösen a térképek feltárása bizonyult érdekes feladatnak. Az előzményekhez tartozik, hogy a Vízügyi Levéltárban nagyon sok tapasztalatot szereztem a térképekből, majd itt a levéltárban is részt vettem a kamarai térképek feldolgozásában. Felkerestem az összes egyházi levéltárat úgy, hogy elmentem hetekre, és így készült el a 16 kötetes sorozat. Be akartam adni a történelemtudományok (MTA) doktora cím megnyerésére. Az akadémián azonban ezt „csak segédlet"-nek minősítették, és az volt a cím odaítélésének feltétele, hogy készítsek belőle monográfiát. Ez rövid fél éves munkával az egyes kötetek bevezetőiből el is készült, és a dolgozatot (Egyházi birtokok a XVIII-XIX. században címmel) 1995-ben megvédtem. A következő évben az egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusának készítését kezdtem el, ami főleg a levéltárban található mikrofilm másolatok kutatásához nyújt segítséget. A 13 kötetes sorozatból 6 egyházmegye anyagát készítettem el. Az egyházi levéltárak megerősödésével ezeket a munkákat fokozatosan az ottani kollégák vették át. 1996-tól a levéltárban megkezdődött az állami (OKJ-s) bizonyítványt adó szakképzés középfokon a levéltári kezelők és irattárosok, felsőfokon a segéd-levéltárosok részére. A témával foglalkozó két kolléganőm még ebben az évben nyugdíjba ment, azóta több-kevesebb segítséggel végzem ezt a munkát, 2007 óta immár nyugdíjasként. Mindig mondom, hogy én nem vagyok tudós. Kutatási témáim ahhoz a levéltárhoz kötődtek, ahol dolgoztam. Ezeket XVIII-XIX. századi gazdaság- és társadalomtörténet címen lehetne összefoglalni. A Fővárosi Levéltárban az egyetemi téma, a kézművesipar története volt fő területem, a Vízügyi Levéltárban főleg hivataltörténeti témák érdekeltek, de ezen kívül sok helytörténeti dolgozatot írtam, amelyek főleg levéltári és múzeumi évkönyvekben jelentek meg. Kedvenc területem volt a Körös-vidék, amelyről két könyv is született. Amikor az Új Magyar Központi Levéltárba (1992-től MOL-ban) átjöttem, akkor kezdtem el az egyháztörténeti kutatásokat, de ezen belül is a térképek gazdaságtörténeti vonatkozások érdekeltek. 1984-től kapcsolódtam bele a hungarika kutatásokba. Kár, hogy megszűnt abban a formában a kultúrcsere, mert rendszeresen folyt a határon túli iratanyag feltárása, és a munka tervezhető volt. Nagyon sok helyre elküldtek, 10-15 évig minden évben voltam valahol, akadt olyan év, amikor