Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 1. szám - Korompai Gábor: Visszapillantás, előrejelzés - Földünk vizeivel kapcsolatban
66 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 1. SZ. Valamennyi kutató egyetért abban, hogyha azonnal normalizálni tudnánk a légkör terhelését, a javulás akkor is csak sok év elteltével indulhatna meg! II. A Föld vízháztartás a valamennyi ország életében a figyelem középpontjába került, mert a változások felgyorsultak. A jövő egyre szűkülő területeket kecsegtet biztos vízellátással (Amazónia, a Kongó medencéje, Kanada, Szibéria egyes régiói...). Elkerülhetetlennek látszik a veszélyeztetett területeken az érintett országok együttműködése, és így a vízháborúk elkerülése. Etiópia most kezdi tározni új gátja mögé a Kék-Nilus vizét, aminek közvetlen, be nem látható következménye lehet a világhírű Dzsezira-félsziget (Szudán) és Egyiptom mezőgazdaságára egyaránt. A források valós és valószínűsíthető adatokat szolgáltatnak például a tiszta ivóvíz elérhetőségét illetően. Utalnak 2000-re, amikor hat milliárd lakossal számolva, azok 92 %a jutott ehhez hozzá. 2025-ben ez az arány már csak 62 % lesz. Már 5 % szűkölködött (2025-ben ez 31 % lehet, és 3 % hiányt szenvedett). 2025-re ez felmehet 7 %-ra. Lehetséges a tengervíz sótalanítása, és az így nyert víz felhasználása mezőgazdasági területeken, parkokban, iparban, lakásokban. Erre találunk példát többek között a Perzsa-öböl országaiban, ahol a sivatagi környezet és az olajban való gazdagság kényszerítő hatása érvényesül, de nagyon messze vagyunk ennek tömeges alkalmazásától, mert a müvelet komolyan energiaigényes. A megújuló energiahordozók széles körű bevezetése (szél, tengerhullámzás, áramlások, ár-apály erőművek, szaporító reaktorok...) ebben a században áttörést eredményezhet ebben a kérdésben, hiszen vízkincsünk 97,5 %-a (1386 millió km 3) a tengerek sós vizében van és ezek Földünk felületének 71 %-t borítják. A 2,5 %-nyi édesvíz 70 %-a a két poláris jégsapkában keresendő. A maradék 30 % főként talajvízben, folyókban, tavakban és víztartó rétegekben van. A felhasznált édesvíz 69 %-a a mezőgazdaságnak jut. További 23 % megy az ipar üzemeibe és 8 % a lakosság igényeit elégíti ki. Ezt az elosztást jobban megértjük, ha az öntözött terület rohamos növekedését vizsgáljuk, mert az 1961-ben 148 millió hektár volt és 2000-ben már elérte a 200 millió hektárt. A mögöttünk maradt évszázadban a felhasznált édesvíz mennyisége hatszorosára nőtt és kétszer olyan gyorsan emelkedett, mint Földünk lakóinak száma. Az a vízkrízis, amiről 2003-ban az ENSz szólott, hangsúlyozta a vízellátás régiók szerinti rendkívüli változatosságát. Részben ebből fakad, hogy 2050-ig szerencsés esetben „csak" 2 milliárd ember kerülhet 48 országból vízszegény helyzetbe, de a legrosszabb esetben ez érinthet 7 milliárd főt is, 60 országból. A globális felmelegedés 20 %-ban járul hozzá az ilyen veszélyes helyzet kialakulásához. A WHO adatai szerint 2002-ben különösen aggasztó volt a helyzet Afrikában, ahol a Szaharától délre eső országokban a lakosság 42 %-a rossz vízellátással küszködött. A fejlődésben elmaradt országok lakóinak fele nem jut kielégítő orvosi ellátáshoz. Ezeken a helyeken a rossz vízellátás hozzájárul a hasmenéses megbetegedések terjedéséhez és a halálozás során az öt éven aluli gyermekek aránya magas. A XX. század utolsó évtizedében a vízhiányos fertőzött területeken a hasmenéses betegségben elhunytak számát öt millióra teszik. Ugyancsak magasan alakult a kolera, tifusz, trachoma, bilharzia, árokféreg okozta megbetegedések száma, és az első kettő okozta halálozások száma. Az UNICEF UN Children's Fund a 2009-es világkonferencián felhívta a figyelmet a természeti katasztrófák számának növekedésére, ami 2015 körül már 375 millió gyermeket érinthet. A fenti tanácskozás időpontjában 25 millió menekültet tartottak számon, akik vízhiány miatt hagyták el szülőföldjüket. Földünk népességének élelmiszer ellátásában 40 %-kal az ázsiai területek vesznek részt. Részben a „zöld forradalom" után sikerült ott az éhínséget háttérbe szorítani, mert emelni tudták a termésátlagot, és növelték a vegetációs periódusban az aratások számát. Ezzel párhuzamosan a mezőgazdaság vízigénye 1960 óta az ezredforduló környékéig 60 %-kal nőtt. Az USA közép-nyugati régiójában híressé vált az Ogallala mezőgazdasági öntözési rendszer bevezetése. Ott annyira kizsákmányolták a rétegvíz mennyiségét, hogy mára az egykor öntözött területek 40 %-át parlagon kell hagyni! Bolygónk mezőgazdasági zónáiban az öntözött terület nagyságát 43 %-ra teszik, de természetesen nagy különbség van a száraz területek (58 %) és a vízben gazdag régiók (31 %) között. Szakértői vélemények szerint egyre több helyen be kell vezetni a takarékos öntözést. Ez adott esetben csepegtető és éjjeli öntözést jelent. Szorgalmazzák a szükséges víz csővezetékes szállítását a helyszínre, vagy legalább annak héjcsatornás továbbítását, hogy a párolgás, elszivárgás mennyiségét radikálisan csökkentsék. A folyók életét vizsgálva számos érdekességre van okunk felfigyelni. Ilyen például a Sárga-folyó (Huangho). Vonzáskörzetében 400 millióan élnek és függenek a felhasználható öntözővíz mennyiségétől. Iparuk és lakosságuk ugyancsak várja az éltető vizet. Eszak-Kina nagy folyója 1997-ben csak 226 napon át érte el a tengert! Vizének túlzott igénybevételére, a SZANMENHSZIA gáttal kapcsolatban (ami az Ordosz dk-i sarkánál található) már aggodalmának adott hangot a Geographische Rundschau 1997. decemberi száma is. Az Arai- és a Csád-tó tönkretétele számos emberi mulasztással, rossz döntéssel hozható összefüggésbe. Hosszan lehetne őket elemezni a Volga, vagy a Gangesz állapotával. Tiszánk cianid szennyezése (2000. január) nemzetközi figyelmet keltett, de mind a mai napig kárpótlás nélkül maradt. A következőkben egy olyan megvalósult beruházást szeretnék néhány szóban méltatni, ami a Dél-Afrikai Köztársaságban készült el, ahol mondottuk volt, gazdag kőszéntelepek szolgálják a nemzetgazdaság energiaigényét. Ezekre több mint 20 ezer MW kapacitású erőműhálózatot építettek. Mivel a hatalmas ország három fő éghajlati területen fekszik (mediterrán, mérsékelt-övi és szubtrópusi monszun), a létesítmények telepítésében körültekintően kellett eljárni. Gazdag bányavidékei az ország belső területein vannak és azokat két folyó érinti, az Oranje és a Vaal. Utóbbi Johannesburg környékén agglomerációs térséget, hatalmas ipari tömörülést és számos bányát érint. Vize már ötven éve is kevésnek bizonyult. Ezért a hozzá legközelebbi szubtrópusi monszunális part rövid, de bővizű folyóinak duzzasztott teréből nagy mennyiségű vizet pumpálnak fel a magasföldre, a Vaal-ba, így segítve a bányavidék égető vízhiányán. A Szahara alatt megtalált hatalmas mennyiségű fosszilis vízkincs az olaj utáni korszak egyik biztosítéka Líbiában, ahol sokszáz kilométeren át, sokszor közel négy méter átmérőjű csöveken áramlik a déli Kufra-oázis körzetéből a tiszta édesvíz a mediterrán tengerpart mezőgazdaságához, iparának ellátásához és a városi lakosság csapjaihoz.
