Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 1. szám - Andrási Gábor - Kiss Tímea: Szigetek változásai a Dráva Mura és Duna közötti szakaszán

35 Szigetek változásai a Dráva Mura és Duna közötti szakaszán Andrási Gábor - Kiss Tímea Szegedi Tudományegyetem, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék 6722, Szeged, Egyetem u. 2-6. Kivonat: A Dráva hidromorfológiai viszonyai az elmúlt évtizedek alatt drasztikusan megváltoztak az emberi tevékenység (szabályozások és erőmüvek) hatására. Ezen emberi beavatkozások jelentősen átalakították a korábbi sziget- és zátonyrendszereket, azonban a folyamat tér- és időbeli ütemét nem ismerjük. A Dráva Mura és Duna közötti szakaszán az általunk vizsgált közel 130 éves időszakban, egy kismértékű, de folyamatosnak mondható szigetszám növekedés zajlott (242-ről 295-re), miközben területük drasztikusan csökkent (6178 hektárról 2654 ha-ra). Ez leginkább a nagyméretű szigetek partba olvadásával és a mederben zátonyokból kialakuló kisebb szigetek létrejöttéből adódik. Mindeközben a meder is folyamatosan szűkült, amit mutat például az átlagos mederszélesség 513 m-ről 256 m-re való folyamatosan csökkenése is. A legjelentősebb változások az erőművekhez közel eső, felsőbb szakaszon történtek, és szoros kapcsolatban állnak a vízszintek csökkenésével. Kulcsszavak: Dráva, sziget, vízerőművek hatása, csökkenő vízszint Bevezetés A szigetek a folyók hidrológiai rendszerének szerves részei, amelyek a természetes és az antropogén hatásoknak kitett folyókban is egyaránt jelen lehetnek (Wyrick és Klingeman 2011). Hidrológiai szerepük van a vízsebesség csökkentésében, a hordalék raktározásában (ugyanakkor hordalékforrások is) és a sodorvonal eltérítésével az oldalazó erózió irányának megváltoztatásában. Biológiai szempontból is fontosak, hiszen különleges lágy- és fásszárú növényeknek, védett fajoknak szolgáltatnak élőhelyet. Geopolitikai szempontból főleg olyan határfolyóknál van jelentőségük, ahol a határvonal előre meghatározott és nem a mindenkori sodorvagy középvonalat követi. Ilyen helyzetben ugyanis az épülésük és pusztulásuk révén, illetve a folyóvízi erózió térbeli irányának a megváltoztatásával az egyik ország új területeket nyerhet, míg a másik veszíthet. A folyóvízi szigetek információt nyújthatnak a folyómederben zajló hidromorfológiai folyamatokról, illetve a vízjárás és hordalékhozam főbb jellemzőire is lehet belőlük következtetni. A zátonyok nagy eséllyel alakulnak át szigetekké, ha megfelelő hidrológiai körülmények állnak rendelkezésre a felszínüket stabilizálni képes fás vegetáció betelepüléséhez (Kollman et al. 1999). Abban az esetben, ha a zátonyok hosszabb ideig nem kerülnek a középvíz szintje alá, vagy ha nem fordul elő nagy energiájú árvíz, akkor a száraz zátonyfelszíneken már az első évben megtelepednek a flizek és nyarak. Ha ezeket hosszabb időn keresztül később sem pusztítja el az árvíz, akkor megerősödnek és stabilizálják a zátonyfelszínt. A zátony a megnövekedett növényzeti súrlódás miatt a későbbi árvizekkor már inkább magasodik, végül kialakul a középvíz szintje fölé emelkedő sziget (Sipos és Kiss 2004). A folyóvízi szigetek olyan vízzel körülvett felszínekként definiálhatók, melyeknek a felszíne magasabb, mint a jellemző középvizek szintje és elegendő ideig maradnak fent ahhoz, hogy állandó, a felszínüket stabilizáló növényzet telepedjen meg rajtuk (Osterkamp 1998). A legfőbb különbség a zátonyok és a szigetek között az az, hogy a zátonyokat nem borítja állandó növényzet és a felszínük alacsonyabban van, mint a mederkitöltő vízszint magassága, ellenben a szigetek állandó, fásszárú vegetációval borított formák, melyek felszíne magasabb, mint a mederkitöltő vízszint (Bridge 1993). Sipos és Kiss (2003) szerint a szigetek kialakulása és fejlődése ciklikus folyamat. Ennek során a medertágulatokban létrejött szigetmagok egyre növekednek a hozzájuk simuló zátonyok révén, miközben egyre magasodnak is. Egy folyószakaszon a szigetek száma és területe dinamikusan változhat, hiszen folyamatosan épülnek és pusztulnak, vagy a mellékágak feltöltődésével egymásba vagy a partba olvadnak. Geológiai szempontból a szigetek instabil és rövid életű képződmények, de ritka esetekben megőrizhetik a folyórendszer hosszú távú geológiai történetét is (Osterkamp 1998). A folyóvízi szigetek a határproblémáknál is előkerülhetnek: a határ általában a meder középvonalában vagy a sodorvonal mentén fut, tehát ha a sziget beleolvad a partba, akkor az egyik ország területet nyer, míg a másik veszít (Osterkamp 1998). Jó példa a folyóvízi szigetek geopolitikai fontosságára, az 1969-es szovjet-kínai határincidens, melynél az Usszuri folyón lévő Damanszkij-szigettel kapcsolatos folyamatos problémák végül fegyveres konfliktusba torkollottak (Robinson 1972). A Dráva a Duna legnagyobb jobboldali mellékfolyója Magyarországon, ugyanakkor a medrében zajló folyamatokról, például a zátonyok és szigetek alakulásáról kevés adat áll rendelkezésünkre. Holott ezek a képződmények fontos élőhelyei a Duna-Dráva Nemzeti Parknak és formálódásukat alapvetően meghatározzák a már elkészült vízerőmüvek. A Dráva hidromorfológiai szempontú kutatása leginkább azért váratott magára, mert a folyó a rendszerváltásig szigorúan őrzött, alig megközelíthető határsáv volt, mely még napjainkban is nehézségeket okozhat. A Mura torkolat és a Dunába ömlés közötti szakaszán (/. ábra) jelentős számú sziget és zátony található, amelyek dinamikusan változnak a nagy esés és az (egykor) bőséges hordalékhozam miatt. A katonai felmérések is már azt mutatják, hogy a Dráván a szigetek folyamatosan jelen voltak. Mivel a Dráva horvátországi szakaszán 1989. óta három vízerőmű együttesen alakítja a folyó vízállását, vízhozamát és hordalékhozamát, így közvetett hatásuk a szigeteken is nyomon követhető. Ugyanis, a vízerőművek hatására csökkent a Dráva vízszintje (Kiss és Andrási 2011), ezért egyre több zátony felszín került a kisvizek szintje fölé, illetve a szigeteket határoló mellékágak kiszáradásával és feltöltődésével a szigetek az ártérhez kapcsolódnak. Ráadásul, a víztározókban csapdázódik a fenékhordalék egy része, ezért kevesebb anyag áll rendelkezésre a szigetépüléshez, illetve a legalsó (Donja Dubrava-i) erőmű alatt, már az un. „tisztavíz erózió" is elindulhat, ami hatására elkezdődhet a szigetek erodálódása, pusztulása. Tehát a szigetek érzékeny indikátorai lehetnek a mederben zajló folyamatoknak, ezért célunk annak vizsgálata, hogy az erőmüvek hatására hogyan változott a szigetek térés időbeli dinamikája. Ehhez a Drávát egységekre osztottuk, amelyeken meghatároztuk a szigetek számának és területének, illetve a vízfelszín szélességének alakulását a 19. század végétől a 21. század elejéig. A vízfelszín területének mérésével (szigetek nélkül, partélek között) számszerűsíthető a vízszintcsökkenés okozta mederszükülés és a szigetek partba olvadása is, hiszen ha egy forma a parthoz kapcsolódik, csökken a meder szélessége és egységesebbé válhat a főmeder.