Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 4. szám - Váradi Zsuzsanna: Az Újmohács-Dél távlati vízbázisnál végzett vizsgálatok
82 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 4. SZ. A mederfenék eltömődésének vizsgálatára, illetve a folyó felől érkező utánpótlódás és a mederkapcsolati ellenállás meghatározása érdekében piezo-szondákat és fluxus- szondákat is szoktak építeni a mederbe, és közvetlenül a folyó partjára is. (Rózsa A. (2000)). Az Ujmohács-Dél távlati vízbázis vizsgálatánál két helyszínen került sor piezo- és fluxus-szondák alkalmazására. Az 1445+030 („A” helyszín) és az 1445+215 fkm-eknél („B” helyszín) két-két fluxus-szondát (I. és II.), illetve 9-9 piezo-szondát (1/1 -1/4 és II/1-II/5) mélyítettek a mederbe. Mindkét helyszínen a 2. ábra szerinti elrendezésben helyezték el a szondákat. Az I. sz. Fluxus-szonda 406 mm, a II. sz. 324 mm átmérőjű volt. 14-o 13-o II 5. o II 4.0 H 3.0 1. ábra. Piezo- és fluxus-szondák elhelyezkedése „A ” helyszínen A próbaszivattyúzás adatainak értékelése Az adatok feldolgozását a leszívási hatékonyság és a szivárgási tényezők meghatározásával kezdtük. Az a tény, hogy parti szűrés esetén a folyóoldali leszívások kisebbek, már önmagában - minden analitikus vagy grafikus kiértékelés nélkül is - lehetőséget ad arra, hogy tájékozódjunk egy folyó menti termelőkút utánpótlódási viszonyairól. Tekintettel arra. hogy a leszívások a termelőkút- tól mért távolságoktól is függnek, ún. leszívási hatékonyságot tudunk számítani a folyó felőli oldalra és a háttérre egyaránt: 27/. / 27.ví j s/ j es 27/. // — 27.v/// (ahol az xFia piezométer (P-3, P-l, P-2) távolsága a próba- kúttól a folyóoldalon, illetve az sFi a piezométerben mért leszívás értéke. Az xHt és sHi a hátoldali piezométerek ( P-5, P-4) távolsága, illetve a benne létrejövő leszívás értéke.) Mindkét oldalra ugyanannyi, de legalább két kút kell. A szokásos próbaszivattyúzásnál általában 3-3 kút van, tehát i = 3. A folyóoldali leszívási hatékonyság (ILF) nem lehet nagyobb, mint a hátoldali (21/,) 90 %-a. Ha nagyobb, akkor a további értékelésnek nincs sok értelme, mert - az adott próbaszivattyúzás hatására - valószínűleg nem alakult ki jelentősebb mértékű parti szűrés. A leszívási hatékonyságok (a termelőkút két oldalán most csak két-két kút vehető figyelembe, mert mindkét oldalon ugyanannyi kutat kell figyelembe vennünk): az okt. 30-i leálláskor mért leszívások alapján: A folyó oldalán: ZLF = 6,53*0,54+2,10*0,75 = 5,297 m2 A háttér felé: SL„ = 6.52*0,61+2,05*0,76 = 5,515 m2 A vízoldali hatékonyság tehát - a várakozásoknak megfelelően - kisebb, 96,1 %-a a háttéroldalinak.- a november 5-én mért leszívások alapján: A folyó oldalán: ELF = 6,53*0,54+2,10*0,66 = 4,912 m2 A háttér felé:2Z.„ = 6,52*0,64+2,05*0,65 = 5,505 m2 Most a vízoldali hatékonyság még valamivel kisebb, csak 89,2 %-os, miután a Duna felőli utánpótlódás miatt e- zen az oldalon kisebb leszívások, meredekebb depressziós görbe alakult ki. Az átlagos vízoldali leszívási hatékonyság tehát a hátoldalinak 92-93 %-a, ami azt jelenti, hogy a folyó felőli utánpótlódás nem sokkal nagyobb, mint ami a háttér felől érkezik. Ez a vastag és jó vízvezető képességű kavicsos rétegjelenléte miatt alakulhatott így. Hiába van közel a folyó, még a réteg távolabbi részeiből is kisebb ellenállás mellett jut el a víz a próbakúthoz, mint a folyóból. A réteg szivárgási tényezőjének becslése első közelítésben az alábbi Dupuit képlettel történt: Q , R s, =------In 2rrT Az összefüggés nyomott szintre vonatkozik. Esetünkben erről van szó, mert a talajvízszint általában a vízvezető kavicsréteg fedője felett van. Az egyenlet valamely (az /-edik) észlelőkút r, távolsága és a benne mérhető .v, leszívás összefüggését adja meg. Egy szivattyúzás során ezt a két paramétert ismerjük, illetve ismerjük még a Q vízhozamot is. A T = km transzmisszivitás (a vízadó réteg vastagsága és szivárgási tényezője alapján) és a szivattyúzás R távolhatása viszont ismeretlenek. Mindegyik szivattyúzott kút mellett - az öt észlelőkútra - öt egymástól független egyenletet írhatunk fel. Öt egyenletből két ismeretlen a legkisebb négyzetek elvén történő ki- egyenlítéssel határozható meg. A számítások elvégzése után a következő eredményeket kaptuk: Az október 30-i adatokból (1200 1/p-nél): T = 1823 m2/d R = 294 m A november 5-i adatokból (szintén 1200 1/p-nél): T = 4100 m2/d R = 3944 m (A nagyobb hozamok mellett mért nagyobb leszívások a- lapján pontosabb értékeket számíthatunk, ezért értékeltük ezt a két vízhozamlépcsőt. Kisebb hozamoknál a Duna hatása jobban érvényesülne, amit - a szivárgási tényező meghatározásánál - lehetőleg ki kell zárni. Mindazonáltal a nov. 5- i adatok mégis meglehetősen pontatlannak tekinthetők.) Tekintettel arra, hogy a folyóoldalon mindig kisebb leszívások voltak (a Dupuit egyenlet pedig mindkét oldalról azonos mértékű utánpótlódást, szimmetrikus viszonyokat feltételez), elvégeztük a fentebb vázolt optimumkeresést (a legkisebb négyzetek szerinti kiegyenlítéssel történő paraméter-meghatározást) a Forcheimer egyenlettel is: Íí=_e_ln^ ' 2 kT r. itt x0 a folyó és a termelőkút távolsága. Most kisebb transzmisszivitásokat (T = 1028 m2/d és T = 1107 m2/d) kaptunk, és a mért, illetve számított leszívások még a Dupuit-feltételezésnél is rosszabbul illeszkednek. (A Forchheimer egyenlet ellenállásmentes kapcsolatot tételez fel a meder és a vízadó réteg között. Ez már azért se lehet igaz, mert a meder nem harántolja teljes vastagságban a 19 m vastag vízadó réteget.)
