Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 1. szám - Nagy István: A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) története 1999-2003 között - ahogy én láttam, ahogy én megéltem, ahogy én emlékszem

30 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 1. SZ. Ekkor a folyómodellezésről nagyon keveset tudtam, tudtunk. Nem tudtuk, hogy a nemzetközi szinten elfogadott modelleket hosszú évek, évtizedek alatt, jelentős létszámú fejlesztő csapatok készítették el, jelentős ideig tesztelték, és folyamatosan korszerűsítik. A HEC-RAS modell első változatát 40 éve fejlesztették ki. Jelenleg is 30 fős csapat dolgozik a korszerűsítésén és modell rendszerré fejlesztésén (csapadék-lefolyás, hordalék modell, stb.) Az árvízvédelmi tervek többségét készítő VIZITERV igazgatójának, Kertai Istvánnak javasoltam - nem sok sikerrel - hogy készüljenek fel a Tisza egydimenziós modellezésére, mivel egy nagyobb léptékű tervezés e-nélkül elképzelhetetlen. (A VTT előkészítő anyagaiban a „műszaki becslés" módszerét alkalmazták), 2002-ben egy ukrán projekt bemutatóján találkoztam először Bogárdi István professzorral, aki akkor a NATO szakértőjeként is tevékenykedet, de vendég oktatóként az ELTEn is tanított. Megkérdeztem, tudna-e segíteni, hogy használható egydimenziós folyómodellhez jussunk. Mire meglepődve visszakérdezett: „A VITUK1 nem adott nektek modellt? Küldd fel két kollegádat hozzám és letöltjük az internetről." Tőlünk Kovács Sándor ment fel, és javaslatomra a VIZITERV-töl is ment két mérnök. így ismertük meg az USA-ban kifejlesztett és akkreditált ingyenes HEC-RAS programrendszert. (2004-ben egyik hazai cég honlapján meglepetéssel olvastam, hogy az EU által finanszírozott projekt keretében átadták nekünk a HEC-RAS modellt). Kovács Sándor azóta is „megszállottként" foglalkozik modellezéssel. Először a Kisköre-Csongrád, majd Tokaj-Szeged szakaszra építette fel a modellt. Azonnal beleütköztünk a tiszai geodéziai mérések hiányába. A teljes Tiszára vonatkozó utolsó mérést a VITUKI az 1970-es években készítette. Szerettük volna megkapni, megismerni a teljes mérési anyagot (ami kiváló minőségű mérés volt), de kiderült, hogy azt kiselejtezték. Ez jól mutatja a hazánkban akkor uralkodó szemléletet. (Az NSZK-ban minden folyami mérést be kell adni a tartományi adattárba, ahol azt ellenőrzik, archiválják, és bárki számára elérhetővé teszik). A hazai Tisza-szakasz modellezéséhez viszont legalább a Dunáig kell kiterjeszteni a modellt. Miután idehaza senki sem rendelkezett a szerb szakaszra vonatkozó adatokkal, mérésekkel, a bajai VÍZIG szerb referensét, Szigecsán Tamást kértem meg, hogy segítsen. Informális tárgyalása során a szerbek megkérdezték, hogy melyik évi mérést kérjük, mert minden évben felmérik a Tiszát. Minél régebbi a mérés, annál olcsóbb, a hat évesért nem kérnek pénzt, azt ingyen átadják. Mivel nem volt pénzük e célra, a hat éves mérést kértük, ekkor már hivatalos levélben, amit rövidesen meg is kaptunk. (Érdemes elgondolkozni azon, hogy Szerbiában, az akkor dúló háború alatt is, minden évben felmérték a Tiszát. Továbbá azon, hogy a magyar fél nem foglalkozik a határ alatti folyószakaszokkal, beleértve a vaskapui és a becsei vízlépcsők üzemét is). Az adatok átvételére tőlünk Varga László és Kovács Sándor vezetésével szakmai küldöttség utazott Újvidékre, ahol kollégáim ismertették az általunk végzett munkát, azon belül az 1D modellezéssel elért eredményeket, valamint a szerb adatok szükségességét. A látogatás tovább erősítette a vajdasági szakmai kapcsolatainkat. 2002 végére Kovács Sándor rendelkezett Tokaj és Titel közötti szakaszra felépített lD-s modellel. Tudomásul vettük, hogy a modellbe a rendelkezésre álló geodéziát viszi be, és nem a jelenkori állapotot. Az USA-ban élő Hegedűs Pál aki a BME-en szerzett vízépítő mérnöki diplomát és tervezőirodát vezetett az USA-ban - megtudta, hogy a HEC-RAS-t használjuk, megkeresett bennünket és felajánlotta segítségét, amellyel napjainkban is élünk. Nagyon sokat köszönhetünk neki, folyamatos konzultációs lehetőséget biztosított és biztosít ma is a modell alkalmazás során, és további szakmai kérdésekben. A modellfejlesztőkkel meglévő kapcsolata révén lehetővé vált, hogy bármilyen felmerülő probléma esetén, pár héten belül érdemi megoldást tudtak rendelkezésünkre bocsátani díjmentesen. Az addigi hazai modellezésekkel kapcsolatos tapasztalatok alapján sokan kételkedtek abban, hogy van értelme energiát és pénzt áldozni e célra. Miután nyilvánossá vált, hogy Kovács Sándor működő, egydimenziós Tisza modellel rendelkezik, több oktató javasolta az általa készített, vagy birtokában lévő kétdimenziós, majd háromdimenziós modell használatát az egydimenziós helyett. (A HEC-RAS és MIKE modellfej lesztők 2012-ig nem hozták ki a 2D-s nem permanens folyó modelljüket) Akkor is, ma is azon a véleményen voltam, és vagyok, hogy megfelelő sorrendben és ütemben meg kell teremteni a modellek használatának feltételeit; szakmai szempontból ez ma már minimális követelmény. A modellek használata igényesebb szakmai munkára kényszerít bennünket. Tapasztalataim szerint egy modellt akkor szabad a szakmában „rendszerbe állítani", ha modell nemzetközi szinten elfogadott, vagy legalább egy országban akkreditált, akkor, ha fejlesztő kapacitás van mögötte. A megbízható modellezés feltétele, hogy az adott célnak, feladatnak megfelelő modellel rendelkezzünk, a vizsgált folyószakaszról lehetőleg pontos geodéziai felvételünk legyen; kívánatos továbbá, hogy két kimért árhullám adatai rendelkezésünkre álljanak (Az egyik árhullám segítségével be lehet arányosítani a modellt, a másikkal ellenőrizni). Természetesen fontos, hogy modellezéshez értő szakemberek álljanak rendelkezésre. Három év telt el a hazai kísérletezéssel, és közel nyolc évet kellett várni a HEC-RAS internetről való letöltésétől, hogy az első modellezési tanfolyamot a VÍZIG-ek dolgozóinak megszervezzék, és közkinccsé váljon a Kovács Sándor által felépített Tisza modell. A folyómodellezés történetének részletes feldolgozása, tapasztalatok értékelése, segítene a vízgazdálkodás szakmai fejlődésének útjában álló akadályok leküzdésében. Az árvízi tározók elfogadtatásáról: Egyes szakmai körökben vita folyt magáról az elnevezésről is. Én először az árvízi üzemi tározó megnevezést javasoltam, mivel a Közép-Tisza menti tározók igénybevételére nem rendkívüli esetekben, hanem számításaink szerint négy, öt évenként- tehát üzemszerűen - lesz szükség a következő két évtizedben. Ezért is, s a lakosság fölösleges riogatásának elkerülésére is tiltakoztam a „vésztározó" megnevezés ellen. Végül az „árvízi tározó" megnevezés lett a jellemző. A Közép-Tisza menti árvízi biztonsági helyzet részletes értékelése és bemutatása meggyőzte mind a térség „vizes" szakembereit, mind a polgármestereket és a lakosság többségét is, hogy szükséges a tározók építése. Ebben segítségünkre volt az ezredforduló nagy ár-, belvizei és cianid szennyezés elleni sikeres védekezések során megszerzett szakmai tekintélyünk is. Sorra tartottuk a tájékoztatókat az érintett településeken. Pélyen, a tájékoztató után egy idős néni felszólalt és a következőt mondta nekem: „Gyerekem én itt szeretnék élni, ne üldözz el innen". Mire én a következőt válaszoltam: „Úgy szeretnénk megépíteni a tározót, hogy a falu továbbra is élni tudjon, azt szeretném, ha átadjuk a létesítményt, meghívjanak a kocsmába egy pohár sörre".