Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról
ALFÖLDI L.: Beszéljünk a Tiszáról 27 dés eredménye” (Herrich 1879). Sajnálatos, hogy Vásárhelyi egyetlen szóval sem említi a térséget először felmérő birodalmi mappációt. A tervet sokoldalú és erőteljes bírálat érte, amit kellő részletességű tervtanulmány hiányában nehéz volt megvédeni. A helyzetet bonyolította, hogy a személyeskedésig fajuló vita következtében Vásárhelyi szélütés következtében elhunyt, és nem maradt, aki Vásárhelyi rövid szereplésének vezérfonalát tovább bonyolítja, ezért külföldi mérnököket vontak be a döntésbe. Ez csak azt jelentheti, hogy Széchenyi nem talált magának megfelelő magyar szakembert. Nem tudni miért, de valószínű az ellenzék javaslatára első szaktekintélyként Francesconit hallgatták meg, aki mindjárt az elején magáévá tette Vásárhelyi terveit, amivel a közösség rosszallását váltotta ki. Francesconi azt állította, hogy a folyó esésszegénysége miatt Vásárhelyi átvágásait az örökös áradások megszüntetése végett végre kell hajtani, de az átvágásokat alulról felfelé kell teljesíteni, ugyanakkor töltések is keletkeznek. Ellenzi a Latorcának Csapnál való Tiszába vezetését. A töltéseket Francsconi a folyó partjaihoz minél közelebb tétetné. Miközben a szakértők és az érdekeltek még vitatkoztak a tervek fölött, Széchenyi a Paleocapa véleményét, mint irányadót elfogadta, amit a helytartóság jóváhagyott, vagyis ha úgy tetszik, az lett elfogadva, melynek elfogadása szöveges határozata a Tisza-völgyi Társulat 1847.-ként tartott ülésén ki lett hirdetve. Nyomatékként ezzel együtt az uralkodó 1.000.000,- Ft kölcsönadását engedélyezte. Mindezektől függetlenül azonban már 1846-ban elkezdődtek Tokaj felett az átvágási munkálatok, és előmunkálatok is folyamatban voltak. Történelmi érdekesség, hogy gróf Széchenyi István Vásárhelyi halála után 1846. június 16-án újabb tiszai szerve- zőútra indult, és magával vitte Paleocapát, aki az út eredményeként, de már Vásárhelyi koncepciójának ismeretében elkészítette a „Vélemény a Tisza-völgy rendezéséről” című állásfoglalását. Ezt követően József főherceg és Széchenyi, Paleocapa é- pítési igazgatót kéri fel, hogy Vásárhelyi tervéről nyilatkozzék. Paleocapa miután személyesen beutazta a Tisza-völgyet és kiadta „Vélemény a Tisza-völgy rendezéséről” című irományát. 1846. augusztus 7-én Széchenyi jelképes kapavágással Tiszadobnál hivatalosan is megkezdődöttnek nyilvánította a Tisza szabályozását. Ezt követően a kapkodás, az egymásnak ellentmondó intézkedések, a közbejött történelmi események történéseiről elegendő információval nem rendelkezünk. Szakmailag semmiképpen nem lehet magyarázatot találni arra, hogy a Francesconi szakvélemény ismeretében miért Tiszadobra, vagyis más, a Felső-Tisza szakaszára állt ki az 1846. augusztus 20-án elhíresült kapavágásra a szabályozás megkezdésének színpadias deklarálására. A Tisza szabályozás eseménytörténete gondolatok és töprengések sokaságát indukálja. A több mint 150 éves előkészítő időszakot a forradalmi változásigény hevülete gyakorlatilag néhány év alatt tettekre változtatta, és Széchenyi vezetése mellett a Tisza szabályozás visszavonhatatlanul napirendre került. Elgondolkodtató, miért pont Vásárhelyi Pál neve került a világszínvonalú célkitűzés piedesztáljára? Miért nem a Ti- sza-térség szakmai felmérésének (mappációknak) vezetői közül került ki a kiemelt személyiség? Miért nem Széchenyi nevével fémjelezzük a világméretű vállalkozás elvi alapjainak megteremtését? A Széchenyi által a szerződvényben foglalt, megfogalmazott célmeghatározás több volt egyszerű Tisza szabályozásnál, mert az elfogadott szöveg egyértelműen a Tisza-térség vízgazdálkodásának összehangolt, komplex megoldását irányozta elő, amivel mind a mai napig csak nehezen birkózunk. Arról is érdemes elgondolkodni, miért nem került sor, azóta sem újabb állapotfelmérésre és a feladatok részletes e- lemzésére. Nem kellene-e az elveszett, ill. elutasított tervjavaslatokat alaposan újraértékelni? A szabályozás megvalósítása a kezdetektől fogva inkább zűrzavaros, mintsem verejtékes volt. Már a Tisza szabályozás szerződvényének aláírása előtt a szabályozás későbbi alapelvei kimondatlanul, de már alkalmazásra kerültek. Igazság szerint a török hódoltságtól mentes kárpáti területeken a Felső-Tisza és mellékvízfolyásainál egyre szaporodtak a meder kiigazítások, megjelentek az átvágások, tudunk mederrendezésről és lokális töltésezésekről. Az első tervszerű folyószabályozási munkák valószínűleg Rákóczi György terveihez fűződnek, aki a Tisza Tárkánytól Tokajig terjedő egykori ágát belga és velencei mérnökökkel szabá- lyoztatta, amivel a Bodrogköz egy részét termőterületté változtatta. Tudunk arról, hogy 1750-ben a Szamos bal partja mentén vízvédelmi építkezések folytak, Fejér László szerint ezek voltak a Felső-Tisza legrégebbi töltései. Az is ismert, hogy mivel legkönnyebben a folyó felső szakaszát lehetett szabályozni, ezért az 1770-es években már Tárkány és Tokaj között medertisztítást, a Zong és a Latorca mentén mederkiigazítást végeztek és töltésezésre is sor került. Mindezek mellett, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Szirmai András korábban hivatkozott kiadványa 1803-ban készült, akkor teljesen érthetőnek tűnik, hogy Vásárhelyi Pál első beadványa elsősorban miért csak a Felső-Tiszával foglalkozott. „Szirmai András „Notitis Tophographica Comitatus Zempléniensis „ 1803-ban megjelent kiadványa szóról-szó- ra tartalmazza a Tisza-völgy nyomorát, és miközben magában foglalja, ha tetszik, Vásárhelyi átvágási, vagy ami még különösebb, Paleocapa töltésezési rendszerét, és még ami a legkülönösebb, Lám Jakabnak a vízelosztó tervezetét is...” „ De az is mi tettleg megtörtént, mivel nevezett helyeken mind a Bodrognál, mind a Tiszánál valahány kanyar át lett vágva és Paleocapa szerint a töltések távolra a folyó partján lettek felépítve. Nive Növi in Mundo el lehet mondani” (Herrich, 1873) Széchenyi megjelenése olyan mértékű központosító törekvéseket jelentett, hogy a Vásárhelyi-féle első tervjavaslat vázolt elképzelése mellett semmiféle más javaslatot nem volt hajlandó tárgyalni és az előterjesztéseket a bizottsági ü- léseken durván elutasította. Az sem kizárt, hogy Széchenyi a Helytartótanács döntéseit, határozatát nem szándékozott felülírni. Nem tudunk arról, hogy a második (harmadik) meder néven több mint 100 évvel korábban felvetett árapasztó csatorna kérdését érdemben valaha is megvitatták volna, tárgyalás nélkül elutasították a komorói átvágás (mederrövidítés) gondolatát is. A szabadságharc kitörését megelőző néhány hónapos időszak alatt a központosított, egységes akarat felbomlott, és az átvágásokat elsősorban a Felső-Tisza szakaszon kezdték és a töltésezés egységes elve szerint való megvalósítása elve helyett uralkodóvá vált a helyi érdekérvényesítés, o- lyannyira, hogy a mellékvízfolyások torkolatrendezése, ill. áthelyezése annyira rendszertelenül történt, hogy veszélyez
