Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról

28

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 4. SZ.

tették az árvízi biztonságot, és növelték a bizonytalanságot. Herrich különösen kiemelten foglalkozott az Alsó-Tiszán a Körösök és a Maros torkolatának helyi igényeknek megfelelően a közeli városok fölött való bekötésével, ahelyett, hogy az árvízvédelmi szempontokat figyelembe véve a települések alatt kötötték volna be a folyótorkolatokat.

A kapkodás, a tervszerűtlenség az egymásnak ellentmondó intézkedéseket követő forradalmi évek történéseit, legalábbis a Tisza szabályozással kapcsolatos eseményeket a vízügyi irodalomban jótékony homály fedi.

Valószínű, hogy a beavatkozások valamiféle tervszerűséggel csak 1851-ben kezdődtek el, és 1865-ig a teljes folyószakaszon Vásárhelyi elgondolásai szerint haladtak, mely időszakban az összehangolatlanság az alulról felfelé haladó átvágási sorrendet oly mértékben figyelmen kívül hagyták, hogy a felső szakaszon az átvágások gyorsabban haladtak, ahol a vezérárkok gyorsan kifejlődtek, ezzel szemben az alsó szakaszon készitett vezérárkokat a folyó nem tudta mederré alakítani, ezért a medrek közvetlen kiépítésére kényszerültek.

Az előre, idejében elkészített kivitelezési tervek hiányában tág teret nyert a helyi érdekérvényesítés és töltésezés vonalvezetése által kialakult árvízi meder a „hullámtér” szeszélyesen, tág határok között változó mértékben került kialakításra. Sajnálatosan a töltés méreteket is többé-kevésbé a helyi érdekek szerint alakították ki.

Egyre inkább fokozódott az aggodalom, hogy a Tisza árvizének szintje (magassága) a beavatkozás következtében folyamatosan emelkedni fog. Az aggodalmat erősitette, hogy az Alsó-Tiszán a vezérárkok nem bővültek mederré, és az így kialakuló visszaduzzasztás miatt atz egymást követő árhullámok valóban árvízszint emelkedést okoztak. 1855-ben a levonuló árhullám magassága mindenütt meghaladta az 1830. évi árviz szintjét, pedig akkor az ártérnek csak 10.13 %-a volt helyi védelemmel biztosítva.

Az 1879. évi Petresnél bekövetkezett gátszakadás Szeged városa számára végzetes következményekkel járt, amikor is a város 6350 házából mindössze 417 maradt épségben, vízbe fúlt 151 fő, hajléktalanná vált kb. 100.000 lakos, mégis az 1888. évi nagy árvízig kellett várni, hogy sor kerüljön a Tisza szabályozás és ármentesítés egységes tervek szerint való korrekciójára, a középvízi szabályozásra, a kötelezően előírt töltésméretek megállapítására.

A Tisza ármentesítés és egyidejű folyószabályozás korrekciója tulajdonképpen az ezredfordulóig tartott, mert az árvízszintek emelkedése miatt az árvízvédelmi töltések magasságát ismételten emelni kényszerültünk, a kisvizi és középvízi szabályozást pedig, legalábbis egyes szakaszokon ismételten módosítani kellett. Ez idő alatt az átvágások és töltésezések összhangja megbomlott, ezért a töltések nyomvonalát több helyen módosítani kellett, és egyre több észlelés arra utalt, hogy a hullámtéren nem elhanyagolható mértékű feltöltődés következett be. A felmérések viszonylag korán jelezték a korábbi beavatkozások hátrányos következményeit is. A VITUKI irattárában fellelhető kéziratos tanulmány (Károlyi Z. 1958, 1960) felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza árvízvédelmi töltései a folyó hosszának jelentős részén nem felelnek meg a folyószabályozás következményeinek.

Az ármentesítés és folyószabályozás során elkövetett hibák sorozata mellett keveset foglalkoztak az ármentesített területeken bekövetkezett változásokkal, beavatkozásokkal. A változások részleteinek a bemutatására jelen tanulmány keretei között nincs lehetőség..

A történésekre visszatekintve az általános szakmai vélekedés szerint a Tisza ármentesitéssel összekötött szabályozása a XIX. sz. végén befejezettnek volt tekinthető, és 1908 -ban befejezettnek is nyilvánították. Ezzel egyidejűleg a- zonban a legfontosabb mellékvízfolyások és a Tisza főmeder rendezése, a kétoldali töltésezéssel való nagytérségi ár- mentesités legfontosabb vízgazdálkodási létesítményei működőképessé váltak. Az árvizek szabályozott levezetésének megteremtődtek a feltételei, de mind a mai napig nem sikerült a töltések több mint 30 %-ának biztonságos magasságra való felemelését biztosítani. A Tisza kisvízi szabályozását 1904-1940 között végezték el, amikor számos folyószabályozási közmű és rőzseborítás megépítésére volt szükség, illetve a mértékadó tervezési szintre kiépíteni.

Tulajdonképpen bebizonyosodott az a vízi mérnöki gyakorlatban közismert állítás, mely szerint egy folyó, vízfolyás életébe be lehet avatkozni, de a beavatkozást többé abbahagyni nem lehet, mert különben állapota rosszabb lesz, mint korábban volt. Erre a tényezőre nemcsak a Várhelyiféle terv, hanem az eddigi összes folyószabályozásnál sem fordítottak kellő figyelmet, mint ahogy arra sem, hogy a folyók vízjárását véletlenszerű jelenségek sokaságának kölcsönhatása, együtthatása hozza létre, ahol a kölcsönhatások mellett kontra hatások is érvényesülnek, ezért a várható a- nomálikus jelenségek statisztikai valószínűség alapján sem gyakoriságukban, sem menetükben az elhárítás részére megfelelő biztonsággal nem jelölhetők ki.

A 2-3 cm/km mederlejtésü folyó meanderező tulajdonságait a szabályozás megszüntetni nem tudja, következésképpen a folyó hosszabb-rövidebb idő alatt érvényt szerez a vízmozgás törvényszerűségeinek. A gátak magasságát e- melni kell. A kisvízi és középvízi szabályozás ellenére ahol teheti, ott a folyó meanderezni fog, és a hullámtéren belül a főmeder helyzetét rendszeresen változtatja, miáltal a folyómeder hossza is növekedik.

A Tisza árvizeinek kiemelkedő tudósa (Vágás I. 1982) „A Tisza árvizei” című könyvében a Tisza szabályozás hidrológiai eredményeit úgy foglalta össze, hogy a „Tisza szabályozás a folyó árvízjárását is megváltoztatta. A nagy vizek szintje emelkedett, a kisvizeké süllyedt, az árhullámok levonulása gyorsult, a fő folyó és a mellékfolyók árhulláminak rendje módosult, hidrológia terén tehát a mérnöki beavatkozás új Tiszát teremtett”.

Ez így igaz, sem a szabályozás, sem az árvízvédelem mind a mai napig nem fejeződött be, olyannyira, hogy a mellékvízfolyások árvízvédelme és szabályozása ahol elkészült, ott sincs kellő összhangban a főmederrel, és nem találtak megoldást az adott térség vízgazdálkodásainak ellentmondásaira sem. Teljesen elmaradt a folyómeder és óholo- cén lerakódások kapcsolatainak felderítése, a felszínalatti vízmozgások nyomás alatti vízadókkal való mederkapcsolatok felderítése.

Végül nem tekinthetünk el a több mint másfél évszázad eseménytörténetének elemzésétől sem, melynek során a történelmi változékonyság számos kérdés elmaradására magyarázatot ad. Elég csak arra figyelni, hogy az érintett időszak alatt legalább 5 államjogilag, gyakorlatilag rendváltással felérő változás következett be, mikor is a birodalmi önkényuralmat monarchikus alkotmányos diktatúra, király nélküli királyság, kommunisztikus szocialista parlamentarizmus, majd liberális demokrácia működött. Ráadásul az államrend változékonysága közben elvesztettünk három forradalmat, és két világháborúban vesztesként vettünk részt, melynek végeredményeképp elvesztettük az ország területé