Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 4. szám - Dobos Irma: Mélységi vizeink számbavételének kialakulása
10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 4 SZ. kevert formában jelentkezett a felszín alatti vizek kutatása és feltárása. Megindul a fúrásos forrásfoglalás, és az addig még ismeretlen réteg- és fedett karsztvíz kutatás. Ilyen volt az 1825-i ugodi ásványvizű forrás fúrásos foglalása, vagy a budai „Teremtéshez” c. házban (1831-1834) eredményes 150 m mélységű fúrt kút, továbbá a csőri (1832) ugyancsak forrásfoglalás jellegű artézi kút. Pesten és Budán még több kísérleti fúrást mélyítettek - az Orczy ház udvarában, a Kálvária hegyen, a Vizivárosban a „Három korona” háznál - e- redmény nélkül. Sikertelen volt még a besztercebányai és a derekegyházi (1833-1834) fúrás is. Ugyanebben az időben, főként háztartások vízellátására már számos kisebb mélységű kút létesült Debrecenben, Versecen és Székesfehérvárott. A legsürgetőbb feladat ekkor Pest megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvízellátása volt. A jó néhány eredménytelen fúrás hatására a Természettudományi Társulat a parti szűrésű kutak létesítése mellett döntött. A teraszkavicsra telepített első vizműkutak 1868-ban a Kossuth Lajos téren („Flottilen-Platzon”) azután üzembe is helyezték. Pest és Buda vízellátásának további javítását az 1872-1873. évi kolerajárvány még inkább siettette. Ekkor indult meg az ország első korszerű hidrogeológiai kutatása, amelyben Szabó József {1822-1894) és Zsigmondy Vilmos (1821-1888) hidrológiai térképe és földtani szelvényei alapján épült meg rövid időn belül a Budaujlaki Vízmű. 7. ábra. A városligeti hévízkút fúrása (1868-78) Az artézi kutak történetében a kezdeti eredménytelenség elsősorban annak tulajdonítható, hogy az ország földtani és hidrogeológiai viszonyait egyáltalán nem, vagy csak felületesen ismerő, főként külföldről behívott kivitelezők próbálkoztak artézi kutak telepítésével. Valójában akkor lendült fel a mélységi vizfeltárás, amikor Zsigmondy Vilmos meghirdette programját, és kijelentette, hogy „alapos földtani ismeretek nélkül, ezeknél fogva azon pontok kijelölése, melyekben a siker némi valószínűségével artézi szökőkútnak előállása várható - lehetetlen.” Ez a tudományos alapokra helyezett álláspont indította el 1865-ben az artézi kutakat a következő évszázados diadalútjukra. Zsigmondy Vilmos munkásságának kezdetén főként karsztforrások vízhozamának és helyének állandósításával foglalkozott. Első munkái (harkányi, margitszigeti, ránk- herlányi, lipiki) tulajdonképpen fúrásos forrásfoglalásnak tekinthetők. Tervezte az Alföld feltárását és az egész lakosságjó minőségű rétegvízzel való ellátását, de gondolt annak öntözésre való felhasználására is. E nagyszerű gondolat megvalósítására azonban nem volt lehetősége, és mindössze Jászapátiban tárta fel egy kis mélységű kúttal a pleisztocén legfelső rétegeit. Személyét elsősorban az 1878-ban befejezett nagy jelentőségű 970,48 m mélységű városligeti hévíz- kútja fémjelzi, amely akkor Európa legmélyebb kútjának minősült. E csaknem 10 évig tartó fúrás révén olyan és any- nyi tapasztalat birtokába jutott, hogy e téren nem volt versenytársa. Egyik nagy érdeme, hogy minden jelentősebb kútját földtanilag és műszakilag mintaszerűen dokumentálta, és végül tudományos értékelést adott (7. ábra). Az 1871-ben megjelent egyik összegfoglaló tanulmányában négy kútról (harkányi, margitszigeti, lipiki és alcsu- ti) számol be. A logikus sorrendben közölt adatok a későbbi kútnyilvántartáshoz előremutatóak. Általában 5 részre tagolta értekezéseit. Az első részben a kút létesítésének szükségességét indokolja, a másodikban a földtani viszonyokat tárgyalja, a következőben a vízföldtani adottságokat vizsgálja, majd a kútfúrás technikai részét ismerteti, s végül vízföldtani értékelést ad. Eredményes munkássságát 11 - nagyrészt még ma is működő - artézi kút bizonyítja. Ebben az időszakban több jelentős összefoglaló mű jelent meg, és ezek közül Szabó József a budapesti termálvizekről szóló munkája (1875), mint az ország első vízföldtani tanulmánya érdemel említést. A talajvíz-kutatást pedig a Békés és Csanád megyéről szóló munkája alapozza meg (1861). Zsigmondy Vilmos kutatásának nehéz feladatait nagy részben már megoldotta, amikor 1876-ban Böckh János (1840-1909) az első átfogó kommunális vízellátás célját szolgáló monográfiája Pécs városról megjelenik. E kitűnő művek bizonyára sokat segítették Zsigmondyt céljai megvalósításában, de a hidrogeológiai ismeretek gyakorlati alkalmazása a mélységi vizek feltárásánál vitathatatlanul személyéhez kapcsolódik. A sikeres artézi kútfúrások nagy hatással voltak az analitikai kémia fejlődésére is. A 18. század végén és a 19. század elején már számos vízelemzés készült ugyan, de az adatok részben megbízhatatlanok voltak, részben pedig az alkalmazott módszerek különbözősége miatt nem voltak összehasonlíthatók. Forradalmi változást hozott Than Károly (1834-1908) kémikus, amikor a vizek vegyi összetételének értékeléséhez bevezeti a ma is nélkülözhetetlen ion-e- gyenértékszázalék használatát. Kezdeményezése világviszonylatban is határkövet jelentett a vízkémiában. Az ország ásványvizeinek megismerését és ezen keresztül felmérését jelentősen elősegítették a mind gyakrabban rendezett belföldi és külföldi kiállítások. A 19. század második felében a bemutatott anyagok már a fúrt kutak adatait is tartalmazták. Az 1878. évi párizsi kiállításon már helyet kapott az ország ásványvíz-lelőhelyeinek térképe, és az ásvány vízfajtákról készült katalógus is. A térkép szerkesztésének gondolata Zsigmondy Vilmos nevéhez fűződik, és irányításával Zsigmondy Géza (1854-1936) mérnök szerkesztette, a katalógust pedig Lengyel Béla (1844-1913) egyetemi tanár állította össze. A sok hiányossággal és hibával terhelt katalógus és térkép arra ösztönözte Bernáth József (1833- 1893) kémia tanárt, hogy újból elkészítse - véleménye szerint „a lehetőségekhez mérten a valóságot legjobban megközelítő”- Magyarhon ásványvízi térképét”. Munkáját az 1879. november 5-i Földtani Társulati szakülésen mutatta be. Az 1700 ásványvíz-előforduláson belül megkülönböztette az alkáliás, a földes, a keserűsós a vasas, a kénes vizet és a hévizeket. Külön jelölte az ismert és ismeretlen hatású ásványvizeket. Mindebből látható, hogy lassan már nem nélkülözhető a pontos nyilvántartás, és ennek hatására mind gyakrabban és mind fejlettebb formában születnek az országos szintű és kataszter jellegű összeállítások. A folyamat fel is gyorsul, hiszen 1879-ben a magyar orvosok és természetvizsgálók kezdeményezésére Budapest és környékének több szempont szerinti 3 kötetes összefoglaló műve kerül ki a
