Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 1. szám - Kováts Gábor: Sterilen, vagy hatékonyan?
13 Sterilen, vagy hatékonyan? Kováts Gábor 6771. Szeged, Kavics u. 13. Kivonat: Mi a vízügyi mérnök legfontosabb feladata? Amellett, hogy kiváló műveket hozzon létre, hogy a vízgazdálkodás eredményesen, gazdaságosan működjék, a legfontosabb mégis csak a biztonság, és a legnagyobb veszélyt a magyar Alföldön az árvíz okozza. Most ne menjünk bele abba a vitába, hogy így kellett-e megvalósítani a Tisza-völgy szabályozását, ármentesítését, de ez most adottság, ezt fejleszteni lehet és kell is. De alapvetően megváltoztatni nem. Azonban tud-e az a mérnök eredményesen árvízvédekezni, aki soha nem volt kivitelező, aki nem irányított munkás-csapatokat és gépeket, aki békében nem gondolta végig, hogy egy létesítményt hogyan is lehet megvalósítani, vajon mit fog csinálni, amikor maximális árvízszintnél, éjszaka, a szakadó esőben azonnal kell dönteni, és ez a döntés sok ember életét, vagyonát veszélyeztetheti vagy mentheti meg. Igenis, a legjobb mérnöknek is szüksége van a fizikai dolgozók napi gyakorlatának ismeretére, csak az előzőekben vázolt szerkezeti összetétel biztosíthatja, hogy a magas elméleti tudás végül megfelelő módon kerül a végrehajtó által megvalósításra. Kulcsszavak: vízgazdálkodás, vízügyi gyakorkat. A cím természetesen provokatív, s ezért mindjárt az elején oldjuk fel az ebben rejlő feszültséget, a helyes válasz: a szakmai sajátosságoknak megfelelően törvényesen, eredményesen és gazdaságosan kell a vízgazdálkodást szervezni, irányítani és működtetni. Az Európai Víz Keretirányelvnek megfelelően és a magyar vízügyi hagyományokra figyelemmel minden szempontból integrált vízgazdálkodás megvalósításával! Több szakmai folyóiratban, valamint különböző fórumok előadásain is foglalkoztam az elmúlt évtizedek vízgazdálkodásával, ezen belül az úgynevezett „Dégen-i" időszakkal, most se mondhatok mást, ez a vízgazdálkodás, melyet Dégen Imre neve fémjelzett, maximálisan alkalmazkodott az adott kor gazdasági és politikai követelményeihez (hiánygazdálkodás, központi irányítás), ezt leutánozni nem kell és nem is szabad, de vannak átvehető tézisei. Egy mindenképpen nyomatékosan figyelembe veendő: a Kárpát-medencében korszerű vízgazdálkodás nélkül biztonságosan élni és eredményesen gazdálkodni nem lehet. Most egy olyan körülményre szeretném felhívni a figyelmet, mely az eddigi írásaimban nem kapott kellő hangsúlyt. Egy személyes történettel kezdem. 12 éves koromban dolgoztam először a vízgazdálkodásban, mint a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság segédmunkása, majdnem egész nyáron csatorna felmérésekben vettem részt figuránsként. Nem szeretném, ha valaki azt gondolná, hogy azt a gazdasági környezetet sírom vissza, ami ilyen korú gyerekeket munkára kényszerített, azt azonban nyugodtan állíthatom, ennyi idő után is, hogy belvízi csatorna felmérést nem Rédey profeszszor Úrtól, hanem Batizi vízmester kartástól tanultam meg. Nem véletlen írtam kartársat, a Vízügynél akkor és még sokáig ez a megszólítás járt mindenkinek. Nem csak a mérőszalagot húztuk, a szintezőlécet tartottuk, de főnökünk megtanított arra is, hogyan kell a műszert beállítani, hogyan kell hossz-szintezni és keresztszelvényezni, és oda-vissza szintezéssel megállapítani mérési folyamatunk pontosságát. Következő élményem 1962-ből származik, először kaptam önálló feladatot az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Csongrádi Szakaszmérnökségén, nevezetesen azt, hogy mérjem fel a Csukásér kecskeméti határában erősen feliszapolódott, mintegy 5 km-es szakaszát. Adtak mellém segéderőként 3 kubikost, és egy csatornaőrt. Bár az egyetemen tanultam a csatorna felmérést, és gyermekkoromban gyakoroltam is, első kérdésem mégis az volt, emberek hogy szokták ezt csinálni. A válasz úgy szólt, tudja ezt a mérnök úr jobban, mint mi. Én azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy elmondják a saját gyakorlatukat, és megmondom őszintén, több célszerű ötlettel lettem gazdagabb. Időközben azután a Vízügy átszerveződött, először elvették a termelést, mondván, hogy nem fér össze a hatósági tevékenységgel, majd elvették a hatósági tevékenységet, leépítették a létszámot, és időközben ez a nagyon értékes munkásréteg, amit a magyar kubikosság képviselt a vízgazdálkodáson belül, teljesen megszűnt. Márpedig egészséges, komplex szakmai szervezet csak úgy működhet, ha a csúcson ott a felsőfokú végzettségű szakember, alatta a középfokú végzettségű technikusnak, régebben vízmesternek mondott csoport, és ez alatt még szélesebb rétegben munkavezetők, művezetők, majd ugyan papírral nem rendelkező, de jól képzett, generációs tapasztalatokkal bíró munkások , a kubikusok rétege. A legjobb kubikusból aztán brigádvezető, régi nevén bandagazda lett, ezekből kiválasztódtak a munkavezető, gát- és csatornaörök, a gyerek nem egyszer vízmester vagy éppen vízépítőmérnök lett, sokszor több generáción keresztül a magyar vízgazdálkodásban dolgoztak, mondhatnánk, hogy az anyatejjel szívták magukba a vízügyi szakma ismeretét és szeretetét. Képzeljünk olyan sebészorvost, aki soha nem operál, nem találkozik a beteggel, de a saját asszisztenciájával sem, csak elméletben gondol végig műtéteket, a végrehajtást tőle függetlenül azt csinálja, aki azt a legolcsóbban vállalja és nem az, akinél az elméleti és gyakorlati tudás hosszú időszak alatt halmozódott fel. Ugye, nem feküdnénk szívesen ilyen sebész kése alá? Nem akarom bántani a mai fiatal mérnököket, de aki soha nem taposta a sarat, nem volt kivitelező, az nem lehet jó tervező sem, és aki ezt a lépcsőt nem járta végig, az ágazati irányítóként sem tud magas szinten megfelelni. Egy, egyébként kiváló műegyetemi professzor mondta nekem a közelmúltban: „Tudod, én tanítom a vízépítés tudományát, de életemben egy vödör betont nem dolgoztam be, és ennek nagyon érzem a hiányát.". Az illető legalább a saját helyzetét reálisan látOta, és beismerte. Mi a vízügyi mérnök legfontosabb feladat? Amellett, hogy kiváló müveket hozzon létre, hogy a vízgazdálkodás eredményesen, gazdaságosan működjék, a legfontosabb mégis csak a biztonság, és a legnagyobb veszélyt a magyar Alföldön az árvíz okozza. Most ne menjünk bele abba a vitába, hogy így kellett-e megvalósítani a Tisza-völgy szabályozását, ármentesítését, de ez most adottság, ezt fejleszteni lehet és kell is. De alapvetően megváltoztatni nem. Azonban tud-e az a mérnök eredményesen árvízvédekezni, aki soha nem volt kivitelező, aki nem irányított munkás csapatokat és gépeket, aki békében nem gondolta végig, hogy egy létesítményt hogyan is lehet megvalósítani, vajon mit fog csinálni, amikor maximális árvízszintnél, éjszaka, a szakadó esőben azonnal kell dönteni és ez a döntés sok ember életét, vagyonát veszélyeztetheti vagy mentheti meg. Igenis, a legjobb mérnöknek is szüksége van a fizikai dolgozók napi