Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 1. szám - Dóka Klára: Robot - közmunka - napszámosság. Állami és társadalmi erőforrások a vízszabályozásban a késő-feudális és polgári korban
10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 1. SZ. 1816-ban árvíz pusztított. Juricskay László, Bihar megye új mérnöke szerint a kis-sárráti nem megfelelő méretű csatornák okozták a bajt. A munkák 10 évre megálltak, kivéve az Óvári csatorna építését és a Fekete-Körös tisztítását, Bodoky Mihály megyei mérnök irányításával A tisztító munkásokat 100, majd 50 fős csoportokra osztotta, egy-egy munkafelügyelővel. Terveztek egy különleges szerkezetet („machinát"), amivel fákat, bokrokat lehetett eltávolítani, de az alacsony munkabérét nem találtak hozzá személyzetet. Kaptak viszont bodon-hajókat, amelyekkel mindenki tudott bánni. A munkáért napszámot fizettek, ezen kívül a megyék anyagi támogatást kaptak, de abból a mérnököket, pallérokat kellett fizetni. 1 8 A Körösök vidékén a következő fontos építkezés Beszédes József Arad megyei Malomcsatornája volt. Előtte ki kellett tisztítani a Fehér-Köröst, kiemelni a gyulavarsándi átmetszést. A Malomcsatorna építésére társulatot hoztak létre, mivel annak hasznát azok élvezték, akiknek malmát a csatorna hajtotta. A társulati tagok holdanként 6 krajcárt fizettek a társulat pénztárába, aminek alapján kölcsönt vettek fel a munka folyamatosságának biztosítása érdekében. A hozzájárulásnak ezt a módját használták a folyótisztítási munkáknál a bihariak és békésiek is, de itt társulat nem lévén az összeget a só-alap kezelte. | q A Körösök tisztítási munkái 1834-ig folytak, összesen 252 km mederben, 192 km vonatató úton, köz- és magánpénz felhasználásával. 1834-re elfogyott a pénz. A munkát irányító Vargha János mérnök az érdekeltektől újabb hozzájárulást kért, holdanként szintén 6 krajcárt. A Wenckheim birtoktól 600, a Kétegyházi uradalomtól 300 Ft-t kapott, de a munka folytatásához szükséges pénzt nem sikerült elő teremteni. 2 0 A feudális korban az ingyenes közmunka szabályozására 1844-ben került sor. Az 1844: IX. törvény kimondta, hogy az egész telkes jobbágy évente 12 napot köteles szekérrel és igavonó marhával ingyenes közmunkát teljesíteni. Az úrbéres házas zsellérek évi hat, a házatlanok három napot dolgoztak. Ingyen közmunkát utak, hidak építésére, katonai fuvarra, tiszti szállításra lehetett elsősorban igénybe venni, valamint a többeket érintő vízszabályozásra, ha nem tudják másként megoldani. A közmunkát megváltani nem lehetett, helyettesítésre azonban - például szomszédok esetében - lehetőség volt. A törvény a vizi munkálatok esetében egyértelműen szűkítette a közmunka igénybevételének lehetőségét, és a fizetett munkák felé tolta el a hangsúlyt. Összefoglalva az elmondottakat látható, hogy a késő feudális korban a vízszabályozásoknál a munkaerő felhasználásának különféle formái alakultak ki. A feudális munkamegosztás szerint a közösséget érintő munkákat ingyenes vármegyei közmunkával végezték, az egyes birtokosok területeinél pedig a jobbágyok robotban dolgoztak. A munkák nagysága, az érdekek összefonódása miatt azonban egyre nagyobb szükség volt arra, hogy a munkában részt vevők díjazásban, legalább napszámbérben részesüljenek. Ennek forrása lehetett a vármegyei házipénztár, az uralkodótól kapott segítség, illetőleg azon érdekeltek hozzájárulása, akiknek a munkából hasznuk volt. A feudális kori munkálatoknál gondot jelentett, hogy nem volt a nagyobb feladatokhoz 1 8 MOL C 64. 1817, 1818. évi iratok 1 9 Márki Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. Arad, 1895. II. köt. 536-538. p. 2 0 Dóka, 1997. 112-113. p. elegendő tőke, kevés volt a munkáskéz, és gyakran hiányoztak a technikai feltételek is. A polgári forradalom után a viszonyok mindhárom területen megváltoztak, de ez a változás nem ment egyik napról a másikra. 1850.-ben és 1851-ben az országos kormányzó Geringer rendeletével lehetőséget adott a közmunka pénzen való megváltására. Eszerint egy nap igás robotmunkáért 40, a gyalogért 15 krajcárt kellett fizetni. Geringer rendelkezése újabb lökést a bérmunka mielőbbi általános elterjedésének. Döntő változást országosan a vízi-munkálatoknál a Tisza szabályozása hozott, amely technikai és gazdasági szempontból egyaránt két részből állt: a folyómeder szabályozásából és a töltések építéséből. Előbbit állami pénzből, utóbbit az érdekeltek hozzájárulásából fedezték, akik a Tisza mentén már az előző évtizedben társulatokat hoztak létre. A társulatok rendezték szervezetüket, vezetőséget választottak, jó nevű mérnököket alkalmaztak, hogy a műszaki irányítás biztosítva legyen. Meghatározták az árterek nagyságát, összeírták az egy-egy gazdára jutó árterületet, és ennek megfelelően a hozzájárulás mértékét. Ezt az összeget legtöbbször adóként szedték be, de a munkák folyamatossága érdekében gyakran kölcsönt vettek fel, és a járulékból ezt törlesztették. Kezdetben a társulatok az építkezéseket házi kezelésben hajtották végre. Ez annyit jelentett, hogy a munka elvégzéséhez kellő számú napszámost vettek fel, akinek munkáját saját műszaki személyzetük irányította. Előfordult, hogy nemcsak bérmunkát, hanem átmeneti formákat alkalmaztak, különösen az ország szegényebb, északi részein. A tiszai gátak építése itt ingyen és fizetett közmunkával történt, mert a társulatok anyagi helyzete mást nem tett lehetővé. Míg ugyanitt a mederszabályozást állami pénzen fizetett kubikusok végezték, a parton a töltésekkel arató, cséplő bandákból szerveződött közmunkások dolgoztak. A munka hatékonysága érdekében az 1850-es évek végétől egyre inkább vállalkozók kapcsolódtak be nemcsak a mederszabályozás, hanem a töltésépítés lebonyolításába is. A 19. század végéig kb. 50 vállalkozó dolgozott a Tisza szabályozásánál. Társadalmi helyzetüket tekintve három csoportból kerültek ki: kereskedők, mérnökök, földbirtokosok. Minden csoport rendelkezett bizonyos tőkével, és valamilyen módon érdekeltek voltak a Tisza szabályozásában. Az átvágásokra a folyamosztályokkal, a töltésépítésre a társulatokkal kötöttek szerződést. A vállalkozóknak a költségek 10 %-át kellett letétbe helyezni, valamint a munkások két heti bérét. A vállalkozói haszon 30-40 % volt, de ebből kellett megvenni a szerszámokat, megoldani a szállást és étkezést, megszervezni a felügyelet. 2 1 A vállalkozói réteg kialakulása a polgári fejlődés eredménye volt, amelynek során fokozatosan enyhült a tőkehiány, és a rendelkezésre álló összegeket a vállalkozók az építkezéseken hasznosították. A jobbágyfelszabadítás következtében megszűnt a munkaerő-hiány is, a jobbágysorból kilépő falusiak szabadon, bárhol vállalhattak munkát. A vállalkozók és e réteg egymásra találása biztosította a lehetőséget az út, vasút, vízépítési munkák lebonyolításához a 19. század közepén. A vállalkozók a siker érdekében precíz, pontos munkát követeltek, amihez azonban a napszámos munkabér nem 2 1 Pogány Mária: Tőkés vállalkozók és kubikus bénnunkások a Tiszaszabályozásnál a 19. sz. második felében. Budapest,. Akadémiai K., 1966. 17-50. p.
