Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 1. szám - Dóka Klára: Robot - közmunka - napszámosság. Állami és társadalmi erőforrások a vízszabályozásban a késő-feudális és polgári korban

DÓKA K.: Robot, közmunka 9 hatóságban. 1795-ben az érdekeltek Turkevén gyűlést tartottak, ahol a megyénkénti hozzájárulásban nem tudtak megegyezni, de az is élesen felmerült, hogy a munkák haszonélvezői fizessék a kiadásokat.' A Körösök vidékén harmadik terület, ahol a munkálatok folytak, az Óvári csatorna volt. Ez a vízfolyás a Fekete-Köröst és a Gyepest kötötte össze Bihar és Békés megye területén. Építésének fő célja az volt, hogy rajta keresztül a Fekete-Köröst a Gyepesbe vezessék, és medre tisztítható legyen. Kiemelése azonban hozzájárult a környező mezőgazdasági területek kiszárításához is.

1

0 Az állami, megyei és uradalmi munkák összefonódásával találkozunk a Lajta szabályozásánál és a Hanságban folyó vízi munkálatoknál is. A Lajta szabályozását osztrák területen a meder kimélyítésével próbáltak megoldani, amit állami pénzen Magyarországon is folytattak. Sopron megyében azonban a pénz rövidesen elfogyott." Moson megye vezetősége vette kezébe az ügyet. A magyarországi szakaszon azonban nem a főmedret bővítették, hanem két csatornát ástak: bal oldalon a megyei kanálist, a völggyel párhuzamosan pedig a Rétárkot, Ebbe a munkába kapcsolódott be az uradalom: Magyaróvár és Hegyeshalom között kiásták a jobb oldali lecsapoló csatornát. Hanságban az Eszterházy uradalom kezdeményezett. 1775-ben megépült az Eszterházy csatorna, amely a birtok egy részének vízmentesítését szolgálta.

1

2 A 19. századi munkálatok bemutatását a Sárvíz szabályozásával kezdjük. A folyó Fejér és Veszprém megyei szakaszát a belvizek és a külvizek sikeres szétválasztásával még a 18. század végén rendezték, de 1779-ben a munka abbamaradt. A hosszabb, Tolna megyei szakaszra már nem került sor, sem a mérnökök, sem a királyi biztosok nem értek el eredményt.. Az anyagi erőforrások előteremtése okozta a gondot, amit végül az érdekeltek hozzájárulásával oldottak meg.

1

3 1807-ben ugyanis az országgyűlés meghozta a „magánosok költségén létesítendő vízművekről" szóló törvényt, amely lehetőséget adott ilyen esetekben társulatok létesítésére, sőt arra is, hogy azokat bevonják, akik nem akarnak az első körben belépni. 1825-ben ilyen finanszírozással elkészült a mocsár közepén a lecsapoló csatorna, és Beszédes József irányításával 1821-1825 között a Sárvíz mellékágaként a Malomcsatorna is. Hasonló pénzügyi támogatással történt meg a Kapós szabályozása, amit az érdekeltek 1835ben fejeztek be. 1817-től a hajózás kérdése új perspektívákat kapott. Elkészült az első gőzhajó, amit a Dunán egyre több követett. Nem volt szükség vontató utakra, illetve azok karbantartására sem. A folyamatos hajózáshoz viszont a meder megfelelő sodorvonalát, a vízhozamot biztosítani kellett. Különösen rossz volt a helyzet a Felső-Dunán, ahol a helytartótanács 1830-tól elrendelte a szabályozást, párhuzammüvek és sarkantyúk építését. 1821 -tói a Paks alatti szakaszon átvágásokat emeletek ki, amelyek rövidebbé tették a hajóutat. Ezeket a hajózást szolgáló, mederszabályozási munkákat csak állami pénzzel lehetett megvalósítani. Mivel a folyó nem volt hajózható, a Felső-Tisza esetében állami segítségre kevésbé számíthattak. 1815-ben 9 MOL C 46. (Helytartótanács, kereskedelmi osztály) 1797. 22. kútfő 1

0 MOLS 12. Div. XI. No. 96: 1-4. 1

1 MOLC 127. (Hajózási igazgatóság) Berichte...983. '

2 A magyar vízszabályozás... 191. p. 1

3 Tenk Béla: Vízszabályozások Tolna megyében a XVIII. században Pécs, 1936. Csap és Salamon között átmetszéseket emeltek ki. Ilyen nagy volumenű munkát azonban nem lehetett ingyen közmunkában elvégeztetni. A munka tervezője, Vay Miklós" királyi biztos két évre 4500 főt javasolt alkalmazni, akik fizetését a kiemelt föld mennyisége szerint (köbölben) állapította meg. Az összeg egyik felét a vármegyei házipénztárból, a másik felét a sóalapból kívánta megszerezni. Tervezete részletesen foglalkozott a munka technikai részleteivel, a munkaszervezettel, példát adva a későbbiekben készülő utasításokhoz. A Sárvíz szabályozásánál, amely mint jeleztük társulati pénzből készült, úgy oldották meg a szervezést, hogy minden 20.ház tartozott egy-egy hétre munkást adni. Hat nap alatt két köböl földet ástak ki, amiért összesen 3 Ft napszámot kaptak. Ha a munkások száma magas volt, akkor a speciális feladatokra (pl. őrző személyzet) tagokat választottak ki maguk közül. 1802-ben a helyi ellentétek elsimítása céljából Vay Miklóst kinevezték a Körösök vidékére királyi biztosnak.

1

5 A viták nem a műszaki kérdések miatt, hanem az egyre terjedelmesebb munka finanszírozásáról és a terhek elosztásáról folytak az egyes megyék között. 1806-ban Gyula és Pél környékén 5017 holdat, illetve 2792 holdat szabadítottak fel a víztől, és 31 209 hold volt az uradalmi területek nyeresége. A Wenckheim és Vidovich uradalomban „pénzes munkásokkal" ásattak, de e vidéken korántsem volt olyan érdekeltségi megoszlás, mint korábban. A Kis-Sárréten is lassan haladt a munka, mert a két érdekelt megye - Bihar és Békés - saját részésedéséről vitatkozott. 181 l-ben Szeghalomnál 750 fő ásta a csatornát, bár Vay 1000 munkást kért. Bihar megye vezetősége hivatkozva a rossz gazdasági helyzetre, a napóleoni háborúkra, két ízben is felmentést kért - sikerrel - a közmunka kötelezettség alól. Békés megye pedig a helytartótanácshoz fordult állami anyagi segítség reményében, de nem ért el sikert. Wenckheim József, a vidék legnagyobb földesura, a későbbi Arad megyei főispán más megoldáson gondolkodott. 181 l-ben, amikor megalakult a Sárvíz Szabályozó Társulat, ő maga is javaslatot nyújtott be egy Körös vidéki hasonló szervezettel kapcsolatban. Tervezetében ismertette a szabályozással kapcsolatos elképzeléseit, javaslatot tett a munka fedezetének előteremtésére. Az elgondolást Vay Ádám királyi biztos nagy lelkesedéssel fogadta, és engedélyt adott a társulat megszervezésére a helytartótanács is. Hogy mégsem alakult meg a társulat, az főként a két megye ellenállán múlott. A bihariak éppen újra felmentést kaptak a közmunkák alól, és mire visszatértek, a kérdés mát Békésben is lekerült a napirendről.

1 1812-től a két jelentős munka azonban tovább folyt. Az volt az eredeti megegyezés, hogy az Óvári árkon a békésiek, a szeghalmi csatornán a bihariak ássanak, de ezt nem tudták megvalósítani. A sajátos munkaszervezet itt alakult ki először. Az ásásnál 30 méterenként négy csoportban egyegy oldalon 28 fő dolgozott, egy csoport két ásósból, egy lapátosból, négy saroglyásból állt. Egy-egy pallér nyolc csoport (56 fő) munkáját irányította, és 500 munkás mellett mérnököt is alkalmaztak. A kisebb szerszámokat a munkások hozták magukkal, míg a saroglyákról a vármegye gondoskodott.

1

7 1

4 MOL C 129. (Vay Miklós kir. Biztos iratai) 4949/1. 1

5 Dóka Klára: A Körös és Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Gyula, 1997. 51. p. 1

6 MOLC 64. 1811.6. kútfő 1

7 MOLC 129. 1811. évi iratok