Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

1. szám - Nekrológok - Havas András (1952–2011) - Dóra Tibor (1935–2011) - Dávidné Deli Matild (1935–2011) - Major Pál (1930–2011) - Gy. Molnár László (1921–2011)

79 A VITUKI egykori Talajvíz-hidrológiai Osztálya volt- és a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet jelenlegi munkatársai szomorú feladatunknak teszünk eleget, mert búcsúzni jöttünk. Búcsúzni egy olyan embertől, akinek munkássága meghatározó jelentőségű a felszín-közeli vizek magyarországi kutatásának kezdeténél, megalapozásánál. Volt kollégánk földi pályája véget ért, teste megpihent, emlékét megőrizzük. Major Pál szakmai pályája kevés évszámmal keretezhető: 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetemen a vízépítő mérnöki diploma megszerzése után tanársegédként dolgozott. 1959 februárjától 1990 decemberéig - több mint 30 éven át - nyugállományba vonulásáig a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkatársa, ezen belül 1967-től a talajvíz-kutatási osztály vezetője volt. Mindeközben ismereteit FAO és franciaországi ösztöndíjasként külföldön is gyarapította. Gazdag és sokrétű oktatói és szakmai munkásságának részletes bemutatására előadóülés keretében kerülhet sor, itt és most csak a főbb vonulatok ismertetésére van lehetőség. Oktatóként a Budapesti Műszaki Egyetemen a hidraulika, vízerő-hasznosítás és vízépítési műtárgyak tárgykörében adott elő. Baján, a később Eötvös József nevét viselő főiskolán pedig a geológia és a talajmechanika tantárgyak oktatásában vett részt, emellett laboratóriumi kisminta kísérleteket végzett. Más intézményekben is tartott előadásokat: így a Mémök-továbbképző Intézetben, a Budapesti Műszaki Egyetem Továbbképző Intézetében, illetve Pozsonyban francia nyelven a WMO Nemzetközi Továbbképző tanfolyamán. Oktatói tevékenységét jegyzetírással egészítette ki. A Bajai Vízgazdálkodási Főiskola számára hidrogeológia és talajmechanika jegyzetet írt, később pedig egy oktatási segédletet. Szakmai, tudományos munkásságának fő színtere azonban a VITUKI, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet volt, számos fontos téma és szakvélemény kidolgozásának témafelelőseként, irányítójaként. Vizsgálta a különböző talajvíz-jelenségeket, kúthidraulikai és a kapcsolódó speciális kérdéseket, az árvédelmi töltések szivárgási jellemzőit, a talajvíz-háztartás, a háromfázisú zóna és a talajvíz-hidrológia számos problémáját. Később a talajokat, talajvizeket ért különböző ipari- és olajszennyeződések feltárási, észlelési, minősítési és kárelhárítási kérdéseivel és ezek gyakorlati megvalósítási lehetőségeinek kidolgozásával bővült kutatási területe. Munkásságában a ma már nem működő kísérleti telepek kiemelt helyet foglaltak el. A VITUKI által működtetett telepek közül a Fehértó-Majsai belvíz-öblözet, azaz a Kömpöci telep, a Kecskeméttől északnyugatra, Méntelek határában létesített, Komlósi Imre nevét viselő talajvíz-hidrológiai kísérleti telep, és a Duna mellé telepített tahitótfalui kísérleti telep említhető. Elévülhetetlen érdeme ezek mérési programjának kidolgozása, a mérőműszerek kiválasztása, a telepek üzemeltetésének irányítása, a gyűjtött adatoknak a kor általános szakmai színvonalát meghaladó szintű feldolgozása, értékelése mellett a magyarországi talajvízszint-észlelő hálózat kialakításában való aktív közreműködés, talajnedvesség-mérő hálózat létesítése a Kisalföldön, illetve a Duna-Tisza köze talajvíz-háztartási problémáinak elsőkénti felismerése, publikálása és a változások okainak keresése. Kutatatási eredményeit számos hazai és külföldi előadás keretében ismertette, emellett közel száz tanulmányt tett közzé, melyek konferenciák kiadványaiban, szakmai folyóiratokban, így a Vízügyi Közleményekben, a Hidrológiai Tájékoztatóban és egyéb kiadványokban, például a békéscsabai Nagyalföld Alapítvány kötetében jelentek meg. Az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Program Magyar Nemzeti Bizottságának titkáraként 22 év alatt mintegy 80 Tájékoztatót állított össze a program hazai és nemzetközi eseményeiről, híreiből és az NHP nyújtotta lehetőségekről. Aktív szakmai tevékenysége nyugdíjba vonulását követően is folytatódott. Számos hazai beruházás megvalósulását segítette környezeti hatástanulmányok készítésében és a kapcsolódó környezetvédelmi feladatatok megoldásában való közreműködésével. Szakmai, tudományos munkáját több elismerés és kitüntetés kísérte, melyek közül az Árvízvédelemért Emlékérem, a Vásárhelyi Pál Emléklap, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagsága, a Munka Érdemrend bronz fokozata, az Aranyoklevél és a Felszín Alatti Vizekért Alapítvány által a felszín alatti vizekkel foglalkozók legjobbjainak adományozott Ezüstpohár feltétlenül említést érdemel. A tudományos kutatás a múltban is csapatmunka volt, ami a résztvevők összehangolt és célra orientált munkáját igényelte, akár kisebb közösség, akár nagyobb létszámú osztály volt az. Major Pál osztályvezetőként ezt a feladatot is kiválóan oldotta meg. Nagy empátiával, a feladatok megoldhatóságába vetett hittel, mindenkihez nyílt szándékkal közelítő ember volt, aki támogatta a fiatal kollégák szakmai fejlődését és előmenetelét, publikációs tevékenységét, konferenciákon való részvételét. Ebben bizonyára oktatói tevékenységének tapasztalatai is vezérelték. A szakmai feladatok megoldása terén kiváló helyzetfelismerő képességgel és intuíciókkal rendelkezett, melyek lehetővé tették számára komplex, még újdonságnak számító, korábban ismeretlen feladat sikeres teljesítését, irányítását, külföldi szakértői tevékenység ellátását. A VITUKI egykori Talajvíz-hidrológiai Osztálya volt, és a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet jelenlegi munkatársai, és a Felszín Alatti Vizekért Alapítvány nevében Szent Pál szavait idézve búcsúzom: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam." Legyen emléke örök. Szálai József Major Pál Pesterzsébet, 1930. június 28. - Budapest, 2011. október 21.