Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

3. szám - Dr. Haszpra Ottó (1928–2012) - Juhász József: Alternatív vízgazdálkodási stratégia

11 gó) duzzasztása okozott órák alatt. Az 1843-ban kiadott folyó-felmérési térképek alapján csaknem ezer települést fenyegetett árvíz és a következő években el is árasztotta valamennyit. Hajnal István írta, hogy a táj település-szerkezete, a társadalom-struktúrának egyik legszilárdabb, legtartósabb hordozója, úgy tűnik, hogy a vizek áldozatává kezdett válni. A XVIII. század ipari forradalma következtében a lakosság saját életfeltételeinek javítását, modernizációját kívánta az egész országban. Az 1846ban megkezdett tiszai vízrendezési munkálatokat nem egyoldalú politikai, vagy gazdasági megfontolás indokolta, hanem a megmaradás alapvető kényszere követelte. Megállapították, hogy a gyakori nagy vízáradásokat az erdők pusztulása okozza, mert a Kárpát-medence természeti egységében a fa-áru szállítás jelentősége a rómaiaktól a törökökön át a második világháborúig igen jelentős volt. Legújabban hadi jelentősége lecsökkent. A Duna-völgy szaporodó lakossága és növekvő civilizációs igényei hatására már a XVII. század második felében hozzákezdtek a folyó árvíz-járta területek csökkentéséhez helyi árvédelmi gátak építésével. Mára a Duna árvízi szabályozása, a Szigetközön kívül, lényegében a jelenlegi helyzetben kielégítő, és csak a folyamatosan szükséges fejlesztési munkák mellett, a rendszeres karbantartási feladatokat kell elvégezni. A folyó szabályozás gyakorlatilag annak kezdetekor már többcélú volt. Az árvízjárta területek csökkentése mellett a települések és a közlekedési létesítmények védelme a vízi közlekedés fejlesztése és a víz energiájának hasznosítási lehetősége egyaránt a szabályozók szeme előtt lebegett A XIX század végétől, a mikor a víz energiájának hasznosítására a malmokon túl vízerőművek építése is lehetővé vált, végül az utolsó két évtizedben kivirágzott ökológiai igény kialakult, a folyószabályozás ma is érvényes összetett igénye megjelent és uralkodóvá vált. A folyószabályozók a mozgómedrű folyóknál az elmúlt mintegy 150 év alatt a világon minden szabályozási lehetőséget kipróbáltak több-kevesebb sikerrel. A kanyarok ívének kiigazítását, a kanyarok átvágását, a meder szélességének csökkentését, a meder mélyítését, a mederszélek, vagy a túl mélyre vágódott mederrész feltöltését, a meder partjainak rögzítését, és minden mást, amit az adott folyószakaszon hasznosnak gondoltak. Ujabban a szabályozást duzzasztómüvekkel is végzik. Kétségtelen, hogy a folyók szabályozása volt hazánkban is minden idők legnagyobb tájalakítása. Mondják második honfoglalásnak is. A folyók menti tájakat és a Tiszántúl tájait alapvetően megváltoztatta. Közel egymillió hektár vízivilág ökológiai rendszere alakult át. Eltűntek az ártéri erdőségek, a tölgyesek és a nyíresek. Fajok pusztultak el és élőhelyek semmisültek meg. Elmúlt a hagyományos ártéri gazdálkodás, életformáival együtt és más lett a táj. Természetes tehát, hogy az emberért végzett tájalakításnak hátrányai is voltak és vannak. Ugyanakkor átalakult a településszerkezet. Vasút, kereskedelem, ipar tagolta be országos egységbe a Tisza völgyet. Demográfiai vizsgálatok kimutatták, hogy a folyamszabályozás feltűnően kedvezően hatott a Tisza mentén élő népesség létszámának alakulására. 4.3. A folyószabályozás technikája A víz csak akkor tud valamilyen kvázi rendezett formában mozogni ha valamilyen edényben van, ami a mozgás határait megszabja. A határfelület lehet fix, vagy változó helyzetű, áteresztő, vagy vízzáró. Minden esetben nyílt felszínű, szabad tükrü rendszer. A vízfolyásoknál ezt a határoló felületet nevezzük általában a folyó medrének. Hazánkban a vízfolyások félig beágyazott medrűek, vagyis az árvizeik túllépnek a meder élen és elöntik a környező, árvízszint alatti területeket. Az ember, -számára praktikus okokbólnem engedi meg a medrükből kilépni szándékozó víztömeget a felszínen szabadon szétterülni, hanem árvédelmi gátakkal behatárolja a szétterülést. Tulajdonképpen „megemeli", a természetes meder oldalmagasságát, és ezzel megnagyobbítja a medret, s így biztosítja, hogy a mederből a partél felett kilépő víz továbbra is megfelelően körülhatároltan folyjon, és a meghatározott területből kilépni ne tudjon. Folyóvíznél a bizonyos szempontok miatt meg nem engedhető magasságú vízállások elkerülése érdekében, úgynevezett ideiglenes árvízi tározókba vezetik a többlet vizet. Beágyazott medrű folyók nem lépnek ki a medrükből, így azoknál nincsen szükség árvédelmi gátakra és ideiglenes árvízi tározókra sem. A vízfolyás a mi félig beágyazott medrű folyóinknál tehát a mederből a partélen átcsapó víz megakadályozására szolgáló árvédelmi töltésekből és az ideiglenes árvédelmi tározókból áll. Ez jelenti azt az egységet, amit pl. egy árok, vagy egy csővezeték jelent más esetben a mozgó víznek. A kisvízitől az árvízi mederig tartó áramtér tehát nem része a vízgazdálkodásnak, hanem csak helye az időben változó vízkészletnek. Ahogyan a földgázkészlet nagysága is független attól, hogy az gáztartályokban vagy földalatti gáztárolókban van-e. A vízfolyás szabályozásnak számos oka volt, pl. a víz távoltartása az ártér egy részétől gazdasági okok miatt, mint a növekvő ember-létszám élelemmel való ellátása érdekében a korábbi mocsaras, gyakran elöntött, maláriát terjesztő területek bevonása a a termelésbe, a lakosság létszám növekedése következtében növekvő méretű és új települések biztonságos szárazon tartása, a biztonságos közlekedési hálózat megteremtésének lehetősége. Lehet cél a folyó hasznosítása (például: vízkivétel, hajózás, víz- (legtöbbször szennyvíz, vagy szennyezett viz) elhelyezése, vízenergia termelés).. A hazai vízfolyások mozgómedrüek - egy két rövid szakasztól eltekintve - , így medrük nem állandó, hanem azt folyás közben saját maguk is alakítják. Ilyen körülmények között kell ma már a „vízvezető eszközt" karbantartani, úgy, hogy az folyamatosan megfeleljen az ember igényeinek, miközben a folyó saját élete minél kevésbé sérüljön. A minden célú folyószabályozásnak a XIX század vége óta , mióta műszakilag megvalósítható a tapasztalat szerint legeredményesebb segítője a duzzasztómű, amely lecsökkenti a víz sebességét, ezzel lényegesen csökkenti a hordalék-mozgást aminek eredményeként jelentősen csökken a meder változása, könnyebb lesz az árvédelem kiépítése. A duzzasztással szabályozott folyó környezet-biztonsága megnövekszik, a meder alakja sokkal kevésbé változik, így ha van az adott folyón hajózás, az a jégmentes napokon, egész éven át biztosított. Az állandó meder a jég levezetése szempontjából is könnyebbséget jelent, gázlók hiányában majdnem nullára csökken a jégdugók keletkezésének veszélye. A víz átbukásánál az bekeveredő levegő a víz öntisztulását segíti, a beépített hallépcső pedig az akadálymentes, hosszanti közlekedést biztosítja. A duzzasztómüvekkel szabályozott folyó természetes jellegzetessége, hogy a hegyekből lemosott hordaléknak csak a lebegtetett részéből jut tovább egy rész. így a folyó lejjebbi szakaszai „hordalék-éhessé" válnak, s az egyensúly felé törekvésük érdekében a bögéből igyekeznek hordalékhoz jutni, ezért mélyítik a medrüket.