Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

3. szám - Dr. Orlóci István (1929–2012)

2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2012. 92. ÉVF. 3. SZ. 1959 és 1972 között a hazai vízgazdálkodás napi munkáját a debreceni, a szegedi és a pécsi vízügyi igazgatóságokon gyakorolta különféle beosztásokban, minden helyzetben lehetőséget találva és teremtve kutatásra, fejlesztésre, korszerű módszerek megismerésére és alkalmazására. Debrecenben 1959-től - kisebb megszakítással - 1967 ig dolgozott Papp Ferenc igazgató irányítása alatt. A hajdúsági „fővárosban" tervezési, építési és szakágazati feladatokkal foglalkozott. Hosszabb ideig volt az öntözés -üzemelés, majd a vízgazdálkodási osztály vezetője. 1962-ben ismerkedett meg Dégen Imrével, a vízügyi szolgálat akkori vezetőjével, aki felfigyelt Orlóci Istvánnak a tiszalöki öntözőrendszerrel kapcsolatos munkásságára. Visszaemlékezésében második tanítómesterének nevezte Dégen Imrét, aki további szakmai pályafutását és sorsát is meghatározta, érdeklődését a vízgazdálkodás közgazdasági és a társadalmi összefüggéseinek irányába terelve. 1965-ben Dégen Imre - egy rövid időre - megbízta a szegedi vízügyi igazgatóság főmérnöki teendőivel. 1967 márciusától új feladatokat kapott: a pécsi igazgatóság osztályvezetője, főosztályvezetője, igazgatói tanácsadója lett. 1969-ben műszaki doktori címet kapott a Debrecenben kitermelhető felszín alatti vízkészlet meghatározásáról szóló munkájáért. Dégen Imre 1972-ben megbízta az Országos Vízügyi Hivatal Ágazatpolitikai Osztályának vezetésével. Ebben a munkakörben 1972-75 között a vízgazdálkodás hosszú távú illetve stratégiai tervezésével, ágazatpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1975-ben - ismét „politikai alkalmatlanság" miatt áthelyezték a Vízgazdálkodási Intézetbe, ahol főmunkatársként foglalkozott ugyanezekkel a témákkal. A VGI-ben végzett munkájának kiemelkedő eredménye volt az 1984-ben közreadott harmadik Vízgazdálkodási Keretterv. Ez a magyar kerettervezési hagyományoktól eltérően a vízgazdálkodás és más gazdasági tevékenységek összefüggéseinek vizsgálata alapján készült. Módszere a fejlesztés kölcsönös feltételeinek elemzése, és a hidrológiai adottságok gazdasági-környezeti-társadalmi szempontú értékelése volt. A Keretterv komplex és szintetizáló szemléletmódjával, társadalmi és környezeti beágyazottságával ma is világszerte példaértékű és korszerű. A Keretterv mellett az OMFB szakértői bizottságának titkáraként - foglalkozott a Duna komplex fejlesztésének kérdéseivel. Szerkesztője illetve társ-szerzője volt a „Vízgazdálkodási politika alapjai" című elemző tanulmánynak, az , Árvízvédelem" című könyvnek, a „Vízgazdálkodási infrastruktúrák" című Unesco-kiadványnak; ez utóbbit Szesztay Károllyal és Várkonyi Lászlóval készítette. 1988-tól 1993-ig - nyugdíjazásáig - a VIZITERV-ben a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer kutatási feladatainak irányítójaként, majd a Közép-dunavölgyi VÍZIG tanácsadójaként foglalkozott a vízgazdálkodás ökológiai vonatkozásaival, a környezetvédelem és vízügy szervezeti összevonásával, majd szétválasztásának következményeivel. Nyugdíjas éveiben haláláig aktívan vállalt feladatokat egyedi kutatási koncepciók alakításában, megbízások teljesítésében, értékelésében, lektorálásban. Közreműködött különféle tudományos, társadalmi és szakmai bizottságok, szervezetek munkájában; széleskörű ismereteire, javaslataira, tanácsaira bárki számíthatott. A napi munka mellett és nyugdíjas éveiben is részt vállalt a Műegyetem és a bajai főiskola vegyészmérnöki, környezetvédelmi és vízgazdálkodási szakmérnöki továbbképzési programjaiban. Oktatott operáció-elemzést, döntés-előkészítést, rendszer-optimalizálást, folyógazdálkodást, következetesen hangsúlyozva a vízgazdálkodási tevékenységek társadalmigazdasági-környezeti összefüggéseit, és szintézisét adva a hazai vízgazdálkodás történeti tanulságainak. A Műegyetem címzetes egyetemi docense, az Eötvös József Főskola címzetes főiskolai tanára volt. Az egykori mérnökhallgató vagy fiatalabb szakmérnök tanítványok, valamint a véleményére, meglátásaira igényt tartó barátok köre mindmáig széles tábort jelent. Kiterjedt, önzetlen szakmai közéleti tevékenységét tükrözi a MTESZ Környezetvédelmi Bizottságában, az MTA Vízgazdálkodás Tudományi Bizottságában, a Magyar hidrológiai Társaságban végzett munkája. A Magyar Hidrológiai Társaságnak - kisebb megszakítással - 1951-től volt tagja. Kiemelkedő publikációs tevékenységet folytatott, amely elsősorban a vízgazdálkodás-fejlesztés, folyógazdálkodás, ármentesítés területére teijedt ki. Részben társszerzőkkel több mint 100 szakirodalmi közleménye jelent meg. Az utóbbi két évtizedben jónéhány nagyobb lélegzetű tanulmány szerzője is volt, más szakemberekkel közösen. Nagyon nehéz ezekből a munkákból egy-egy gondolatot kiemelni. Mégis, egyet ide idézek, azt, amit a folyókkal való gazdálkodás kapcsán megfogalmazott: „A folyók, mint a Föld természetes alapelemei, az emberiség közös vagyonába tartoznak. Olyan tőke a folyó, amelynek hozadéka a mindenkori nemzedéket illeti meg, azzal a kötöttséggel, hogy gondoskodni kell a tőke hiánytalan örökölhetőségéről." Számos elismerése mellett 2009-ben Vásárhelyi Pál-díjban részesült iskolateremtő mérnöki életmüvéért, a vízgazdálkodási tervezés fejlesztésében végzett tevékenységéért, a folyógazdálkodás alapjainak a kidolgozásáért, az ökológiai gondolkodásmódnak a vízgazdálkodás gyakorlatába való átültetéséért. A Hidrológiai Társaság Schafarzik Ferenc Emlékéremmel, a MTESZ Zólyomi Bálint díjjal tüntette ki. A Magyar Mérnöki Kamara kitüntette környezetvédelmi oktatási tevékenységéért, 2009-ben pedig Tiszteletbeli Mérnöki Kamarai Tag címet adományozott neki kiemelkedő közéleti, mérnöki munkásságának, magatartásának elismeréseként. 2012. május végén - 60 évvel az egyetem elvégzése után vehette volna át a mérnöki gyémántdiplomáját. Fontosnak tartotta a fiatal pályatársakkal való közvetlen kapcsolatot. Jól emlékszem 2009-ből arra a Kisköre és Tokaj közötti hajóútra, amikor ifjú vizes mérnökökkel töltöttünk el egy napot, szabadon beszélgetve mindarról, ami nem tanulható meg jegyzetekből. Gazdag élettapasztalatával alátámasztott szakmai előadását valamennyien lebilincselve hallgattuk. Elhivatott mérnök volt, aki sokrétű alkotó tevékenységet folytatott. Lankadatlanul érdeklődött a szakma ügyei iránt, kezdeményező volt, nyitott, fogékony az újra. Hajtotta a megismerésre való törekvés eredendő vágya. Azon kevesek közé tartozott, aki hihetetlen részletességgel és alapossággal tudott analizálni, és ugyanakkor a megfigyelésekből, tapasztalatokból, adatokból és tényekből csodálatra méltó mérnöki precizitással szintetizálni. Analízis és szintézis - külön-külön is elismerésre méltó kvalitások. A kettő együtt - igen ritka képesség! Számos témában járatlan úton indult el, de szívósan, következetesen igyekezett megoldást találni arra a problémára, amivel szembe találta magát. Az örök kétkedő volt, örökös háttér-ember. Sikerekből és kudarcokból egyaránt kijutott néki, de akik ismerték, nem hallották panaszkodni... Az utóbbi két évtizedben - immár nyugállományban jellegzetes, az utóbbi időben már kissé hajlott alakja időrőlidőre feltűnt azokon a szakmai-tudományos rendezvényeken, ahol a hazai vizek ügyének gazdasági és műszaki alap-