Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

2. szám - Hajdu Dezső: Az 1970. évi tiszai árvíz a Csongrádi Szakaszmérnökség területén

10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 2. SZ. variasan távol kellett tartani. Ilyenek voltak a talaj feltárással, szakvélemény adásával, új technológiák - mely a védekezésnél "forradalmian újít" - ajánlásával foglalkozó cégek, személyek. Mi a VITUKI szakembereit foglalkoztattuk. Sokat segítettek a védelem irányításában, a védelemirányítás számára szaktanácsok készítésében, a jelenségek értékelésében. (Védelemvezetői megbízott is volt közülük). Az árvízzel ez ideig kapcsolatban nem álló, vízügyes tapasztalattal nem rendelkező segítőkész jelentkezőket én szívélyesen átirányítottam a csongrádi és csanyteleki lokalizációs töltésekre azzal a megjegyzéssel, hogy a helyzet - sajnos - alakulhat úgy, hogy ezek, a 100 éve felhagyott alvó töltések lesznek a fő-védvonalak, ezért nem árt, ha tudjuk, mire képesek. Itt kedvükre fúrhattak, minősíthettek, adhattak tanácsokat, de kárt nem okozhattak. Voltak, akik a feladatnak nekikezdtek, másoknak viszont a cégüknél akadt újra dolguk. A vitukisok sokat segítettek. Megbízható precíz munkát végeztek, feltártak, mértek, számoltak, tanácsot adtak. Nekem többször is felteszik a kérdést, hogyan dönti el a védelemvezető, meddig építse a védművet, milyen biztonság kialakítására törekszik. Röviden válaszolva: a védekezésnél nincs biztonság. Az árvíz előtt a védmü megépítésénél, műszaki paraméterei megadásánál a cél egy biztonsági fok elérése. Az építés előtt az eddigi adatok alapján feltételezünk egy helyzetet, melynek bekövetkezte esetén a megépített mű védelmet nyújt. A védekezés közben a védelemvezető egy adott veszélyhelyzet konszolidálását igyekszik megoldani. Addig épít, erősít, míg a mű megfelelő hatékonyságúnak bizonyul. Természetesen vannak számítási módszerek is, melyekkel elsősorban a leterhelések mennyiségileg meghatározhatók. A számításokhoz ismerni kell a töltés talajféleségeit, réteges elhelyezkedésüket, az egyes talajfajták talajfizikai tulajdonságait, a töltéstestben lévő víz elhelyezkedését, a töltéstest tömörségét, stb. Az árvíz időszakában sok szelvényben végeztettem talaj feltárást, többnyire úgy, hogy a töltéstestet két, a mentett oldalt egy helyen (általában a nyomópadkán) fúrták meg. A két egymáshoz közeli fúrásban feltárt talaj igen ritka esetben volt azonosítható egymással. A száraz anyag, ill. a víz elhelyezkedése egyértelműen megállapítható volt. Természetesen ilyen talaj-rétegzettségnél is lehet feltételezés alapján számítani, de inkább a védelemvezető a tapasztalati adatokra és a beavatkozás által előidézett változás megfigyelésére támaszkodva hozza meg döntését. Egy-egy művet meglátva könynyen mondhatja a külső szemlélő: miért kellett ekkora építményt emelni. Ezt mindig csak utólag lehet mondani. Akkor, amikor baj van, és azt elhárítani igyekszik a védelem, senki nem áll oda, hogy kevesebb zsákot, követ stb. építsél be, mert annyi elég lesz, a védekezési létszámnak a felét pedig nyugodtan küldd haza. Talán nem is lenne olyan irányító, aki hallgatna az ilyen tanácsra, mert a saját számítása, belátása szerinti védelmet tartja egyedüli üdvözítőnek, hiszen ő a felelős vezető. A háborúknak sokkal kevesebb áldozata, szenvedője lenne, ha a potenciális vesztes, vagy nyertes fél előre belátná, hogy a nyeréshez, vagy a vesztéshez elegendő lenne kevesebb lőszer, rombolás, anyagi és emberi áldozat. A védekezés is háború. A lakosság természetesen megkülönböztetett figyelemmel kísérte a védekezést, sokszor adott tanácsot írásban és telefonon is. Többnyire a jókívánságát fejezte ki, szurkolt nekünk, de ritkán lekicsinylő, számon kérő, megalázó észrevételeket is elmondtak. Volt azonban felüdítően bárgyú javaslat is. Többek között valaki javasolta, hogy az árvizet hatalmas tanker hajókba kellene szivattyúzni, és a Fekete tengerre szállítani. Volt olyan is, aki sok-sok motoros hajó egymás mellé kötésével és a propellerük beindításával gyorsította volna meg a víz levonulását. A vízügyesek a 70-es években nem kedvelték az árvizet, nem fohászkodtak az égiekhez, csendes mormolással: "add már uram az esőt". A szakaszmérnökségektől azt várták el, hogy legalább annyi fizikai létszámmal rendelkezzenek, amennyi egy másodfokú árvédelmi és egy első fokozatú belvízi szolgálat ellátásához és védelmi szakaszonként legalább két brigád munkáscsapat kiállításoz szükséges. A III-as védelmi szakaszon az elv a segédszemélyzeten kívül legalább 85 fő foglalkoztatását tette szükségessé. Ennyi létszámot igyekeztünk tartani, akiknek azonban az állami finanszírozás nem biztosította a foglalkoztatását. A dolgozói létszámunk 60 %-ának a tevékenységi körünkbe illő piacon vállalkozási munkát kellett keresnünk. Többnyire találtunk. Halastó, szennyvíz, ivóvíz, öntözőtelep, mélyépítési munkákat vállaltunk és üzemeltettük a csongrádi beton előregyártó telepet. Az utóbbi tevékenységünket kivéve a vállalt munkák az időjárási körülményeknek kitéve, gyakran munkavégzést is lehetetlenné tevő körülmények között folytak, így soha nem lehetett biztonsággal kalkulálni a munka előrehaladását, a vállalt határidőre történő befejezhetőségét. Minthogy a védekezési munkát is ugyanazokkal az emberekkel végeztük, akikkel az építőiparit, így a védekezés bizonyos időn túl - a tapasztalatunk szerint kb. egy hónap még eltűrhető volt - már terhessé vált, előrevetítette a kivitelezési munkáknál a rendkívüli leterhelést, ill. a befejezés előtti hajrát, kapkodást. A csongrádi szakaszmérnökség személyi állománya 1970-ben mintegy 155 fő volt. Ebből műszaki állomány 6 fő, gát-csatornaőr 9 fő és feleségeik. Adminisztratív dolgozó 7 fő, egyéb 10 fő, a többiek a fizikai állományba tartozó, kubikusok, szakmunkások, munkavezetők. A kubikusok megszokták a nehéz körülmények között végzett munkát, gyakorlatilag a védekezés során is a "békebeli tevékenységük" közben is hasonlót végezetek. Fegyelemhez és munkához szoktatott társaság volt. A védekezésnél még szigorúbb fegyelmezési regula uralkodott. Aki vétett a szabályok ellen - elsősorban az ittasság volt a fő bün - az egy hétig rendes munkarendben építőipari munkát végzett teljesítménybérben. Jó fegyelmező eszköz volt. Az egyes gátőröknek volt ismeretségi köre, akikből a védekezés időszakában rendszeresen behívtak embereket. Őket védekezés időszakára alkalmazásba vettük. Rendkívüli esetre az OABSZ közerő igénybevételét is lehetővé teszi. Ezt az esetenként megalakuló védelmi bizottság engedélyezi. A létszámigénylés alapján a tanácsok gondoskodtak a mozgósításról. A megjelenés - aki nem kapott felmentést - kötelező volt. A csongrádi tanácsnak a Tisza bal partján lévő csongrádi közigazgatási területre is kellett közerőt kiközvetítenie. Az értesítés motoros küldöncök útján történt. A legegyszerűbb szervezési mód a tanács részéről az volt, hogy bizonyos kiállítandó személyi kvótában megegyezett a helyi nagyüzemekkel (bútorgyár, Fűtőber, tsz-ek, stb., ezek több mint 2000 főt foglalkoztattak), így egyszerűbb volt a szervezés, ugyanakkor az üzemeknek egyszerűbb volt a csökkentett létszámban a működésük megszervezése, mert nem fordulhatott elő, hogy kulcsfontosságú beosztású dolgozókból egyszerre mindegyik az árvízen legyen. Szívesen alkalmaztuk a vízgazdálkodási társulatok szakember- és fizikai dolgozói állományát, hiszen ők hasonló munkákat végeztek, mint mi, felkészültségük, területi tájé-