Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

2. szám - Hajdu Dezső: Az 1970. évi tiszai árvíz a Csongrádi Szakaszmérnökség területén

majd a bizottság érdeklődő tagjai megszemlélték. A leggyakoribb hiba az volt, hogy koszos volt. Sajnos, ha szeles idő volt a koszosság gyakran előfordult, mert szertár padlás nem volt zárt, és a szertár cserepei között a széllel bejutó por beborított mindent. Ezért szeles idő esetén a bizottság közvetlen érkezése előtt még egy besegítő személy a karnyújtásnyira lévő cuccokon még az utolsó pillanatban egy törlőronggyal végigszaladt, de a gerendáról a nehéz fúrkókat lerámolni nem volt idő. Másik hiba volt, hogy nyél a tárolás közben elgörbült, mely főleg a frissen nyelezett szerszámoknál fordult elő. A nem kellően száraz nyelet a nehéz fej az egy éves tárolás alatt meggörbítette. A görbe nyél balesetveszélyes volt, hiszen a verő nem oda ütött ahová az ütést szánták. Az is gyakori volt, hogy a 8-10 éves használatmentes időszak alatt a szú szétrágta a nyelet. Az új verőknek szinte mindig hibája volt, hogy az ugyan száraznak látszó faanyag a vasalást követően megszáradt, ezért a vasalás meglazult rajta. Rendkívül balesetveszélyes az ilyen szerszám használata. Egy ilyen eszközt is levetetett a beutazást vezető igazgató. Amikor kezébe vette a szerszámot, a vasalás hangot adóan lötyögött rajta. Az igazgató kéri, legyen szíves magyarázatot adni a gátőr, hogyan eshetett meg az, hogy a szerszám használhatatlan, balesetveszélyes, a vasalás semmit nem tart rajta. Némi hallgatás után az őr jelenti, hogy ez csak úgy állhatott elő, hogy a fedett helyen a kissé nedves fa megszáradt, a vas meg nem száradt utána. A szöveg jó ideig idézett volt a szolgálat aranyköpései között. A kézi szádfalverő legalább 40 cm átmérőjű, és 80 cm hosszú, vasalt farönk, melynek az oldalain egymással szemben 90°-os kiosztásban, hossz-irányban elhelyezett nyél van. Egymással szemben állva két markos legény (hosszabb karó esetén, emelvényen állva) a két-két fogantyút megragadva verte a cölöpöt. Volt a verő-kosnak nehezebb, embert próbáló változata is, mely kisebb méretben, szintén vasalva, de betonból volt öntve. Csak kínzóeszköznek volt jó, soha nem használtuk. Istrángos cölöpverő: az én érdeklődésemet leginkább ez keltette fel. Amikor a vízügyhöz kerültem a szertárakat is megnéztem. A barkácsolást mindig kedveltem, ezért elsősorban a régi szerszámok iránt érdeklődtem. Volt a szertárban egy különös eszköz, melynek a szerkezeti részeit meglátva az összeállítása a fantáziámban nem volt nehéz Még a működését is el tudtam képzelni. Azt már viszont szerettem volna látni, amint nyolc ember egyszerre, pontosan egy ütemre tud vele dolgozni. Kértem is, hogy vigyük ki a szertárból és állítsuk fel. Mérnök úr, ennek sora van, nem olyan egyszerű, időbe, meg pénzbe kerül. Nem tudom, mi lehet ebben ilyen bonyolult - gondoltam, az Isten adja a napot, az állam a pénzt, mi kell még több. Kell hozzá az összes gátőr és két láda sör, majd szólunk, ha aktuális lesz - mondta Pali bácsi. Szeptember elején kapom a telefont, jövő hét közepe körül aktuális lehet a cölöpverő kipróbálása, nekem melyik időpont lenne jó. Megállapodtunk egy napban, 11 óra körüli időpontban. Külső munkahelyről érkeztem a gátőrházhoz, a kocsiban két láda sör, meg öt liter bor, ha valakinek láza van, eredményesen lehessen borogatni. A szertár előtt már felállítva a cölöpverő és távolabb tőle egy bogrács, mely már a félig főtt birkapörkölt illatát árasztotta. Jelen voltak a gátőrök és feleségük, a műszaki és adminisztratív munkatársak is, szóval a nagy attrakció, a titokban szervezett cölöpverő próba házi ünnepséggé vált. Ennek igazán örültem, mert az ilyen összejövetelek más aspektusból is segítenek megismerni a munkatársat, összekovácsolja a társaságot. Még egy alkalommal volt hasonló cölöpverő állítás, majd a szúette szerkezet selejtezésre került. A cölöpverő nagyon egyszerű szerkezet volt. Méretében talán 50 cm széles, 4 m. hosszú, gyalult palló volt összedolgozva, táblásítva. A táblán hosszanti irányban egymástól kb. 45 cm-re egymással szembe állítva két "U" acél volt felcsavarozva, úgy hogy ezek vezetőhornyot alkossanak. Ebbe a vezetőhoronyba lehetett illeszteni egy kb. 80 kg-os öntöttvas súlyt, melynek a két szélén a horonyba illeszkedő, ott lazán mozogni képes vezető sáv van. A súly alsó része egyenes lap, míg a felső részén egy karika van. A pallódeszkát a cölöpverés helyén függőlegesen állították fel, már előre belehelyezve az öntöttvas verőfejet. A pallót alul lecövekelték, felül hátra felé és oldalra vasalt végű támasztó rudakkal rögzítették, hogy az ne tudjon semmilyen irányba eldőlni. A palló felső végén középen volt egy vas csiga, melyen kötelet vetettek át, és a kötelet az öntöttvas súlyra kötötték. A kötél másik részének kiképzése volt az érdekes. A kötél kb. 10-12 m hosszú volt és belőle kb. 0.8-1,0 m-ként egy-egy segédkötél ágazott ki, az ún. istrángok, melyek kb. 1 m hosszúak voltak és végükön a jobb fogás érdekében a marokba illő kb. 20 cm-es fa volt. A cölöpverő mögé felállt a brigád, kifeszítette a kötelet és óvatosan felhúzta a súlyt, ügyelve az állvány stabil állapotára. Felhúzott súly mellett a verendő cölöpöt a helyére állították. Értelemszerűen a verendő cölöp nem lehetett hosszabb, mint a cölöpverő súly játékának hossza. A cölöpöt laza kötéllel rögzítették az állványhoz, és apró ütésekkel az elején, indították. Ha beállt a helyes irányba. akkor az istrángot karhosszúságra egyszerre meghúzva és hirtelen megengedve a súly a cölöpre zuhant. Ha valaki elmélázott, a 80 kg-os súly őt is rántotta. Fontos volt az egyszerre mozgás, mert egyébként sok volt a sérülés, rándulás, húzódás. Az egyszerre történő munkavégzést munkadal segítette, melyet a vezér mondott: A cölöp süllyedésének megfelelő mértékkel a brigád folyamatosan közeledett a cölöpverőhöz. Árvédelmi lámpa. Egy üvegkalitka, melynek négy ablaka van. Az egyik fele ajtó, mely nyitható. A kalitkába be lehetett rakni egy petróleumlámpát, A lámpa teteje olyan kiképzésű, mely egyrészt megtartja a lámpa üvegét, másrészt itt van elhelyezve a lámpa hordozására szolgáló fogantyú. A petróleumlámpa méretétől függően kétnagyságú árvédelmi lámpa létezett, talán a 11-es lámpát tartalmazó volt a nagyobb. Nálunk a szakasz lámpái vasból készültek és a nagyobbik kb. 10 kg körül lehetett. Egy alkalommal közönséges fa ladikkal mentünk ellenőrizni az őrszolgálatot. Egy darabig ladikkal lecsorogtunk, kikötöttünk. Felmentünk a gátra, leellenőriztük a környék vízőreit, majd vissza a ladikba, és csorgás lefelé. Valaki eltalálta, hogy nesz nélkül csorogjunk le a víz szélén haladó őr mellett. Tőle mindössze kb. 6 méterre mentünk el, és nem vett észre. Pedig sejtett valamit, mert hosszan nézett a víz felé, de nem látott. A petróleumlámpa arra volt jó, hogy az őr egész nap edzte magát a nehéz lámpával és őt észre lehessen venni. Holdvilágos éjszakán gyakran sétált az őr lámpa nélkül arra hivatkozva, hogy holdvilágnál többet lát, ha megfelelő szögben áll. Ami esetenként igaz is volt, de a lámpanélküliség ugyanakkor módot adott a szolgálat lazítására, megállásra, pihenésre esetleg szundira. Az ATIVIZIG valamilyen oknál fogva elhanyagolta a korszerű árvédelmi lámpák beszerzését. Más igazgatóságok zömében akkor már az akkumlátoros lámpákat használták, ahonnan a védekezés későbbi fázisában a helyzet kritikussá válása idején hozták el hozzánk. Éjszakai védekezésnél a stearin fáklyát használtuk világításra. Hangulatot varázsolt, látni nem igazán lehetett mellette. A szertárban talán három elemes lámpa volt készletben. Az akkus lámpacipelésének terhétől is meg lehetett szabadulni. A lámpák töltése egy helyen történt, mert felszerelést és hozzáértő személyt igényelt. így a lámpát összeszedtük és az a következő éjszakára került csak vissza feltöltve. Nem volt annyi akkus lámpánk, mely valamennyi őr felszerelését biztosította volna, ezért a petróleumlámpák egy része is üzemben maradt. Az akkus lámpa kétféle fénnyel is üzemelt. A tompítottál észlelni lehetett a jelenséget, a reflektorral megvizsgálni is. Ki volt ugyan adva, hogy a tompítottat kell használni és csak jelenség vizsgálatakor a reflektort. Ha azonban a reflektor égett végig, akkor a lámpa már fél éjszaka kimerült, és így le lehetett tenni. A világítás anomáliáit látva szereltettük fel később a vezetékes világítást. Árvédelmi rőzse: Az 1970-es árvíznél hattyúdalát élte a rőzse védőanyagként történő felhasználása. Korábban a vízügynél - de a vízügy elődeinél, a társulatoknál is - a téli foglalkoztatás lehetőségét a rőzse és fatermelés adta. A társulatok többnyire csak a szezonra alkalmazták a kubikosokat, télire munkaszünetre, fagyszünetre küldték őket. A vízügy kubikosai folyamatos alkalmazásban voltak, de télen többnyire fakitermelési munkát végeztek. A fatermelés az erdőápolási munka része volt, egyrészt a vízügyi tulajdonú hullámvédő erdők korona gallyazása (nyakalása), másrészt füzporondok vesszőinek letakarítása. A nyakaiásnál rőzse és botfa választék keletkezett, másrészt rőzse. A nyakalással árvízvédelmi célú rőzsét állítottunk elő, Az árvizes rőzsét három helyen kellett dróttal kötni (régebben vesszőbe, azaz gúzsba kötöttek)Ö. A kéve hossza három méternél hosszabb volt. A folyamos rőzsét általában porondon termeltük. Rövidebb lehetett a rőzse, és két dróttal volt kötve. A száraz rőzsét tüzelőként elvihették, de többnyire a helyszínen melegedésre felhasználták. A rőzséért fizettünk, melyben a beszállítási, kazlazási bér is benne volt. A faanyag alku után részelésre került, de a résztulajdon fejében a rakodóba szállítás és berakás benne volt. A szállítás a részes feladata volt, de ha tehettük, besegítettünk. A kazlak helyét részben a felhasználási hely, ill. az elszállítási lehetőség közelében jelöltük ki. Ma már nincs rőzse előállítás és fatermelés sem Árvédelmi karó: csak akácfából hasított eljárással készülhetett, 1,8 és 2,20 m közötti hosszúságú, legalább 10 cm vastag, szálkátlanított felületű, kézzel hegyezett karó lehetett. Ez a karó nem hasadt el felhasználás közben. A verőfelületnek egyenesnek kellett lenni. A fürészeléssel előállított karó balesetveszélyes, mert verés közben elhasadhat, és súlyos sérülést idézhet elő. Lyukkereső ponyva: 3x3 m-es, keretre erősített ponyva, mely a töltés vízoldali rézsűjére fektetve csúsztatható. Ha jó helyre sikerült beállítani, akkor a mentett oldalon észlelt csurgás ereje csökken, szerencsés esetben a ponyva rászorul a töltésre és el is állhat a csurgás. Ily módon deríthető fel a hely és a beavatkozás megtörténhet. Fólia: új anyag, melyben sokan a rőzse pótolhatóságát vélik felfe-