Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

5. szám - Juhász József: A mezőgazdaság jövőbeni vízhasználata

^UHÁS^^^^iiezögazda^ Elkészült a Kiskörei Vízlépcső a Jászsági és a Nagykunsági főcsatorna 1974-ben De a mezőgazdaság „észre sem vette". Most az északi féltekén az általános vélemény szerint elérkezett a globális felmelegedés időszaka. Vajon a magyar mezőgazdaság mit tesz a várható sivatagosodás kárainak elhárítására? A globális felmelegedés jellege egy körülbelül Keletnyugati vonal mentén várhatóan kétféle módon jelentkezik. A vonaltól északra az időjárás szélsőségessége fokozódik, a vonaltól délre az évi csapadék csökkenése, a sivatagosodás várható. A vonal helyzete olyan, hogy az Magyarországot szeli ketté. A felmelegedés jelensége nem új, már többször jelentkezett kisebb-nagyobb hőmérsékleti amplitúdóval. A legnagyobb kilengések kétségtelenül a jégkorszakok, melyek a Kárpát-medencét a sarkvidéki éghajlat szélére sodorták. De egy kisebb globális lehűlés volt például a középkorban is, az úgynevezett „kis jégkorszak". De elég 60-70 évvel korábbra visszaemlékezni, amikor a teniszpályákon kialakított jégpályákra érdemes volt havi bérletet venni. A hozzáértők tudomásul veszik, hogy ez a globális hőmérsékletingadozás természetes természeti jelenség, de sokak szerint a változás gyorsasága az embernek a természetbe való oktalan beavatkozását tükrözi. Egyes vélemények szerint a felmelegedés sebessége a korábbi természetes felmelegedés sebességének közel kétszerese, a kilengés nagyságát pedig még nem ismerjük. A globális felmelegedés hazánkban, a szakma véleménye szerint, a szélsőségek gyakoriságának növekedése és a sivatagosodás felé tolja az éghajlatot, és általában a száraz mediterrán klíma jut fokozatosan érvényre. A sivatagosodás felé tartást az aszályos évek számának s növekedése is mutatja. Míg a X-XVII.. század között általában egy-két nagyon aszályos évet jegyeztek fel, addig a XVIII. században három, a XIX. században már öt, a XX.. században már hat jelentősen aszályos évet ismerünk. Az előrejelzés szerint 2070- re Európában általános lesz a szárazság. Az EU 2007-ben egy közleményében megállapította, hogy az EU országaiban az elmúlt harminc évben ugrásszerűen megnövekedett az aszályok gyakorisága és súlyossága, az aszállyal érintett emberek száma 32 %-kal emelkedett 1976 és 2006 között, az egyik legnagyobb kiterjedésű aszály 2003-ban következett be, ez 100 milliónál is több embert, és az EU területének egyharmadát érintette. Az európai gazdaságban okozott kár legalább 8,7 milliárd euró volt. Az elmúlt harminc évben jelentkező aszályok teljes költsége 100 milliárd eurót tesz ki. A felmelegedés következtében különösen az alföldi területeken, a gyors változások és a szélsőséges helyzetek aránya megnő. Hazánk a globális felmelegedés veszélyeztetett országa, mert, ha a globális átlaghőmérséklet egy fokkal emelkedik, akkor az eddigi tapasztalatok szerint, Magyarországon kettővel. Egyelőre a vízkészletek mennyisége az országba befolyó nagy folyók víztömege miatt elegendő, csak egyenlőtlen területi eloszlása és esetenként minősége okoz gondot. Száraz években a Körös völgyében már ma is vízhiány van. A várható melegedés és a csapadék mennyiségének és időbeli eloszlásának kedvezőtlenebbre fordulása a rossz vízellátású régiókat még jobban sújtja majd, s újabb vízhiányos régiók alakulnak ki. Az egyetlen, ma még előreláthatóan nagy víztömeggel rendelkező Duna lehet hosszú távon hazánk vízkészlet-bankja. Innen a vízhiányos Tisza völgybe kell a vizet átirányítani. Ehhez pedig a mai Magyarorszá13 gon belül meg kell oldani a Duna-Tisza összeköttetést, a Duna-Tisza csatornát. A jól vezetett csatorna egyben a Duna-Tisza közének már ma is jelentős vízhiányának pótlására is felhasználható volna. Magyarország kétségtelenül kitűnő mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik. Ha megakadályoznánk a termőföldek elsavanyodását - megfelelő kalcium- és táperő viszszapótlás mellett - és a szükséges vízmennyiséget sem sajnálnánk, megszülethetne fokozatosan az ország jelentős részén Széchenyi István álma az intenzív mezőgazdaság s ezzel a mezőgazdaságból élő milliók létbiztonsága és jóléte. 2. A mezőgazdaság felkészítése a globális felmelegedésre A mezőgazdaság felkészítése a globális melegedésre, a várható "sivatagosodásra "és a csapadék szélsőségesebb eloszlására már a ma emberének alapvető feladata, mert a fokozatos végrehajtás évtizedeket vesz majd igénybe. Az erre való felkészülésre lényegében háromféle utat választhatunk: - szárazságtűrő növényeket termelünk, - a szántóföldeken visszatartjuk a lehullott csapadékot, - a növénytermesztés biztonságosabbá tétele érdekében öntözünk. Mindhárom váltzat feltétele a szükséges anyagiak megléte. A mai, igen-igen tőkeszegény mezőgazdaság az Alföldön egy száraz, vagy egy belvizes évet sem tud "túlélni" állami segítség nélkül. El kell dönteni, hogy pumpálunk-e tőkét a magyar mezőgazdaságba, vagy hagyjuk a nemzetközi versenyben fokozatosan elsorvadni. 2.1. A növények szárazságtűrésének fokozása A három lehetőség közül kétségtelenül ma a legkevesebb befektetést a szárazságtűrő növények termesztése kívánja. Az ország nagy szegénysége miatt ez a megoldás kínálja rövid távon a leggyorsabb eredményt. Felmerül azonban a kérdés, hogy a növények szárazságtűrés felé terelése, illetve a szélsőséges viszonyok közötti helytállása, egy ponton nem az adott növény más paramétereinek, például a minőségének a rovására megy-e? Nyilván érdemes az alkalmazkodásnak ezt a megoldását is keresni, de a fokozatosan növekvő gyakoriságú szélsőségek és a fokozatosan növekvő szárazság miatt állandó versenyfutásra kényszerülünk, amit el fogunk veszteni, ha a szélsőséges viszonyok mellett a sivatagodás és a melegedés tényleg nagyobb mértékű lesz. 2.2. A víz visszatartása a talajban A múlt század közepén felmerült az a gondolat, hogy a belvíz-elvezetés és az öntözés helyett a lehulló csapadékot helyben kellene tartani, és evvel a kettős költséget elkerülhetjük. A gondolat tulajdonképpen nem új, hiszen már a XVIII. században a gőzekés szántásnál ötven centiméter mélyen dolgozták át a talajt, gondolva a csapadék tárolás növelésére is. Sajnos ez a talajmüvelés sem lett általános, éppen a költségek miatt. Már 1951-ben sok kiváló mezőgazdász hangoztatta a lehulló csapadék helyben tartásának fontosságát. Ennek az egyik legegyszerűbben megoldható módja lejtős területen a csapásirányú őszi mélyszántás volna. Úgy látszik a magyar gazda nem vevő az ilyen kényelmetlen feladatra. Felmerült a víz visszatartása érdekében az 50 cm mély szántással együtt ennek a talajrétegnek olyan átkeverése megfelelő szerves és szervetlen komponensekkel, hogy a vízvisszatartó képessége minden esetben az optimális legyen. A homokhoz a kötöttségét növelő, az agyaghoz azt lazító komponenseket kellene keverni. A teljes hazai mező-