Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

5. szám - Nagy István: Vízgondok kezelése az Alföldön: talajvíz-gazdálkodás, rugalmas üzemrend

1 Vízgondok kezelése az Alföldön: talajvíz-gazdálkodás, rugalmas üzemrend Nagy István 5008. Szolnok, Körte ót l/A Kivonat: Kulcsszavak: Az írás célja: javaslatokkal és észrevételekkel hozzájárulni az Alföld vízháztartásának jobb megismeréséhez, vízhiányainak és víztöbbleteinek hatékonyabb kezeléséhez. Nem foglalkozik viszont az árvízvédelemi biztonság és a vízminőség kérdéseivel. Optimális talajvízszint, talajvíz-gazdálkodás, szolgáltató rendszer, 28 éves ciklus, felszín közeli vízkészlet hasznosítás, több éves tervezés. Mottók: 1. Alföldön élő ember két Istenhez imádkozik. Egyikhez, hogy adjon, ha kevés a víz, Másikhoz, hogy vegye el, ha sok. 2. Beszédes József: „Sem házad udvarából, sem községedből, úgy vármegyédből egy csepp vizet ki ne engedj" A két mottó részben ellentmond egymásnak. Ezt az ellentmondást feloldhatjuk, ha a Beszédes Józseftől származó idézetet a következő mondattal egészítjük ki: ... míg azt hasznosítani tudod, míg célod elérését elősegíti, míg a szomszédodnak kárt nem okozol. A választott mottókkal és a kiegészítéssel egyben jelezni kívánom azt a gondolkodásmódot, amellyel a vízgondok kezelését megközelítem. Bevezetés A vízszabályozások nagyobb volumenű megkezdése előtt az Alföld területének jelentős részén voltak állandó, vagy időszakos vízborítások a (lásd első katonai térkép). A Tisza-völgyi árvízvédelmi rendszer jelentős része 1890-re megépült; ennek ellenére a korabeli térképek és a mezőgazdasági művelési ág kimutatások szerint továbbra is jelentős területeket foglalt el a víz. A termelés biztonságának és a szántóterületek nagyságának növelése érdekében újabb és újabb területek lecsapolását és belvíz-mentesítését kellett megoldani, amit kormányprogram támogatott. A ma is meglévő bel- és külvizeket elvezető művek jelentős részét 18701919 között építették ki; 788000 ha vízelvezetését oldották meg. Az elkészült rendszereket 1990-ig folyamatosan fejlesztették. Amennyiben e létesítményeket nem tartjuk fenn, nem működtetjük, pár évtized alatt visszaáll a 120 évvel ezelőttihez hasonló állapot. 1990 óta e létesítményekkel érdemlegesen senki nem foglalkozik, aminek egyenes következményei az elmúlt másfél évtizedben tapasztalt rendkívüli belvizek okozta károk. A probléma vizsgálatánál feltételezem, hogy a korábbi évszázadokban jellemző szélsőséges időjárási és csapadékviszonyok a jövőben is fennállnak, az éghajlatváltozás eredményeként esetleg erősödnek. (Ajánlom a kedves olvasó figyelmébe dr. Szilágyi Tibor „Időjárási események Kecskeméten a XVI!-XIX. században " című könyvét. Kecskemét város területén - lakitelki határa egy részének kivételével az árvizek nem okoztak kárt. Pusztító éhínséget okozó időszakokat rendszerint a vízhiány, lakásokban a legtöbb kárt pedig a víztöbblet okozta.) Ezek indokolják, hogy foglalkozni kell mind a vízhiányos, mind a víztöbbletes helyzetekkel, lehetőleg olyan megoldást találni, amely elősegíti mindkét szélsőséges helyzet kezelését. Lehetővé kell tenni, hogy a területre jutó víz minél nagyobb hányada hasznosuljon. A hasznosított területről - ha célszerű - korlátozzuk a víz elpárolgását. Víz elvezetésére csak végső esetben kerüljön sor. Az alkalmazott vízgazdálkodási fogalmak leírása, megjegyzések Többletvíz: - Hasznosított területen: a talaj felszínén és talajban lévő azon vízmennyiség, amelynek jelenléte nem segíti elő a területhasznosítás céljának megvalósítását. - Vízrendszerben: csatornákban és tározókban lévő azon vízmennyiség, amelynek hasznosítását az érdekeltek nem tervezik, amelynek jelenléte nem segíti elő a környezetében lévő területek hasznosítási céljának megvalósítását. (Terület hasznosítás célja lehet: adott minőségű illetve mennyiségű termék előállítása, gazdálkodás nyereségének maximálása, élőhely fenntartás, idegenforgalmi, jóléti, stb.) Belvíz: Az 1874. évi XI. törvénycikk szerint: "belvizek nevezete alatt általában minden feneklő, vagy felfakadó, egyes területeket állandóan, avagy időszakonként elborító vizek értetnek". Káros víz: a talaj felszínén és a talajban, valamint a vízrendszerben lévő olyan többletvíz, amelynek jelenléte csökkenti a terület-használati célok megvalósítását. Megjegyzés: A többletvíz megjelenése után mindig van egy időszak, amely alatt, ha azt elvezetjük, csak kivételes esetben csökkenti a hasznosítási cél elérését. Ezen időszak hossza függ a hasznosítás módjától, évszaktól, stb.. A többletvíz elvezetése rendszerint költséggel jár, ezért a területhasznosító mérlegelés után dönti el az elvezetendő víz mennyiségét, amely kisebb vagy egyenlő a többletvízzel. A terület felszínén megjelenő vízborítások és a termőréteg túlnedvesedése nem jelent minden esetben többlet, vagy káros vizet. Ősszel a szántáson megjelenő vízfolt és túlnedvesedés, - ha a tavaszi munkákig megszűnik, és a vetést nem akadályozza, nem többletvíz. Ugyanez mondható a szikes legelőket hónapokig elborító vizekről is. Vízhiány: a területhasználat célját legkedvezőbben elősegítő csapadékmennyiség és a tényleges közötti különbség (amennyiben ez pozitív érték). Megjegyzés: A vízpótlási igény mindig kisebb vízhiánynál. A területhasználó mérlegelés után dönti el, hogy milyen mértékű és milyen költséggel járó vízpótlás segíti elő céljai megvalósítását. A korábbi évtizedekben a termelők a vízhiányt, vízigényként jelezték a fejlesztési tervek készítésekor. Amikor a vízpótlással kapcsolatos költségek is kiszámításra kerültek, a vízigények sokszor a nullára csökkentek. A vízpótló rendszerek tervezésénél a várható fizetőképes kereslet által meghatározott vízigényekből kell kiindulni. Optimális talajvízszint: az a talajvízszint, amely az adott területen az adott hasznosítás céljának elérését legjobban segíti elő. Eketalp síkja: az a felület, amelyen szántáskor az eketalp mozog. Eketalp-hatás: szántáskor az eketalp az alatta lévő földet tömöríti, különösen akkor, ha többször azonos mélységű szántás valósul meg. Az eketalp síkja alatt a betömörödő réteg vízáteresztő képessége jelentősen lecsökken, egyes talajok esetén kvázi vízzáró réteg alakulhat ki. Vízgazdálkodási egység: azon terület, melynek vízgondjait a hasznosítók egyben kívánják kezelni. Szolgáltató rendszer: több vízgazdálkodási egység területét összekapcsoló, a vizek elvezetését, pótlását, tározását és a térség vízháztartását szabályozó létesítmények, valamint az előbbieket üzemeltető szervezetek összessége.