Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

3. szám - Könyvismertetés - Fejér László: A vízi-társulatok 200 éve

64 5. táblázat Közép -Dunántúl HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 3. SZ. 7. táblázat. Országos összesítés Patak (szakasz) 50 %-os teljesítmény (kW) 95 %-os teljesítmény (kW) 50 %-os energia (ezer kWó) 95 %-os energia (ezer kWó) Lesence 440 118,8 313,6 97,9 Egervíz 680,7 243 500 212,3 Kapós 731,5 198,6 524 128,8 Baranya csatorna 298,6 138,3 153,1 121,3 Mekényesi patak 292,5 97,5 194 85 Koppány 120,5 27,2 85,1 23,8 Séd 290 74,5 202 64,4 Gaja 872 278,7 631,5 245 Völgységi patak 362,8 50 196 43 Összesen 4088,6 1121,8 2793,3 735 6. táblázat. Dél- Dunántúl Patak (szakasz) 50 %-os teljesítm. (kW) 95 %-os teljesítm. (kW) 50 %-os energia (ezer kWó) 95 %-os energia (ezer kWó) Kerka 695,7 242,7 586,8 219,9 Kebele 151,4 40,2 108,3 35,2 Pécsi víz a Bodai patakig 163,3 30,2 113,8 26,4 Csatorna pt. Malom árokig 196 39 137,3 34,2 Karasica 277,7 82,7 200,6 72,4 Összesen 1484,1 434,8 1146 387,2 Országrész 50 %-os teljesítm. (kW) 95 %-os teljesítm. (kW) 50 %-os energia (mió kWó) 95 %-os energia (mió kWó) Észak Magyarország 5668,4 1334,1 3,45 0,98 Észak- Dunántúl 13193,5 3181,5 8,86 2,85 Közép- Dunántúl 4088,6 1131,8 2,8 0,38 Dél- Dunántúl 1484,1 434,8 1,15 0,39 Összesen 24434,6 6089,2 16,26 4,6 8. táblázat. Kihasználtság Patak Kiépített teljesítmény (kW) Kiépített energia (ezer kWó) 50 %-os elméleti teljesítm. (kW) 50 %-os energia (ezer kWó) Teljesítmény kihasználtság (%) Energia kihasználtság (%) Pinka 303 957 2113 15180 14 6,3 Répce 25 77 2S89 19850 0,8 0,4 Gyöngyös 151 580 1568 11370 9,6 5,1 Séd 40 106 290 2020 13,7 0,52 JUHASZ JÓZSEF az MTA doktora, gyémánt-okleveles mérnök. Kamara tiszteleti tagja. Water power development by micro water power plants Juhász, J. A legjobban kihasznált vízfolyások kihasználtsága is láthatóan igen kicsiny, alig néhány százalék. Ha van akarat, a megújuló energiák között a kisvízfolyások vízenergiáját is sokkal jobban ki lehetne használni. (A kézirat beérkezett: 2010. október 25-én) ny. egyetemi tanár, a Magyar Hidrológiai Társaság és a Magyar Mérnöki Könyvismertetés Fejér László: A vízi-társulatok 200 éve Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010 Napjainkban éppen a szélsőséges időjárási viszonyok és a nyomukban megjelenő árvizek kapcsán sok szó esik a hazai vizek szabályozásáról, s egy új árvízvédelmi stratégia kialakításáról és annak gyakorlati lépéseiről. Hozzáértők és laikusok formálnak véleményt az egykori Tisza árvízi szabályozásról, amely az ország történelmének talán legnagyobb szabású tájalakító munkája volt a XIX. század második felében. Folyómeder átmetszések, árvédelmi töltések emelése, valamint az ezekkel kapcsolt belvíz-levezető és mocsárlecsapoló csatornák, szivattyútelepek megépítése voltak ennek a munkának középpontjában, de arról már jóval kevesebbet tud a közvélemény, hogy milyen szervezeti megoldást választottak eleink ahhoz, hogy végrehajthassák az akkori Európában is egyedülálló vállalkozást. Mert a Tisza- és a Duna-völgy ármentesítését nem az egykori államkincstár terhére, hanem az érdekelt tulajdonosok (a birtokos arisztokrácia, az egyház, falvak, városok, stb.) költségén hajtották végre. És itt lépnek be a képbe a vízszabályozó, ármentesítő és belvízlevezető társulatok, amelyek a királyi Magyarország területének közel negyedén tevékenykedtek 1810től kezdve. A kétszáz éves társulati mozgalom a Sárvízi Társulat 1810. szeptemberi színre lépése óta igen változatos utat járt be hazánkban. A hagyományok és a társadalmi-gazdasági viszonyokhoz való alkalmazkodás mindmáig nyomon követhetőek történetükben. Ezt a színes históriát mutatja be a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége által megjelentetett jubileumi kiadvány. Aki a könyv címe alapján esetleg egy száraz monográfiára gondol, az kellemesen csalódhat. Az érdeklődő nagyközönség igényeit is kiszolgáló, sok-sok illusztrációval és adattal, a korábban megismert Krónika-sorozat (A magyarok krónikája, a Technika krónikája, vagy éppen a Vizeink Krónikája, stb.) mintájára a kronológiai adatok mellett számtalan kisebb-nagyobb cikk világít rá a társulatok történetének egy-egy eseményére. Ezek a cikkek, mint megannyi mozaikdarabka teszik érthetővé az olvasók számára, milyen vízi gondokkal küzdöttek évszázadok során a Kárpát-medence lakói, milyen politikai küzdelmek is álltak az 1846-ban megalakult Tiszavölgyi Társulat létrehozása mögött. A kötetből azt is megtudhatjuk, hogy miközben a folyószabályozás műszaki értelemben egységes fogalmat jelent, amely magában foglalta a túlfejlett medrek átmetszését, a meder partvonalának rögzítését és az új medervonalhoz alkalmazkodó ármentesítő töltések megépítését, addig az érdekeltek szempontjából lényeges különbségek léteztek. A hajózható folyók medrével kapcsolatos műszaki beavatkozások - a XVIII-XIX. századi állami só-kereskedelmi monopólium, s az ezzel kapcsolatos vízi szállítási feladatok okán - állami feladatot jelentettek, míg az ármentesítés nagy munkája az érintett földbirtokosok érdekeit szolgálta, tehát az ő költségük terhére történt. Ez a tény amúgy kötelezővé tette volna az államiés a magánmunkák összehangolását, ez azonban nem mindig valósult meg, s számos későbbi baj okozójává vált. Ugyancsak a könyv utal arra, hogy lényeges különbség volt a magyarországi vízi munkák és a hasonló nyugat-európai vállalkozások között: a hazai ármentesítésekre az volt a jellemző, hogy azokat nem egy tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termőterületeinek védelme, vagy termelésének hatékonyabbá tétele érdekében, ha-