Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
2. szám - Marton Lajos: Alföldi rétegvizek potenciometrikus szintjeinek változása.II.
17 Alföldi rétegvizek potenciometrikus szintjeinek változása. II. (A Hidrológiai Közlöny 2009. évi 3. számában megjelent azonos című tanulmány második részének javított és bővített változata) Marton Lajos H-4031. Debrecen, Derék u. 108. (Ideiglenes: H-2683. Acsa, Petőfi u. 4.) A Hidrológiai Közlöny 2009. évi 89. évf. 3. számában (pp. 19-26) megjelent tanulmány második része az ábrák műveleti hiányosságai és felcserélt megjelenítése miatt értelemzavaróvá vált, ezért a sérült fejezetrészt e helyen megismételjük, és kisebb mértékben bővítjük. Kivonat: Tanulmányunk tárgya az emberi beavatkozás következményeinek vizsgálata a felszín alatti rétegzett vízadó rendszerek természetes állapota megváltozásának folyamatában. A hosszú ideig tartó nagymértékű vízkitermelés jelentős potenciometrikus szintsüllyedést, és regionális léptékű leszívást eredményez a vízadó összletben. Ezt a hatást az ÉK-Alfold egy 80 x 140 km kiteijedésű területén és annak egy 100 km hosszú szelvényében mutatjuk be. Az energiaszintek időbeli alakulását további két szelvényben ábrázoltuk. rétegvíz, potenciálváltozás, regionális leszívás, átszivárgó vízadó rendszer. Kulcsszavak: Az Alföld ásványi kincse: a felszín alatti víz Az Alföldön az első kifolyó vizet adó kutat 1878-79ben Püspökladányban fúrta Zsigmondy Béla a Magyar Államvasutak (MÁV) részére. Ez a fúrás jelentős mérföldkő az Alföld hidrogeológiai viszonyainak megismerésében. Az igazi átütő sikert a Hódmezővásárhelyen az 1880-ban, illetőleg az 1884-ben átadott két, lakossági használatra szánt artézi kút hozta. Ezt követően rohamos gyorsasággal nőtt az artézi kutak száma. Tíz évvel később Halaváts Gyula a Duna-Tisza közén már 163 artézi kutat ismertet a Magyar Tudományos Akadémia által jutalmazott munkájában (Halaváts 1895). A következő években még gyorsabb a kutak számának növekedése, 1900-ban már 2400 artézi kutunk van, s ezeknek túlnyomó része az Alföldön. A 20. sz. első felében tovább nőtt a vízellátás céljait szolgáló kutak száma, az 1940-es évek elején már kb. 24 ezer artézi kutat tartottak nyilván. A vízkészletek védelme azonban akkor még nem állt a hidrológiai szemlélet középpontjában, a víz még nem szerepelt az ásványi kincsek védendő készletei között. Nagymértékű vízpazarlás folyt, főleg a szabad kifolyású alföldi artézi kutakból. Az Alföld artézi rétegvíz készletének utánpótlódási kérdései még tisztázatlanok voltak. Az 1970-es évekre fokozatosan kiderült, hogy ezeknek a mélységbeli vizeknek az utánpótlódása nem tart lépést a kitermelés mértékével, ebben az értelemben tehát vízbányászat folyt. 1980-ban az országban 58 000 kutat tartottak nyílván, ebből 43 000 volt az Alföldön. Lászlóffy Woldemár több mint negyven éve figyelmeztetett arra, hogy „a víz megszűnt szabad jószág lenni. Az emberiség jövője érdekében gazdálkodnunk kell vele" (Lászlóffy 1963). A tudományos felismerés azonban nem volt összhangban az ország gazdaságpolitikájával. Az akkori gazdasági irányítás szociálpolitikai okokból az ivóvíz árának értéke és tényleges költsége alatt tartásával továbbra is pazarlásra ösztönözte a lakosságot. Az 1970-es évektől kezdődően rendszeresen jelentek meg publikációk az alföldi rétegvizek energiaszintjeinek (potenciometrikus szintjeinek) csökkenéséről, ennek megállítására azonban nem történtek hatékony intézkedések. Csak az 1990-es évek közepe után történt meg a fordulat, amikor bevezették a víz piaci árát, ami országosan mintegy 40 %-os fogyasztás-csökkenést eredményezett. A potenciometrikus szintek regionális változása az ÉKAlföldön Az Alföld fo ivóvízbázisai az alsópleisztocén vízadó rétegek. Az újabb szemlélet szerint a Körös-medence felé közeledve a pleisztocén összlet vékonyodik, de a nyírségi alsópleisztocén víztartó a felső-pannon összlet áramlási rendszereként folytatódik. Hidrodinamikai szempontból tehát egyetlen regionális áramlási rendszerről van szó. Jelen feldolgozásban a változó besorolású összleteket továbbra is a VlTUKJ által közreadott kataszter szerint alsópleisztocén vízadóként fogjuk említeni. Ennek a regionális kifej lődésü vízadó rendszemek a nyomás-viszonyait vizsgáltuk a Nyírség és a Körös-medence északi részének egy 80x 140 km kiteij edésü területén. A vizsgált 11 200 km : nagyságú terület magában foglalja Nagyhalász, Demecser, Nyírbogdány, Nyíregyháza, Nagykálló nyírségi településektől délre fekvő. Biharkeresztes, Berekböszörmény, Kornádi helységekig, azaz a Sebes-Körösig teijedő országrészt. Az alsópleisztocén rétegeket főleg az 1950-es évektől kezdve érték el a fúrások, de csak az 1960-as évekre létesült annyi kút, hogy regionális értékelésre elegendő számú adat álljon rendelkezésre. Az 1966. évi adatok alapján 62 kút potenciometrikus szintjének ismeretében elkészítettük a térség alsó-pleisztocén vízadó potenciometrikus felületének szintvonalas térképét amely az 1. ábrán látható. Az adatokat a vízügyi igazgatóságok mai nevükön a TlKÖVIZIG és a FETIKÖVIZ1G bocsátották rendelkezésünkre. Ebben a feldolgozásban a potenciometrikus szintek méter-ben álltak rendelkezésre, a tizedespont utáni értékek elhagyásával, és a havonta jelentett nyugalmi szintek adott évre vonatkozó átlagolásával. Az 1966. évi állapotnál jól látható, hogy a 122 m-es tszf. magasságú potenciometrikus dóm felől Nyíregyháza, Hajdúböszörmény és Debrecen felé történik az áramlás, sűrűsödnek a potenciálvonalak. Látható, hogy Debrecen felé ÉK-i irányból érkezik a kitermelt víz zöme. Az ábrázolás szerinti potenciálszint középértéke Debrecenben 96 mBf, Debrecentől délre, Derecske és Kornádi között már egyre inkább a keleti, a csapadékban gazdagabb Bihar hegység felől történő vízáramlás a jellemző, mivel a potenciálértékek keleti irányban emelkednek. A feldolgozást megismételtük az 1986. évi, a csúcsfogyasztás egyik jellemző évének adatbázisa alapján. Ebben az időpontban már közel kétszer annyi, 105 kút adatával rendelkeztünk, a potenciometrikus szintek centiméter pontosságú ismerete mellett, ugyancsak a havi adatok középértékével. Az 1986. évi felület szintvonalai a 2. ábrán láthatók, a tápterület középpontján 118 m tszf. magassággal. Debrecen irányában ÉK felől igen sűrűk, és a város körül záródnak a szintvonalak ahol a legmélyebb szint 80 mBf, ez 16 méterrel alacsonyabb, mint 1966-ban. A debreceni közüzemi
