Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

4. szám - Papp Ferenc: Az öntöző vállalatok (1948. március 18–1956. július 1.)

1 Az öntöző vállalatok (1948. március 18. - 1956.július 1.) Papp Ferenc 1147. Budapest, Szentes u, 63/A Kivonat: Ma már mind kevesebben emlékeznek a Tisza-völgy ígéretes nemzeti programjára, amely egyidejűleg 260 ezer kh öntözés vízszükségletét biztosította négy helyen. Kettőt tiszai és körösi duzzasztómüvei (Tiszalök és Békésszentandrás), kettőt szivattyúteleppel (Örvény és Lúdvár). A 14 éves program feladatait az 1937. évi XX. tc.-ben határozták meg. Az öntöző főművek (duzzasztóművek, hajózsilipek, hozzákapcsolt öntözőrendszerek) építését azonban a második világháború megzavarta, ezért csak később, és csak részben valósultak meg. Kulcsszavak: öntözés, vízügyi történelem. Miskolc-^ Salgotarjai Nyiregyhaza 9 Komarom Tatai* ánu<L Sopron BUDAPEST HORTONT KommES Szolnok TI FONT, fesiprémQ DUTONT © \ Kecskemét KOR ONT B.csoba^\—v HMVHELY GYUL

A i. HODONT 1. ábra. Az egykori „Öntöző Nemzeti Vállalat"-ok elhelyezkedése A kisebb rendszerek közül elsőnek 1940-ben a tiszafüredi öntözőrendszer épült meg 6 mVs szivattyúteleppel, s a hozzá tartozó csatornahálózattal, mely 20 ezer kh egyidejű öntözésének vízügyi feltételeit teremtette meg. (L.ábra) 1942-ben elkészült a békésszentandrási vízlépcső, amely visszatartva és felduzzasztva a Körösök - gyakran egész kevés vízhozamát, később a Keleti főcsatornából leadott vízmennyiséggel együtt - lehetővé tette kb. 30 ezer khon a Körös-völgyi öntözések fejlesztését. 1947-ben fejeződött be a 4 mVs teljesítőképességű kettős működésű lúdvári szivattyútelep, amely 14 ezer kh öntözés vízellátását biztosította. 1948-ban tervgazdasági döntés alapján megépült a 7,5 m

3/s teljesítményű - reverzibilis - tiszakeszi szivattyútelep, amely a mai Nyugati-főcsatorna (N.XIV) öntözővizét biztosította részben a rizstermelés, nagyobbrészt a hortobágyi halastavak részére. A legnagyobb, - a tiszalöki vízlépcső - ugyan 1942-ben megkezdődött, és 1944-re fél szelvénnyel elkészült a Keleti főcsatorna Hajdúnánás és Balmazújváros között, a további munkák azonban a háború közeledtével megszakadtak. A vízigény növekedése. A háború után ez a szivattyútelepi kapacitás állott rendelkezésre, amikor az öntözés, - ezen belül a hazai rizstermelés - igazán nemzeti érdekké vált. A rizstermelés növekedése miatt az Alföld öntözővíz igénye több mint kétszeresére növekedett, ezért az öntözővíz kiemelésére megszervezték és létrehozták a „felbecsülhetetlen értékű" öntöző nemzeti vállalatokat, amelyek fent említett öntözőműveknek, és a több száz mobil szivattyúnak karbantartói és üzemelői lettek. (Abban az időben minden vállalat „nemzeti" volt, aztán később ez a jelző elmaradt.) A „felbecsülhetetlen" jelzőben semmi túlzás nincs, mert akkor már egyértelművé vált, hogy európai viszonylatban is az éhezés csökkentésének leggyorsabb és leghatásosabb módja a rizstermelés növelése, amelyhez elengedhetetlen feltétel volt a víz! Ezért a víznek kiemelése és a felhasználás helyére történő eljuttatása a meglévő és épülő csatornákon az öntöző vállalatok feladata lett. Az öntözővíz szolgáltatásra tervezett öntöző nemzeti vállalatok 2-3 éven belül 3-4 örvényi szivattyútelep kapacitással (mintegy 20 m

3/s) azonos vízszolgáltatásra lettek képesek. Ráadásul, ha kellett, az úszó szivattyútelepekkel az igények szerint más-más helyen, más-más tiszai vízállásnál. Pályakezdőként Szolnokon, majd Kunhegyesen dolgoztam, számomra ilyen időtávlatból is hihetetlen, hogy éhes gyomorral, a háború és a politika okozta morális és lelki sebekkel mire voltak képesek az öntöző vállalatok dolgozói.