Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
2. szám - Barta Károly–Szatmári József: Antropogén hatások a belvíz-képződésben
^ZIG^^^T^^^^^^^K^^^ljára^^mzUározórendsz^ 27 lelő vízszállító-képességének a meghatározásához szükséges módszert. De nem foglalkoztak azzal sem, hogy a sokfajta lehetőség közül választva meghatározzák a töltő-ürítő műtárgyak legcélszerűbb kialakítási módját. Ezeket a hiányosságokat aztán 2005-ben részben pótolta az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Kht., amely - a rendelkezésére álló lehetőségek határain, többek között a rendelkezésére álló idő és a rendelkezésére bocsátott összeg keretein belül - a rábízott feladatot a szakértők széles körének bevonásával (Váradi 2005) megoldotta. Megvizsgálta és elemezte az ide vágó és az akkori Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság által számára átadott anyagokat, s tapasztalatait és vizsgálódásának eredményeit egy ajánlásba foglalta össze (Váradi 2005). Az így elkészített tanulmány a tapasztaltak és a kiegészítésként (de nem a rendelkezésre álló költségkeret terhére) elvégzett vizsgálatok (Szigyártó 2005/b, Szigyártó-Rátky 2005 /a) alapján, többek között rámutatott arra, hogy - az árvízi tározókat, s így a Cigándi-Tiszakarádi tározót is a legcélravezetőbb vízszinttartással üzemeltetni (Szigyártó 2005/b, c, d, Szigyártó-Rátky 2005/a, b; Váradi 2005), - a Cigándi-Tiszakarádi tározó töltő-ürítő műtárgyának a szükséges vízszállító-képessége a tervben előirányzott érték több mint kétszerese (Szigyártó-Rátky 2005/b, Váradi 2005); és javaslatot adott - az árvízi tározók műtárgyainak a kialakítási módjára (Szigyártó 2005/d, Váradi 2005), továbbá - az árvízi tározók tervezése során elvégzendő hidrológiai és hidraulikai számítások végrehajtásának alapelveire, illetve módjára (Szigyártó-Rátky 2005/b, Váradi 2005). Ezt követően (érdeklődés hiányában a munkát saját jósszántunkból elvégezve) közreadtuk az árvízi tározók és töltőmütárgyuk hidrológiai méretezésére vonatkozó, általunk kidolgozott eljárás egyes, még nem közölt részleteit. így bemutattuk azt, hogy a hidrológiai méretezésre kidolgozott matematikai statisztikai eljárás (SzigyártóRátky 2005/a) eredményeire támaszkodva miként kell meghatározni az egyes árvízi tározók kiépítendő térfogatát és töltő-ürítő műtárgyuknak a szükséges vízszállítóképességét (Szigyártó 2008). Az árvízi tározórendszer hidrológiai méretezése Alapelvek A méretezés célja A Tisza mentén az árvízi biztonság helyreállítása érdekében előirányzott beavatkozások célját a mérnöki gyakorlat a következőképpen fogalmazta meg: „A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének alapvető célja olyan rendszer kidolgozása, amely a jelenleg érvényes mértékadót 1 m-rel meghaladó árvizeket a nagyvízi vízszállító képesség javítás és az árapasztás révén képes legyen kezelni" (VÍZITER 2004/a). Ezt a megfogalmazást pedig minden bizonnyal alátámasztotta az, hogy 2000. áprilisában a Tiszán egy olyan rendkívül magas árhullám vonult le, amelynek tetőzése - a mértékadó árvízszintet mintegy 1 m-rel meghaladva - több helyen megközelítette, sőt el is érte a töltés koronaszintjét. Az így kialakult veszély nagyságára pedig misem jellemzőbb, mint például az, hogy az akkori Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság területén, 155 km hosszon kellett a folyó mentén ideiglenes védmüveket, illetve - a gátszakadások megelőzése érdekében - a töltések tetejére nyúlgátakat építeni. 2 Ami aztán a kitűzött célt illeti, az bizonyos mértékig nyilván igazodni kívánt ahhoz a már korábban megfogalmazott követelményhez, hogy a mértékadó árvízszint felett kiépített, legalább 1 m-es árvízi magassági biztonság kell, hogy szolgáljon a mértékadó árvízszintet meghaladó, igen veszélyes árhullámok elleni védekezés megalapozására. Más oldalról viszont ma már az is bizonyos, hogy a Tisza mentén, 1970 óta a mértékadó árvízszint meghatározásának az alapját képező 1 %-os árvízszint sok helyen jelentősen (néhol több mint 1 m-rel) megemelkedett (Szigyártó 2008, 2009). A kitűzött célhoz kapcsolódva joggal merül fel tehát az a kérdés, hogy e változások hatására manapság a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésével érintett folyószakaszokon miként is alakul a mértékadó árvízszintet 1 m-rel meghaladó árvizek valószínűsége? Vagy másképpen fogalmazva: annak az újonnan megfogalmazott követelménynek a kielégítése, hogy a továbbfejlesztett árvédelmi rendszer „a jelenleg érvényes mértékadó árvízszinteket 1 m-rel meghaladó árvizeket a nagyvízi vízszállító képesség javítás és az árapasztás révén képes legyen kezelni" {VÍZITERV 2004/a) az árvédelmi müvek magassága szempontjából milyen biztonságot eredményezhet? Az így felvetődő kérdésre adnak aztán választ az 1. táblázat adatai, amelyekre támaszkodva a Vásárhelyiterv továbbfejlesztése által érintett folyószakaszokra az alábbi megállapítások tehetők: - 1970-ben, az átlagot tekintve, a mértékadó árvízszintnek valóban az 1 %-os árvízszint felelt meg, míg az a feletti 1 m-t is meghaladó árvizek valószínűsége akkor mintegy 1 °/ 0 0-et tett ki. Ugyanakkor mind a mértékadó árvízszintet, mind az a felett 1 m-rel elhelyezkedő szintet meghaladó árvizek tényleges valószínűsége szelvényről szelvényre elég tág határok között változott. Erre a változékonyságra a mértékadó árvízszint esetén a 0,2-1,7 %-os, míg az a felett 1 m-rel elhelyezkedő szintre a 0,1-3,2 °/ 0 0-es valószínűség volt a jellemző. - Viszont 2001-re - az 1971- 2001 közötti viszonyokat alapul véve, továbbá ugyancsak az átlagot tekintve - a mértékadó árvízszintet meghaladó árvizek valószínűsége 0,9 %-ról már 3,3 %-ra, s az a feletti, 1 m-es szintet is meghaladó árvizek valószínűsége 1,0 °/ 0 0 -ről 4,2 °/ 0 0-re nőtt. Mind ez a növekedés pedig szelvényről szelvényre változva úgy zajlott le, hogy a mértékadó árvízszintet meghaladó árvizek valószínűsége 0,5-8,1 % között, s az a feletti, 1 m-es szintet is meghaladó árvizek valószínűsége 0,1-15,9 °/ 0 0 között ingadozott. 3 Ezzel összhangban, a 2. táblázatból pedig a következők állapíthatók meg: 2 Dr. Nagy István szóbeli közlése. 3 Vagyis - átlagos visszatérési idővel számolva - az árvizek a mértékadó árvízszintet néhol már 12 évenként, az a felett 1 m-el elhelyezkedő szintet pedig néhol már 63 évenként is meghaladhatja.
