Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
2. szám - Marton Lajos: Alföldi rétegvizek potenciometrikus szintjeinek változása.II.
20 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 2. SZ. A víztermelés csúcsértéke 1988-ban volt. Az 1990-es évektől kezdődően a vízfogyasztás csökkent, ennek következtében a vízbázisok környezetében jól mérhetően emelkedtek a potenciometrikus szintek. Ezt mutatja az 5. ábra 1998. évi vastagon rajzolt görbéje, amelynek legfelső szakaszát adatok hiányában nem lehetett megszerkeszteni. Látható azonban, hogy a felső szakaszon nem emelkedik, hanem tovább süllyed a görbe, a közlekedő edények nyomáskiegyenlítődésére emlékeztető módon. Ezt a jelenséget más szelvényekben is tapasztaltuk. Debrecen-Nyirgelse szelvény kezdőpont EOVX=246000; EOVY=841000 m végpont: EOVX=273000; EOVY=868000 m terep H kezdeti —»— H 1966 -A-H 1986 • H 1955 •H 1998 CG B 10 15 20 km 25 30 35 40 5. ábra. DNy-ÉK irányú potenciometrikus szelvény a Dél-Nyírségben, 1966-1986-1998 A Debrecen-Létavértes szelvény A következőkben a Dél-Nyírség Debrecentől DK irányban Létavértesen át az országhatárig terjedő terület fő vízadójának energia-szint változásait mutatjuk be. A Nyírség délkeleti részének hidrogeológiai viszonyai több tekintetben eltérnek a tájegység egészétől. Szűkebb területünk, Létavértes a Nyírség délkeleti peremén helyezkedik el. Formakincsében fontos elemek a völgyek és a nyírvíz-laposok. Felszínén a futóhomok az uralkodó. A futóhomok jellegzetes kísérőjelensége a „kovárványosodás", amely a felszín alatt 1-6 m mélységben jelentkezik, ott, ahol a szivárgó víz geológiai hatótényezőjeként vashidroxid kicsapódás történik. Gyepvasércnek is nevezik, a Dél-Nyírség nyírvizes laposaiban fejlődött ki, elsősorban Nagyléta környékén. Többnyire gumók, bekérgezés formájában található, 10-50 cm-es vastagságban. Vastartalma Nagylétánál és Bagamérnál 19-25 %, kovasavtartalma 33-67 % (Urbancsek 1955). A területre jellemzőek az ÉÉK-DDNy-i irányú völgyek, s a Nyírség legnagyobb parabola- és szegélybuckái ezen a területen halmozódtak fel. A jellegzetes EEK-DDNy irányú völgyekben állandó vízfolyást nem találunk. A terület korábban nagyrészt lefolyástalan volt. A 19. század végi belvízrendezés során főfolyásoknak nevezett csatornákat létesítettek, melyekhez egy-egy csatornafürt kapcsolódik. A két település (Nagyléta és Vértes) egyesüléséből létrejött Létavértes domborzati viszonyai eléggé változatosak, két parabolabuckán terül el. Vértes községrész a nyugati oldalon fekszik, 110-115 m tengerszint feletti magassággal. Nagyléta községrész keleten hasonló Hill 7 m tengerszint feletti magasságú. A két település-rész közötti völgyben folyik a Il-es főfolyásnak is nevezett Konyári Kálló, amely időszakos vízfolyás, hossza 68 km, vízgyűjtő területe 669 km 2 (Pécsi, 1969). Eredeti (emberi beavatkozás előtti) állapotban DK-en Hosszúpályi és Nagyléta térségében nem voltak jelentős potenciálkülönbségek a vízadók között. Az elmúlt évtizedekben azonban a nagymértékű vízkivételek hatására ezek a viszonyok megváltoztak. A debreceni víztermelés regionális kiterjedésű változásokat indukált a potenciometrikus szintek alakulásában, és Létavértes térségében is jelentős különbségek alakultak ki a felső és alsópleisztocén vízadók szintjei között. A létavértesi vízbázisvédelmi program keretében 2002-ben megszerkesztettük a terület alsó-pleisztocén nyugalmi potenciometrikus felületének térképét az 1950es, 1965-69, 1971, 1976, 1986 és 2000-es évekre. Az így elkészült területi ábrázolások alapján szelvényeket szerkesztettünk a debreceni IV-es vízmű környezetétől 45 fokos szögben DK felé induló és Létavértesig tartó 22,6 km hosszú vonal mentén (Marton 2002). A különböző évek potenciometrikus szintjeiből a 6. ábrán látható regionális leszívási vonalakat kaptuk. A szelvény kezdőpontja EOVX = 246000, EOVY = 849000 m, végpontja EOVX = 230000, EOVY = 865000 m. Az eredeti állapotban, a nagyobb vízkivételek előtti időben a réteg potenciometrikus szintje Debrecen felől Létavértes irányában lejtett. Az 1950-es években Debrecen környékén már volt annyi mérési adat, hogy kisebb területre meg lehetett a felületet határozni, ennek függőleges síkmetszetét mutatja a legfelső görbe. Az 1965-69. közötti időszak állapotát a második görbe ábrázolja. 1971 -tői kezdődően már minden évben volt annyi mérési adat, amelyekből meg lehetett a felületeket határozni. Az 1971., 1976. és 1986. évi leszívási görbék eléggé hasonlítanak egymáshoz, csak egyre mélyebben helyezkednek el.
