Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
6. szám - LI: Hidrobiológus Napok: „Új módszerek és eljárások a hidrobiológiában” Tihany, 2009. szeptember 30–október 2.
164 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 6.. SZ. A magyarországi Ipolyszakasz halfaunisztikai kutatásának történeti áttekintése Weiperth András, Gaebele Tibor, Potyó Imre, Guti Gábor MTA Magyar Dunakutató Állomás, 2131. Göd, Jávorka u. 14 Kivonat: A szakirodalmi adatok kritikai értékelésével elemeztük az Ipoly halfaunájában bekövetkezett hosszú-idejű változásokat. A több mint száz éves időszak fajlistáinak összehasonlításából kitűnik, hogy a Dunából az Ipolyba felvándorló fajok (Acipenser ruthenus, Rutilus pigus, Pelecus cultratus, stb.) gyakorisága csökkent. Ezzel szemben néhány generalista, illetve invazív faj térnyerése figyelhető meg az utóbbi évtizedekben. A jelenlegi halfauna feltárására 2009-ben megkezdett vizsgálatink során először igazoltuk a fekete törpeharcsa (Ameiurus melas), a feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) és a csupasztorkú géb (Neogobius gymnotrachelus) előfordulását a folyóban. Kulcsszavak: halfauna változás, invazív halfaj, síkvidéki folyó. Bevezetés Az Ipoly a Szlovák Érchegység DK-i lejtőjén, 1020 m tengerszint feletti magasságban ered és Szobnál ömlik a Dunába (1708 fkm). Hossza 257,4 km, vízgyűjtőjének kiterjedése 5108 km 2. A folyó közepes vízhozama a torkolatnál 20,6 m 3 s" 1. A vízjárás igen szélsőséges, a legnagyobb és a legkisebb vízhozam (660 m 3 s" 1, és 1,7 m 3 s" 1) között a különbség több mint 388-szoros (Kabay 2007). Az Ipoly szabályozására való törekvések már a 17. és 18. századból ismertek. A 19. században néhány kanyarulat átmetszését és több mellékpatak szabályozását valósították meg. A trianoni szerződéssel a folyó határvízzé vált, ezért a szabályozási munkálatok megrekedtek a 20. század közepéig. Az 197080-as években újabb kanyarulatokat vágtak át, és így mintegy 30 km-rel lett rövidebb a folyó. Az 1980-as és 1990-es években 6 duzzasztómű épült az Ipolyság alatti szakaszon (4 a szlovákmagyar közös határszakaszon és 2 szlovák területen) (Kabay 2007). A több ütemben elvégzett vízrendezési beavatkozások az árvíz- és belvízvédelmi biztonság javítása mellett - a folyómeder fokozatosan beágyazódását eredményezték, ezért a kisés középvízszintek lecsökkentek, és megkezdődött a völgyi területek szárazodása ( Mike 1991, Kabay 2007). A halak általában érzékenyen jelzik a folyóvízi rendszerek változásait. Az Ipoly magyarországi szakaszán a közelmúltban megkezdett halbiológiai felméréseink egyik célja a folyó halfaunájának jellemzése, különös tekintettel annak hosszú-idejű változására. Anyag és módszerek A halfauna hosszú-idejű változását és az egyes halfajok elterjedését a rendelkezésre álló szakirodalmi adatok ( Herman 1887, Vutskits 1918, Vásárhelyi 1961, Kux és Weisz 1964, Bottá és mtsai. 1984, Bottá 1993, Keresztessy 1993, Györe és mtsai. 2001, Tóth és mtsai. 2005) kritikai értékelésével elemeztük. A jelenlegi halfauna jellemzéséhez felhasználtuk a 2009. júliustól októberig elektromos halászgéppel végzett felméréseink eredményeit is. Az Ipolytölgyesnél a (18-17 fkm) és Szob térségében (3-2 fkm) végrehajtott mintavételek során 38 halfaj előfordulását észleltük. Eredmények Az Ipoly halfaunáját ismertető publikációk, valamint a saját felméréseink eredményei alapján összesen 56 halfajt írtak le a folyó magyarországi szakszán. 1. Kecsege (Acipenser ruthenus Linnaeus, 1758): Dunából alkalmanként felvándorló, időszakos előfordulású faj. Valamennyi korai publikáció jelezte előfordulását (Herman 1887, Vutskits 1918, Vásárhelyi 1961), de az 1960-as évek közepétől nem említik. 2. Angolna (Anguilla anguilla Linnaeus, 1758): Alkalmanként felbukkanó faj, amelynek előfordulását Bottá és nils ai. (1984) jelezték először. Később Keresztessy (1993), valamint Györe és mtsai (2001) is igazolták jelenlétét. 3. Bodorka (Rutilus rutilus Linnaeus, 1758): A folyó teljes hazai szakaszán közönséges, elterjedt faj, valamennyi faunaleírás megemlíti. 4. Leánykoncér (Rutiluspigus Heckel, 1852): A Dunából alkalmanként felvándorló faj. Előfordulását egyszer sikerült igazolni a folyó Szob feletti szakaszán (Bottá 1993). 5. Vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus Linnaeus, 1758): A lassú áramlású szakaszokon, holtágakban mérsékelten gyakori faj. Az 1980-as években írták le elteijedését (Bottá és mtsai. 1984), azóta a legtöbb faunaleírás megemlíti. 6. Domolykó ( Squalius cephalus Linnaeus, 1758): A folyó teljes hazai szakaszán az egyik legelterjedtebb halfaj, valamennyi faunisztikai mű megemlíti. 7. Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus Linnaeus, 1758): Kevésbé gyakori állandó faunaelem a folyó hazai szakaszán és a befolyó patakokban. Elterjedését Bottá és mtsai. (1984) írták le először, azóta minden fauna-listában megtalálható. 8. Jász (Leuciscus idus Linnaeus, 1758): A folyó teljes hazai szakaszán megtalálható, kevésbé gyakori faj, Elterjedését Bottá (1993) jelezte először, és azóta valamennyi szerző igazolta előfordulását. 9. Fürge cselle (Phoxinus phoxinus Linnaeus, 1758): A folyó felső szakaszán (Kux és Weisz 1964, Györe és mtsai. 2001) és a betorkoló hegyvidéki patakokban általánosan elterjedt. A lesodródó egyedek rendszeren felbukkannak a magyarországi folyószakaszon (Vutskits 1918, Vásárhelyi 1961, Bottá 1993). 10. Bálin (Aspius aspius Linnaeus, 1758): A folyó teljes hazai szakaszán előfordul, kevésbé gyakori faj. A legtöbb szerző faunalistájában megtalálható. 11. Kurta baing (Leucaspius delineatus Heckel, 1873): Ritka faj, amelynek előfordulását az utóbbi évtizedben igazolták (Györe és mtsai. 2001, Tóth és mtsai. 2005). 12. Küsz (Alburnus alburnus Linnaeus, 1758): A folyó teljes hazai szakaszán gyakori faj, csaknem valamennyi faunalistában szerepel. 13. Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus Bloch, 1782): A folyó teljes hazai szakaszán elterjedt, helyenként nagyobb egyedszámban is kimutatható. Valamennyi szerző megemlíti. 14. Karikakeszeg (Blicca bjoerkna Linnaeus, 1758): A folyó teljes hazai szakaszán megtalálható, kevésbé gyakori faj, amelynek előfordulását Kux és Weisz (1964), mutatták ki először. 15. Dévérkeszeg (Abramis brama Linnaeus, 1758): A folyó teljes hazai szakaszán elterjedt, közepesen gyakori faj, amelynek előfordulását Kux és Weisz (1964), jelezték először, azóta valamennyi szerző említi. 16. Laposkeszeg (Ballerus ballerus Linnaeus, 1758): Elsősorban a korai publikációk (Herman 1887, Vutskits 1918, Vásárhelyi 1961, Bottá 1993) jelezték előfordulását. 17. Bagolykeszeg (Ballerus sapa Pallas, 1814): Ritka faj a folyó hazai szakaszán. Elteijedését Bottá (1993), valamint Györe és társai (2001) jelezték, és a saját felméréseink során is előkerült. 18. Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba Linnaeus, 1758): Kevésbé gyakori faj a folyó hazai szakaszán. Előfordulása az 1990-es évek óta ismert (Bottá 1993, Keresztessy 1993, Györe és mtsai. 2001, Tóth és mtsai. 2005), a saját felméréseink is kimutatták.
