Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

5. szám - Keve Gábor: Megemlékezés Kiss Györgyről, elhunyta évfordulóján

6 Megemlékezés Kiss Györgyről, elhunyta évfordulóján Keve Gábor 6501. Baja, Pf. 84. Gyurka bácsi 17 évet töltött a bajai vízügy illetve jogelődei szolgálatában. Egyik alapítója, vezetője és egyben szellemi atyja volt annak a munkának, melynek gyümölcse, hogy ma egyáltalában beszélhetünk Baján székelő vízügyi igazgatóságról. A vízügyi szolgálatban nem ritka, hogy köztiszteletű kollegák büszkén viselték becenevüket, mely cseppet sem csorbította nagyságukat. Ezért is bátorkodtam már a bevezetőben személyesebb hangvételt megütni, no meg azért is mert Gyurka bácsit módom volt személyesen is ismerni. Beszélgetéseinket követően megtisztelt bizalmával, és egy rendkívül gazdag önéletrajzi, és egyben szakma-történeti mappát adott át nekem, mely most, halála után arra késztet, hogy munkásságát szélesebb kör előtt is méltassam. 1924. január 23-án egy bajaszentistváni régi bunyevác családba született, aminek nemegyszer hangot is adott tamburájával. Édesapja városi tisztviselő, édesanyja háztartásbeli asszony volt. Anyai nagyapja és nagybátyja is gátőrként dolgozott, így már egész fiatalon megismerkedhetett a vízügyi szakma alapjaival. Tanulmányait a bajai József városi elemi népiskolában kezdte (1930-34), majd a III. Béla reálgimnáziumban (1934-42) folytatta, ahol le is érettségizett. Még diákként a bajai téli kikötő és Duna-part kiépítési munkálataiban szorgoskodott. 1942 őszén iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, a Mérnöki Karra. Édesapja 1943-ban bekövetkezett hirtelen halála egyetemi tanulmányainak megszakítására kényszerítette. A Bajai Folyammérnöki Hivatalnál műszaki tiszti besorolásban kezdett dolgozni, elsősorban geodéziai feladatokat látott el, és műszaki rajzokat készített. 1944 októberében a front elől visszahúzódó német katonaság a Folyammérnöki Hivatalt Siófokra költöztette. A helyi feladatok ellátatlanok és vezetés nélkülivé váltak, így Baja polgármestere a Folyammérnöki Hivatal vezetésével bízta meg az akkor még csak másodéves mérnökhallgatót. Elég vérzivataros idők voltak ezek, hiszen a Siófokra átvezényelt mérnökökkel a szakmai kapcsolat nem szakadhatott meg, továbbá a feladat-végzéshez szükséges műszaki dokumentációk és ellátmány is oda került. Gyurka bácsi szovjet katonai igazolással és saját felelősségre a Baja-Siófok út nagy részét gyalog megtéve, 21 évesen, 1945 januáijában személyesen látogatta meg vezetőit. Az ekkori munkákat az életveszély szóval lehet csak röviden jellemezni. Aknaveszélyben dunai keresztszelvényeket vettek fel, légitámadások alatt dolgoztak a vasúti pontonhíd megerősítésén, roncsok és aknák között hajóutat tűztek ki a Dunán. A szovjet flottilla előtt munkatársaival kellett hajózzon Budapestig, hogy a leaknázott folyamon a biztonságos közlekedés irányát megmutassa. E munkálatok alatt december közepén a Dunába esett, és mivel munkahelyét nem hagyhatta el, élete végéig tartó betegséget kapott. A háborút követően ismét beiratkozott a Műegyetemre, ahol 1950-ben diplomát szerzett. A Bajai Folyammérnöki Hivatal jogutódjánál, a Kecskeméti Vízgazdálkodási Körzet Bajai Árvédelmi és Folyamszabályozási Hivatalnál építésvezető lett. Erről az időszakról saját szavaival a következőket mondta: „Mindenekelőtt a tanító nagy Mestereimről kell néhány szót szóljak, akik tanítottak és akiknek később főnökük lettem. Ők sohasem mondták, hogy Gyurka, most kapsz egy papírt, és ki vagy nevezve, hanem csak annyit mondtak, hogy mostantól fogva ez a megbízatásod a következőig. Mint főnököt is ugyanígy tiszteltek, segítettek és tovább tanítottak. Sőt feletteseimnek is ők mondtak véleményt munkám felől. Vigyáztak rám, hogy hibát ne kövessek el. Galambos Jenő, a Folyammérnöki Hivatal vezetője, Knézy László, a Folyammérnöki Hivatal főmérnöke, Szőcs László társulati szakaszmérnök, Balló Béla, a Bajai Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal főmérnöke, Ballai István, a Folyammérnöki Hivatal főmérnöke, Eisner László, a Folyammérnöki Hivatal tervgazdásza, Katz Józsefné és Markos Antalné személyzetisek azok (teljesség nélkül), akiktől szinte mindent megtanultam." Valóban, nem lehetett rossz iskola pályakezdése, hiszen kitűnő fogalmazó- és tárgyalókészséggel, alapos szakmai felkészültséggel készítették elő későbbi feladataihoz. Emellé társult még mindig kitűnő megjelenése és kellemes modora is. Nem csoda, hogy a menet közben sokszor nevet váltó bajai vízügynél szakaszmérnök, árvízvédelmi-, később öntözési csoportvezető, 1955-től pedig műszaki vezető (főmérnök) lett. Részt vett Baja vízelvezetési rendszerének kiépítésében, halastavak és 26 rizstelep létrehozásában. Az 1954-es nyári árvíz, majd az 1956-os (Baján mindmáig mértékadó) jeges ár elleni védekezésekben, és az azt követő helyreállítási munkákban tevékenykedett. Közreműködött az úsztatott módszerrel épített Csornai duzzasztó építésében. Nevéhez fűződik a csőkutas öntözési fejlesztés BácsKiskun megyében, sőt a DVCS torkolati zsilipjének biztosítási munkálatai is. A bajai vízügy dolgozóinak pihenését elősegítendő, üdülőket alapított Mátraszentlászlón, Balatonlellén, Harkányban. 1959. augusztus l-jétől bízták meg az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatói tisztjének ellátásával. Jó modorú, sokoldalú, kedves egyénisége, valamint vezetői, szakmai, pedagógiai és szociális tulajdonságai, továbbá kitűnő nyelvérzéke, közvetlensége hamar közkedvelt és elismert igazgatóvá tették. Sokszor emlegették, hogy az akkori idők, sőt mindmáig meghatározó vízügyi vezetőjének Dégen Imrének kedvenc igazgatója volt. Kezdeményező és megoldáskereső vezetése alatt sok és komoly eredmény született melyekből teljesség igénye nélkül a következők emelhetők ki: Az általa vezetett igazgatóság teljes működési területére hírközlő rendszert épített ki, majd URH rádió adó-vevő hálózatot létesített. A védtöltések mértékadó árvízszintre történő kiépítését, veszélyes kopolyák feltöltését irányította. Gátőr-házakat korszerűsítetett, kikísérletezte és megszervezte a jégtörés leghatékonyabb módját a Dunán. A jugoszláv-magyar nemzetközi kapcsolat és szakmai együttműködés elmélyítése terén kimagasló eredményeket ért el, különösen a gyakorlati kérdésekben. Vízgazdálkodási társulatok megszervezését és azok személyi és eszközellátási feladatait koordinálta. 56 vízügyi lakást építtetett. A Tóth Kálmán vízügyi szakközépiskola és a Vízgazdálkodási Felsőfokú Technikum (ma EJF MKK) alapításában is segédkezett. A vízügyi repülőtér is ekkor létesült Érsekcsanádon. Korszerűsítette a hajózóút-kitűző szolgálatot. Margitta szigeten öntözőfürtöt és lokalizációs rendszert építtetett ki. Innovatív szemléletének köszönhetően új technológiákat (hidromechanizáció, gépesítés, szivattyútelepek elektrifikálása, eternit-csöves öntözőtelepek kiépítése, stb.) vezetett be, melyek