Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

5. szám - Deák Antal András: Születésnapra… (Emlékezés dr. Mosonyi Emilre)

5 Születésnapra ... Deák Antal András 2500. Esztergom, Katona I. u. 6. 2010-ben 100 éve, hogy megszületett Mosonyi Emil, akire a minap annyi sarat hajigált „az irigység és a butaság", az Élet, amely nem tiszteli a Tudományt. Az ünnepet nem kívánjuk vitával beszennyezni. Éppen ezért csupán tények közlésével emlékezünk Rá: életútjának vázlatos áttekintését követően két levelet ismertetünk, amelyek míg az ünnepelt emberségéről szólnak, újkori történelmünk máig kiható szomorú éveit - 1956-57 - idézik. Mosonyi Emil 1956-ban a műegyetemi forradalmi bizottság tagja lett, ezért 1957-ben professzori állásából és a VIZITERV igazgatói tisztségéből eltávolították. 1964-ben a Karlsruhei Műszaki Egyetem hívta meg. Négy külföldi egyetem díszdoktori címmel tisztelte meg. Az Argentin Tudományos Társaság (1963) és a Toulouse-i Tudományos és Szépirodalmi Akadémia (1969) levelező tagjává választotta; az új-zélandi Aucklandi Egyetem pedig a „fenntartható vízerő" témában Mosonyi-díjat alapított (2003). A Water Power Development életmüvéért Cannes-ban Nemzetközi Vízügyi Nagydíjjal - a vízmérnöki szakma „Oscar-díjával" tüntette ki (2002). Itthon Széchenyi-díjjal tüntették ki (2006). E száraz tényeket közlő sorok után következzen két, személyes hangú levél, amelyek az ünnepeltet az 1956-57. évek magyar történelembe ágyazottan mutatják be. Amerikába „disszidált" egyik volt diákja írta 1957. június 7-én: Kedves Professzor Úr! Valószínűleg csodálkozni fog, amint megkapja levelemet, mert a nevemet valószínűleg még nem hallotta. Én Önnek egy hallgatója voltam otthon az elmúlt évben. Sajnos a gyászos múlt évi események következtében el kellett hagynom hazámat. Negyedéves voltam otthon, víztagozatos. Egyetlen egyszer találkoztunk személyesen a múlt ősszel, amikor Ön nekünk Vásárhelyi Pálról beszélt, és megkérdezte a hallgatóságot, hogy ki tud angolul, mert annak Ön átadna egy pár példányt az Ön értekezéséből. Akkor én jelentkeztem, és Ón adott nekem példányokat (igaz, hogy azok magyar szövegűek voltak, és angol tudásomat nem kellett használnom). Ez volt az egyetlen alkalom, amikor személyesen találkoztunk. Valószínűleg csodálkozni fog Professzor úr, hogy miért írok most. Már régen elhatároztam, hogy hírt adok magamról Önnek. Hála a sorsnak, közvetlenül Amerikába érkezésem után egyházi segítséggel ide kerültem a University of Michigan-re, amely egyike a leghíresebb amerikai egyetemeknek. Itt az angol vizsga letétele után bekapcsolódtam a tanulásba, és most az első félévem végén boldogan jelenthetem, hogy mind a négy mérnöki szaktárgyamból jelest kaptam (köztük két vizes tantárgy). Úgy érzem, hogy népemet képviselem itt is, ahhoz méltó eredményeket kell elérnem a tanulásban. Itt nagy a magyar név becsülete múlt ősz óta, és remélem nekem is sikerült hozzájárulnom az én szerény kis adományommal ehhez a megbecsüléshez. Emlékszem, hogy mit mondott azon a bizonyos október 23-i órán a Professzor Úr. Ezt a két órát 12-2-ig soha nem fogom elfelejteni. Mindig a fiilemben vannak azok a szavak, amelyekkel a Profeszszor Úr figyelmeztetett arra, hogy bármerre is megyünk szerte a világon, mindig emlékezzünk arra, hogy népünket képviseljük. Ezeket az indiai tapasztalatain keresztül mutatta be a Professzor Úr. Most, 5000 kilométer távolságból köszönöm meg ezeket az irányt mutató szavakat, nekem örök kincseim maradnak egész életemben. Az itteni tartózkodásomat arra használom fel, hogy megszerezzem a Bachalais és Masters Degree-t, ami körülbelül még 3 évet fog igénybe venni. Igyekszem minél többet tapasztalni és tanulni, hogy később, amikor kényszerű tanulmányutam véget ér, mindezzel a gazdag tapasztalattal együtt térhessek majd haza, és segítsek drága hazám talpra állításában, amely ezen év óta annyit szenvedett. Érdekesnek tartom itt megemlíteni, hogy tegnap találkoztam a MÉLYÉPTERV Vállalat egyik volt jogügyi tanácsosával, aki kb. 30 éves, sajnos nevét elfelejtettem. Nagyon sokáig elbeszélgettünk vele közös ismerőseinkről, köztük Professzor Úrról is. Bocsánatot kérek a zavarásért és az alkalmatlankodásért és azért, ha esetleg levelemmel bármiféle kellemetlenséget is okoztam volna. Maradok tisztelettel az Ön hallgatója Király László U. i. Nagyon megtisztelne Professzor Úr, ha válaszolna levelemre. A másik levelet attól az - ekkor már idős - Lampl Hugótól kapta Mosonyi, aki 1914 és 1954 között közel két tucat könyvet írt a magyar vízgazdálkodás tárgykörében. Levelében arra a hírre reagál, hogy Mosonyi Emilt 56-os szerepléséért mind egyetemi tanári állásától, mind pedig a VIZITERV igazgatói posztjától megfosztották. Kedves Emil! Mint olyan ember, aki az élet zajától elég távol töltöm napjaimat, csak tegnap értesültem arról, hogy az irigység és a butaság, ez a két emberi gyarló tulajdonság karöltve, milyen gyors munkát végzett. Vegyes érzelmek között mérlegelve a történteket szükségét érzem annak, hogy ezúton jelentkezzem és együttérzésemnek kifejezést adva, baráti jobbomat nyújtva, kijelentsem, hogy őszinte nagyrabecsülésem és igaz tiszteletem csak még jobban megerősödött irántad. Kis ember vagyok én már ahhoz, hogy segítséget nyújthatnék, ha rászorulnál, de úgy gondolom, hogy jó érzést vált ki Nálad az a tudat, hogy lelkileg melletted állok és állnak sokan. Erős hittel bízom abban, hogy ez a hiba, amit elkövettek, előbb-utóbb előnyödre fog szolgálni, ez pedig mindnyájunk boldogulását fogja jelenteni. Isten útjai kiszámíthatatlanok, és az Ó áldását kérve Reád és egész családodra Szeretettel üdvözöl hálás és igaz barátod: Hugo bácsi Budapest 1957. jl. 3. Tudjuk, sokan - többnyire szűklátókörű emberektől félrevezetve - ma nem Isten áldását, hanem inkább átkát kívánnák Mosonyi Emil fejére zúdítani. Mi most mégis, életmüvének és igaz emberségének ismeretében, születésének 100. évfordulóján, tisztelettel idézzük emlékét, hozzáfűzve, hogy Magyarországnak sok ilyen nagyszerű embert, tudóst és mérnököt kívánunk, mert csak így valósulhat meg az oly nagyon óhajtott „fenntartható fejlődéshez" elengedhetetlenül szükséges szellemi, erkölcsi megújulásunk.