Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
5. szám - Dr. Mosonyi Emil emlékezete - Újraközlések: - Mosonyi Emil: Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási terveinek megvalósítója
21 Vásárhely i Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási terveinek megvalósítója | Mosonyi Emil Kivonat: A Hidrológiai Közlöny dr. Mosonyi Emil elhunyta alkalmából az alábbiakban közreadja a Magyar Tudományos Akadémián 1990. szeptember 20-án, Széchenyi István születésének 200 évfordulója tiszteletére rendezett emlékülésén tartott előadásának szövegét. Az elmondottakat annak idején közölte a Magyar Tudomány 1992, évi 1, és a Vízügyi Közlemények 1991, évi 3-4. száma. Kulcsszavak: vízgazdálkodás, vízügyi történelem. Széchenyi István a mai helyzetünkhöz sok tekintetben hasonló rendszerváltozás idején állott célkitűzéseivel a nemzet élére, hogy hazánkat az akkori tudományos, gazdasági és technológiai elszigeteltségéből kivezesse és számos tanulmányútja során szerzett tapasztalatainak felhasználásával az országot a nyugat-európai szintre emelje. Sokrétű tevékenységéről, amelynek sorsdöntő hatása volt nemzetünk fejlődésére, s amely - meggyőződésem szerint - még ma is útmutatásul szolgál a jövőnkre, a Széchenyi-év keretében számos előadásból és tanulmányból részletesen értesültünk. Gróf Széchenyi István tevékenységét és hazánk számára múlhatatlan érdemeit a különböző szakterületek és tudományágak kiváló képviselői és jótollú írói behatóan ismertették és méltatták. Ha csupán Széchenyinek a magyar vízgazdálkodás fejlesztése tekintetében úttörő meglátásaira és célkitűzéseire összpontosítjuk figyelmünket, akkor is megállapíthatjuk, hogy ezekről a kimagasló eszmei alkotásairól is kitűnő beszámolók jelentek meg már, melyek egymást kiegészítve maradéktalanul megvilágítják Széchenyi szerepét egy olyan átfogó országos vízszabályozás kezdeményezésében, amely az akkori időkben mintaszerűnek elismert holland és francia fejlettséghez igazodott, tehát akkor "modern"-nek számított. Ezért most az sem lehet a feladatom, hogy Széchenyi Istvánnak, mint az országot átfogó vízgazdálkodás úttörőjének a tevékenységét minden részletében ismertessem. Mégis, engedjék meg, hogy megismételjem Széchenyinek már több helyen idézett szavait, vagy mondhatnám, felkiáltásait, amelyek rámutattak számos európai országhoz viszonyított elmaradottságunkra, irányt adtak a bajok orvoslására, eszmei tervet szolgáltattak a vizek szabályozására és az ármentesítésre. Ezeket a szavakat nem lehet elég sokszor felidézni! „A hon vizei korlátlan dühükben mindig öntsék el az ország legtermékenyebb vidékeit?... s az örök posványok méreglehelő önkények kínt és halált szüljenek?" kérdezi Széchenyi, majd így folytatja, rámutatva, hogy kicsinyes egyéni érdekek miképpen akadályozhatják az ország javát szolgáló célkitűzéseket: " Hazánk jó részét víz bírja, posvány fedi, s hogy sokszor - 5 ezen ne kételkedjünk - valami rossz kotyogó malom hátráltatja egy egész vidék virágzását! Ha igazán, s öncsalás nélkül akarjuk számba venni, milly kevés mai napi haszon tartja paralizálva némely vidékek jövendő bizonyos nagy hasznát, s óriási előmenetelét - csak indignatióval szemlélhetjük s Körös berkeit, Tisza, Dráva, Bodrog kiöntését, Hanságot, s.a.t., most nyomorúsággal küszködnek" De idézzük fel még tovább Széchenyi sorsdöntő felszólítását a nemzethez: "Milly szép tartományokat nyerhetnénk egy csepp vérontás nélkül a hazának, s mennyire szelídülne s nyájasodna még anyaföldünk levegője is, ha nád és zsombék helyett, mellyben most róka s farkas csatangol, kies mezők s mosolygó lakhelyek támadnának!" Széchenyi a vízgazdálkodás fejlesztésének pénzügyi megvalósítását így látja: "Hazánknak több mint ezer négyzetmérföldét borítja undok mocsár. Már illyeseknek legnagyobb haszonnal virágzó telekké átvarázsolására pénzt venni fel, nem csak nem volna esztelenség, sőt, a lehető legbölcsebb tett. " Az Al-Dunának nemzetközi vízi-úttá (hajózó úttá) történt szabályozását pedig Széchenyi alábbi szavai indították meg: "S hát a Dunárul mit mondjak, azon természeti nagy csatornárul, melly Magyarország számára látszik alkotva lenni, ha regulázva volna." Széchenyi felismerte hajózás akadályait, ezt írva: "Severn bércei s Duna kőszirtjei mindig gátolják a világ egyes lakosaival közlekedésünket." Széchenyi másfél évszázaddal ezelőtt felhívta a figyelmet az öntözés szükségességére is: "A vízcsatorna leghasznosabb, hol egyenes a vidék, kő nincs, s ahol egy munkával mocsarakat is száríthatni ki, vagy irrigatiót eszközölhetni." Széchenyinek a vízgazdálkodás teljességére, tehát mind a passzív, mind az aktív vízgazdálkodási ágazatok fejlesztésének szükségességére és sorrendjére való útmutatását azok a történelmi jelentőségű szavai tanúsítják, amelyek Lónyai Menyhért egykori fultanú feljegyzései a lapján így hangzottak: "A vízbajok megszüntetésének sorrendje a szabályozással egybekapcsolt ármentesítés és az azt követő lecsapolás, amiket azután az öntözésnek kell betetőznie." Az előbb Széchenyit a magyar folyószabályozás és átfogó ármentesítés szellemi alkotójának neveztem. Elgondolásait és célkitűzéseit - amelyek közül néhányat már idéztem - számos írásban foglalta össze és az "Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg" című tanulmányában, mondhatnám a nemzethez való felhívásában, messzemenően megfogalmazta a teendőket. Ennek az eszmei vízgazdálkodási célkitűzésnek a megvalósításához Széchenyi egy, a sokrétű és hazánkban akkor teljesen újszerű feladat megoldására alkalmas mérnököt keresett és talált meg Vásárhelyi Pál személyében. Fordítsuk most figyelmünket Vásárhelyi Pál felé. Munkásságának legkiemelkedőbb eredményét, élete nagy teljesítményét, Széchenyi legnagyobb célkitűzésének megvalósítását, a Tisza-szabályozás végrehajtását nemcsak hogy nem kísérhette el több évtizedes útján, hanem még a megkezdését sem érhette meg. Ezt fájlalta Garay János, a költő, amikor 1846. április 10-én, Vásárhelyi Pál ravatalánál a következő szavakkal búcsúzott meghitt barátjától:
