Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
6. szám - L. Hidrológiai Napok: "A hazai hidrobiológia ötven éve" Tihany, 2008. október 1-3.
47 jellemző fényintenzitás és hőmérséklet értékek mellett végeztük. A felvételi sebességek fényintenzitás függését és az egész napi felvett mennyiségeket (PRÉSING és mtsai 1999) víztérfogatra és szárazsúlyra ill. felületre és klorofill-a koncentrációra is kiszámoltuk. Epifiton A kísérleteket 2007 júniusában a Kerekediöbölben, Balatonberénynél és Balatonszárszónál gyűjtött nádbevonatokkal végeztük. A nád vízszegély felőli részétől 2 m-re befelé és a nádas közepén 5-10 nádszálat vágtunk le a fenékhez közel. A szálak felső kb. 50 cm-es darabjait vízzel teli plexicsövekbe állítva laboratóriumba szállítottuk. A nádszálakról a vízszinttől számított 20 cm hosszúságban, szűrt Balaton-vízbe kapartuk a bevonatot. Ezt a bevonatszuszpenziót már a fitoplanktonhoz hasonlóan kezelhettük. 50 ml-es Erlenmeyer-lombikokba 10 ml szuszpenziót tettünk és a nyomjelzéses kísérleteknek megfelelő mennyiségű , 5NH 4-t, 1 5N0 3-t, és jelzett karbamidot adtunk hozzá. A kísérleti edényeket különböző megvilágítású (0; 8,7; 18; 36; 62 pmol m" 2 s"') cellákban, 1,5-9 óráig, inkubáló kamrában a tóvíz hőmérsékletén tartottuk. A módszer további része (hasonlóan az epilitonnál és a fitobentosznál is) megegyezik a fitoplanktonnál leírtakkal. A mintavételi helyeken minden esetben vízmintát is vettünk, mértük a fotoszintetikusán használható fény intenzitását (PAR) a víz felszínén és 10-20 cm-es rétegenként a fenékig. Epiliton A kísérleteket 2007 június-júliusában Csopaknál, Balatonberénynél és Balatonszárszónál a parti kőszórásról gyűjtött Cladophora glomerata hajtásvégeinek darabkáival végeztük. Friss, zöld, növekedésben lévő és idősebb, kovaalgával erősen befedett növényi részeket válogattunk, amelyekből akkora darabokat használtunk fel, hogy összes nitrogéntartalmuk lehetőleg a tömegspektrometria standardhoz közeli (40 pg) legyen. A levágott algadarabkákat 30 ml szűrt balatonvízbe tettük amelyhez l 5NH 4-t, 1 5N0 3-t, és jelzett karbamidot adtunk. A szükséges fényviszonyokat neutrális filtersorozattal borított, különböző árnyékolású inkubáló dobozokban biztosítottuk (ÜVEGES és mtsai 2007), amelyekben a fényintenzitás 10 pmol m 2 s" 1tól 1200 pmol m" s"'-ig változott. Az inkubációs idő alatt (1,5-8 óra) az állandó tóvíz hőmérsékletet az ultratermosztát által keringetett víz biztosította. A kísérletek befejeztével megmértük az algadarabkák nedves és száraz súlyát is. Fitobentosz A kísérleteket az I., II. és III. keresztszelvénynél a déli parttal kb. 3-500 m-re és a medence közepén vett üledékmintákkal 2007. július-augusztusban végeztük. Egy-egy helyről 5-8 üledékmagot vettünk, amelyek felső 1 mm-es rétegéből éles, 1 cm 2 felületü lapátkával összesen 10 cm 2-metszettünk ki, és kevertünk az üledékfelszín közeléből származó 500 ml szűrt balatonvízbe. A medencék közepéből származó mintáknál ebből a szuszpenzióból 15 ml-t mértünk 40 ml-es zárható üvegedényekbe, majd az epifitonhoz hasonlóan inkubáltuk és határoztuk meg a nitrogénfelvételt. Eredmények A korlátozott terjedelem miatt a bevonatok N- és Ctartalmáról csak az összefoglaló adatokat tudjuk közölni. A részletes eredményeket és bővebb megvitatásukat az NKFP 3B/022/2004 (BALÖKO) kutatásait összefoglaló kiadványsorozatban tesszük közzé. A fitoplankton C- és N-tartalmának meghatározásához felhasznált, GF/C-re szűrt minták nemcsak az algákat, hanem az összes szilárd lebegőanyagot is tartalmazzák, amelynek koncentrációja a mintavétel idején átlagosan 30 mg szárazsúly volt literenként. A minták összes C-tartalma ennek kb. tizede volt. A C/N súlyaránya 12-18 között változott. Az egész tó nyíltvizében ekkor kb. 5600 tonna formált C és 350 tonna N „lebegett". A fitobentosz minták szárazsúlya tavasszal 65-400 mg/ cm 2 között változott, és a homokos déli parttól az északi finomabb szerkezetű üledék felé általában csökkent. Az öszszes széntartalom 4-9 mg/cm 2, az összes nitrogén pedig 0,1 és 0,35 mg/cm 2 között változott. Egyértelmű tendenciát a felületegységre eső szén- és nitrogéntartalomban a déli parttól az északi felé haladva, vagy a medencék alacsonyabb és magasabb vízállású részei ill. az egyes medencék között nem találtunk. A déli parton nagyságrenddel nagyobb az algák tömege és a bentikus fotoszintézis, mint a tó középső területein, de az aktív élő fitobentosz C- és N-tartalmát a középső és az északi részeken nagyobb arányban felhalmozódó bomló anyag C- és N-tartalma kiegyenlíti. A széntartalom a keleti medencékben és a déli parthoz közelebb, a nitrogéntartalom pedig az északi part felé növekedett Az üledék felső 1 mm-es rétege az egész tóra számolva mintegy 34 000 tonna összes, ebből 8 000 tonna szerves szenet és 2 000 tonna nitrogént tartalmazott. A kőbevonatok nitrogéntartalmának átlaga tavasszal az északi parton a kőszórás felső részén 30, az egy méteres mélységben 70, a fenék közeli köveken és nyáron mindhárom mélységben 100 pg N/cm 2 volt. Lefelé haladva a széntartalom is nőtt: 0,63; 1,34, ill. a legalsó köveken és nyáron mindhárom mélységben közel 2,0 mg C/cm 2 volt. A déli parton az északihoz nagyon hasonló nitrogén- és széntartalom változást figyeltünk meg, de az értékek általában 10-30 %-kal alacsonyabbak voltak. A déli part kövein nyáron a felső rétegben általában magasabb (200 pg N/cm 2), lejjebb pedig kisebb (50-70 pg N/cm 2) volt a nitrogéntartalom. Az egész tóban lévő víz alatti kőfelületen, ami a maximális 110 cm-es vízállásnál 1,6 km 2 (G.-TÓTH 2008), a tavaszi bevonat összes széntartalma 19 tonnára, a szerves szén mennyisége 8 tonnára, a nitrogén tartalom pedig 1 tonnára tehető. A nyári bevonatban ezek az értékek 28, 21 és 2 tonnára becsülhetők. A vízszint csökkenésével a kőszórások felülete és ezzel együtt a bevonat N- és C-tartalma is csökken. A mélyebb rétegek fele haladva az egyenes arányú csökkenés azonban egyrészt felülbecsült lehet, mert a felületek egyre kevesebb fényt kapnak, másrészt alulbecsült lehet, mert egyre inkább dúsabb, bentikus algabevonattá válik, amelynek felületegységre eső összes N- és C-tartalma magasabb, mint a felső rétegek bevonatáé. 0 cm-es vízállás alatt pedig gyakorlatilag már nincsen kőszórás. A nádbevonat szén- és nitrogéntartalma tavasszal az északi és déli tóparton a vízszegély felől átlagosan 30, a nádas közepén 14, a part felől pedig 3 pg N/cm 2 volt. Az egységnyi felületre vonatkoztatott széntartalom - a nitrogénhez hasonlóan - a parttól a vízszegély felé nőtt és mintegy 15szöröse volt a nitrogénnél mért értékeknek. Nyáron a zöld nád bevonatának nitrogéntartalma 3 és 9 pg N/cm 2 között volt és nem változott olyan egyértelműen a parttól a nyíltvíz felé haladva, mint tavasszal. A széntartalom jó átlaggal tízszerese volt a nitrogénének. A tó összes víz alatti nádfelületén, ami 110 cm-es vízállásnál 19,75 km 2-re becsült (G.TÓTH 2008), a bevonat 39 tonna összes szenet, 22 tonna szerves szenet és 3 tonna nitrogént tartalmazhatott tavasszal az avas nádon. Méréseink szerint a nyári zöld nádon ennél jóval kevesebb volt a bevonat nitrogén- (1 tonna) és szén(10 tonna összes C és 8 tonna szerves C) tartalma. A vízszint csökkenésével a bevonat felülete, ezzel N- és C-tartalma közel egyenes arányban csökkenhet, de tényleges csök-
