Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

5. szám - Dr. Mosonyi Emil emlékezete - Újraközlések: - Mosonyi Emil: Az 1954. évi első Országos Vízgazdálkodási Keretterv

14 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 5. SZ. a hidrológiai és hidrogeológiai jellemzők, és a meteorológiai tényezők, másfelől B) a mezőgazdaság, az ipar, a közlekedés, az energiagazdálkodás helyzete és várható fejlődése, a város- és községfejlesztés, továbbá a közegészségügy igényei. szabják meg. Az A) csoportból azonban külön ki kell emelnünk két részletet, amelyek legmélyebb gyökerét adják a tervnek, ezek 1. a vízkészlet, 2. és a vízkészletet kiegészítő tározási lehetőségek. Mindezeket a feltételeket, adottságokat és a várható fejlődést tekintetbe véve készítettük el a vízelosztás országos tervét, majd magát a vízgazdálkodási tervet, mégpedig ágazatokra bontva. Nézzük meg ezeket rendre a külön-külön szemléltető térképek kíséretében. A követő ankéton tervbe vett részletesebb tárgyalás miatt ebben az előadásban csak az eredmények rövid összefoglalását adom, de azt sem egyforma mértékben. Az ismertebb kérdéseket, vagy a szakkörökben már korábban eléggé kidolgozott ágazati terveket a teljesség kedvéért csak éppen érinteni szándékozom, míg azokkal a területekkel, ahol újabb és fontos eredményeink vannak, valamivel részletesebben foglalkozom. De az utóbbiak esetében sem tehetem, hogy a tudományos vizsgálatokon végig vezessem hallgatóimat, hanem csak az eljárás módszerét és a végeredményeket mutatom be. 3. Vízrendezések 1. Folyószabályozás. A szükséges szabályozási munkák több mint 70 %-a a hajózható vagy víziúttá szervezett szakaszokra esik, mintegy 30 %-a pedig a nem hajózható kisebb folyókra. A hajózható szakaszokon az ármentesítést szolgáló nagyvízi szabályozás és a meder elfajulását megakadályozó középvízi szabályozás müveinek kiegészítése mellett elsősorban a hajózási mélységei és a hajóút szélességét kell biztosítani. Ezt azokon a szakaszokon, amelyek belátható időn belül nem kerülnek csatornázásra, kisvízi szabályozással kell elérni, míg a csatornázandó folyószakaszokon — elsősorban a Tiszán és a Visegrád feletti Duna-szakaszon - a vízlépcsők duzzasztó hatása következtében csak kismértékű kisvízi szabályozásra van szükség. A nem hajózható kisebb folyókon általában középvízi és kisebb részben nagyvízi szabályozást kell végrehajtani. A ma előrelátható munkálatok költsége a Dunán és mellékfolyóin 905 millió Ft-ra, összesen 1839 millió Ft-ra becsülhető. Ebből a IV. ötéves terv végéig 543 + 675 = 1218 millió Ft-ot irányoztunk elő. Ebből az összegből befejezhető a csatornázott szakaszok szabályozása és a nagyvízi szabályozási munkák egy része - elsősorban a Budapest alatti Duna-szakasz gázlóinak tengeijáró hajók közlekedése érdekében történő mélyítése. 2. Ármentesítés. Hazánk területének kereken egynegyed része, 4 millió kataszteri hold (23 ezer km) a folyóktól elhódított ártér, amelyen az ország lakosságának 46 %-a él. Már ebből az egyetlen adatból is világossá válik az árvédelmi biztonság jelentősége. A települések további fejlődésével, a folyó menti ipartelepek és öntözőrendszerek létesítésével az egyenértékű biztonság elérésére még fokozottabban kell törekedni. Természetesen a gazdaságilag egyenértékű biztonságot kell célul kitűzni. A főbb védelmi vonalak, 3800 km árvédelmi töltés alakjában, már a múltban kiépültek. Új töltést csak 120 km hosszúságban kell építeni, legfontosabb teendők: egyes szakaszokon a védgátak magasbítása, erősítése és kedvezőtlen nyomvonalak kiigazítása. Árvédelmi berendezéseink kiegészítése a Duna-völgyben 435 millió Ft, a Tisza-völgyben 281 millió Ft, összesen 716 millió Ft beruházását teszi szükségessé. Tekintettel az ármentesítés nagy népgazdasági jelentőségére, e munkálatok legnagyobb részét 516 millió Ft értékben a következő két ötéves tervre ütemezzük be, míg a nagy-budapesti védvonalak építése, mintegy 200 millió Ft értékben, nagyrészt a IV. ötéves tervre marad. 3. A belvízrendezés terén ugyancsak nagyszabású munkálatokat hajtottak végre elődeink. Belvíz-rendszereink vízlevezető-képessége országos átlagban 20 liter/s négyzetkilométerenként. Ez a kiépítési fok ma már nem kielégítő, s egyfelől az intenzívebb szárazgazdálkodás, másfelől a fejlődő öntözés a belvíz-levezetés rohamos és nagymértékű növelését teszik szükségessé.. Ennek a feladatnak jelentősége igen szembeötlő, ha emlékeztetünk arra, hogy hazánk területének közel fele, pontosabban 7,3 millió kat. hold (42 ezer km

2) belvízgyűjtő terület. Sajnos, a közelmúltban néhány éven keresztül egy teljesen tudománytalan és zavaros szemlélet érvényesült a hazai belvízrendezés kérdésében, ami jó néhány évre visszavetette a tudományos előkészítést, a tervezést és kivitelezést egyaránt. Noha a belvizek egy részének tározásával, megfelelő talaj müveléssel, sáncolással, skatulyázással a levezetendő többlet-vízhozamoknak kisebb részét a terepen vissza lehet tartani, belvízgyüjtőink csatornahálózatát és szivattyútelepeit mégis jelentékeny mértékben fejleszteni kell. Az eddigi közelítő vizsgálatok szerint a csatorna-rendszerek vízlevezető-képességét 850 m

3/s-ról 1600 m

3/s-ra, s a szivattyú-teljesítményt 358 m

3/s-ról 914 m

3/s-ra kell növelni. A belvízcsatornákat összesen 23 ezer km-ról 42 ezer km-re kívánjuk meghosszabbítani. Ezzel a bővítéssel a belvíz-levezető képesség az előbb említett 20 l/s országos átlagról 38,4 1/s-ra emelkedik km

2-enként. Az öblözetenként végzett közelítő számítást igen pontos vizsgálatoknak kell követniük. Véglegesen elfogadott eljárásunk még nincs a fajlagos belvíz-mennyiség meghatározására, jóllehet igen értékes kezdeményezések történtek. De hangsúlyozottan rá kell mutatnom arra, hogy ez a körülmény távolról sem olyan aggasztó, mint talán sokan hiszik, s ezt a megállapítást sajnálatosan éppen az elmaradott helyzet igazolja. A levezető-képességet ugyanis minden öblözetben olyan nagy mértékben kell fokozni, hogy e fejlesztés első időszakában szinte alig kell a jelenleginél pontosabb számításra támaszkodnunk, mert az első hálózat-bővítések és új szivattyútelepek legtöbb helyen távolról sem érik el a szükséges kiépítés mértékét. Az egészen szabatos eredményekre csak akkor lesz szükségünk, ha már megközelítjük a kiépítés határát, s addig még van idő a belvíz-kutatás elméleti és kísérleti befejezésére. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kérdés vizsgálatát félre tegyük, hanem azt, hogy van időnk a megindult kutatások gondosan megtervezett folytatására és higgadt megvitatására, amire e kényes kérdésben feltétlenül szükség van. A tervezett fejlesztés eredményeképpen belvíz elöntés csupán 10-12 %-os valószínűséggel, tehát 100 év alatt 1012 esetben várható. Az ennél kisebb gyakoriságú, nagy belvíz-mennyiségek rövid ideig tartó elöntéseket okozhatnak, de ezeknek az időtartama sem lesz két hétnél hosszabb.