Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.

144 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 6. SZ. Összeegyeztethető-e a természetvédelmi értékesség és az ökológiai állapot megítélése (az oxigénháztartás példáján)? Nagy Sándor Alex

1, Tóth Adrienn

1, Gőri Szilvia

2 "DE Hidrobiológia tanszék, Debrecen, Egyetem tér 1. 2Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen, Sumen u. 2. Kivonat: A vízi és vizes élőhelyek hidroökológiai szempontú felmérése során többféle értékmérő szempontrendszerrel találkozunk. A természetvédelmi értékességet próbálja kifejezni az aktuális védettség törvényben, vagy rendeletben rögzített szintje, míg a környezetgazdálkodási szempontú értékességre utal a - szentély jellegű; bölcs hasznosítású; gazdasági hasznosítású - kategóriarendszer alkalmazása. Ha környezetvédelmi szempontból közelítünk a kérdéshez, akkor mind a mintavétel és feldolgozás, mind az értékelés terén a Magyar Szabvány (MSZ) jelenleg érvényes rendelkezéseit kell betartani, ugyanakkor egyre inkább tapasztalható a törekvés az Európai Unió Víz Keretirányelvének alkalmazására, s a jó ökológiai állapot, ill. jó ökológiai potenciál szerinti értékelésre. Az élőlények sokfélesége, igényeik sokszínűsége azonban nincs tekintettel az ember által ráhúzni kívánt szabályokra, és sok esetben a különböző szempontú értékességek ellentmondásba kerülnek. Munkánkban a Tisza-tó, Tiszavalki medencéje délkeleti részén található holtmedrek (HordódiHolt-Tisza, Háromágú, Szartos, Nagymorotva) oxigénháztartásának nyomon követése példáján mutatunk be egy olyan paradox helyzetet, amikor a természetvédelmi szempontból legértékesebbnek tartott vízterek ökológiai állapota a vízben élő aerób élőlények számára a legrosszabb, míg a természetvédelmi szempontból legkevésbé értékeseké a legjobb volt. Kulcsszavak: ökológiai állapot, természetvédelmi értékesség, Tisza-tó, holtmedrek, oxigénháztartás Bevezetés értékesség ellentmondásba került a vízterekben aktuáliA vízi- és vizes élőhelyek értékességének kérdése san uralkodó állapotokkal, több módon is felvetődhet. Lehetséges értékelési mód, amikor különböző élőlénycsoportok, pl. plankton-szervezetek (Borics és mtsai. 2002, Teszárné és mtsai. 2003) üledéklakók (Móra és mtsai. 2004), vízinövények és élőbevonat (M. K. Kiss és mtsai. 2003), halak (Speciár és mtsai. 2007), stb. előfordulásai alapján, különböző élőlények egymásra való hatásának tükrében (Roij ackers és mtsai. 2004), vagy általános hidrobiológiái értékek (M. K. Kiss 2006) szerint következtetünk az élőhely értékességére. Az ilyen típusú vizsgálatok kétségtelen előnye, hogy az értékességet az adott élőlénycsoport szemszögéből egyértelműen rögzíteni lehet, hátránya viszont, hogy a különböző élőlények eltérő igényei miatt, az eredményeket nem lehet az egész víztér állapotára extrapolálni. Az értékesség meghatározásának másik lehetősége, amikor vízkémiai, vízfizikai adatokat háttérváltozókként használunk, s az általuk nyújtott ismereteket összefüggésbe hozzuk egyes - kiválasztott - élőlénycsoportok felmérésén alapuló ismeretekkel. Az értékelés elvégezhető pl. a vizek rétegzettsége, (Bárdosi és mtsai. 2000, Grigorszky és mtsai. 2003, Padisák és mtsai. 2003), vagy az üledék minősége (Szabó és mtsai. 2000), alapján, de átfogó minősítési rendszerbe foglaltan is. Ennek konkrét formája a környezetvédelem gyakorlatában ma is alkalmazott valamely szabvány szerinti minősítés, a természetvédelem gyakorlatában Gőri és mtsai. (2000) általjavasolt - a vizes élőhelyek természetvédelmi kezelését megalapozó - értékelési rendszer, de ide sorolható korábbról Felfoldy (1987) biológiai vízminősítési rendszere, Dévai és mtsai. (1999) ökológiai vízminősítési rendszere, vagy a legaktuálisabb, az Európai Unió víz keretirányelve szerinti minősítés (EU VKI 2000) is. Ezen minősítési eljárások közös előnye, hogy valamiféle általános, a víztér egészére vonatkoztatható állapotot próbál meghatározni, egyértelmű hátrányuk viszont, hogy ha az értékesség általánosan meghatározott szintjeit vissza próbáljuk vetíteni az egyes élőlénycsoportokra, az általános értékítélet nem mindig találkozik, az egyes élőlények számára kedvezőnek, ill. kedvezőtlennek minősíthető állapotokkal. Munkánk során egy olyan paradoxont kívánunk bemutatni, amikor a természetvédelmi szempontú Anyag és módszer Vizsgálainkat a Tisza-tó Tiszavalki-medencéjének déli része (/. térkép) található holtmedrekben végeztük. 1. térkép: A Tiszavalki-medence déli része Az itt található négy holtmeder közül a Szartos közvetlen kapcsolatban van a tározótérrel. A Nagymorotva a Szartos mögött helyezkedik el, de a Szartoson keresztül kapcsolata van a tározótérrel, a Tökös-laposon keresztül pedig az élő Tiszával. E két holtmederrel ellentétben a Hordódi-Holt-Tisza és a Háromágú mind a tározótértói, mind a Tiszától meglehetősen elzártak, vízutánpótlásuk keskeny, bonyolult vonalvezetésű, nehezen járható csatornákon keresztül biztosított. A holtmedrek mindegyike része a Tisza-tavi madárrezervátumnak, de hasznosítási módjuk páronként eltérő. A Hordódi-Holt-Tisza és a Háromágú - éppen természetes elzártságuknak köszönhetően - egész évben látogatási tilalommal védett természetvédelmi terület, míg a Nagymorotván és a Szartoson bölcs hasznosítási formák (kenus, csónakos és kishajós turizmus, ill. horgászat) engedélyezettek. A holtmedrek állapotfelmérését, ill. ökológiai értékességük meghatározását a Hortobányi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából néhány kiemelt élőlénycsoport (zooplankton, fitoplankton, zoobentosz, metafiton, hal, madár) populációinak felmérésével végeztük, háttérváltozók (oldott oxigén, oxigéntelítettség, hőmérséklet, re-