Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.

28 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 6. SZ. A küsz {Alburnus alburnus L.) növekedése és morfometriája a Balaton két szélső medencéjében Bíró Péter, Takács Péter, Specziár András MTA BLKI, 8237.,Tihany, Klebelsberg Kunó u. 3. Kivonat: Kulcsszavak: Jelen munkánkban bemutatjuk a Balaton különböző trofitási szinttel jellemezhető medencéit benépesítő küsz állományok növekedését, testhossz-testtömeg összefüggéseit illetve a testalakban megfigyelhető különbségeket. Vizsgálataink eredményei rámutatnak arra, hogy a különböző trofitású medencékből származó állományok nemcsak növekedésükben és testhossz-testtömeg összefüggései térnek el, hanem jelentős testalakbeli különbségeket is mutatnak, küsz, növekedés, morfometria, Balaton. Bevezetés A küsz (Alburnus alburnus L.) Közép-Európában és így Magyarországon is az egyik legáltalánosabban elterjed halfaj. Ez a kistermetű, a nagyobb vízfolyásokban és állóvizekben tömegesen megjelenő faj, a táplálék-hálózatokban a ragadozók táplálék-szervezeteként jelentős szerepet tölt be. A küsz a Balatonban is nagy állományokkal van jelen. Több tanulmány foglalkozik a tó táplálékhálózatában betöltött szerepével, növekedésével és táplálkozásával (Bíró 1975, Bíró 2002, Bíró & B. Muskó 1994). Jelen munkánk célja, hogy megvizsgáljuk találhatunke különbségeket a tó két szélső medencéjében élő küsz állományok növekedésében, testhossz-testtömeg összefüggéseiben illetve morfometriai viszonyaiban. Anyag és módszer A vizsgálatokhoz a Keszthelyi-medencéből 400, a Siófoki-medencéből 724 egyedet gyűjtöttünk be. A fogott egyedek közül 880-nak lehetett meghatározni a nemét, így a testhossz-testtömeg vizsgálatokhoz a Keszthelyimedencéből származó állományból 369 (148 ikrás és 221 tejes), a Siófoki-medencéből származó egyedek közül 511 (202 ikrás és 309 tejes) adatait használtuk föl A növekedést a pikkelyek évgyűrűiből, Bertalanffy (1957) módszerével számoltuk. A morfológiai vizsgálatokhoz összesen 696 (a Keszthelyi-medencéből 117 ikrás, 191 tejes; a Siófoki-medencéből 179 ikrás és 209 tejes), 65-105 mm standard testhosszú egyedek adatait használtuk fel. Egy egyeden digitális tolómérő segítségével 22 testméretet vettünk fel (7. ábra) Az eltérő testméretekből adódó különbségeket az alábbi egyenlet (Elliott et al. 1995) felhasználásával küszöböltük ki: M

K,

j = M(L

s/L

0)

b ahol az M

a

dj: „standardizált" testméret; M: az eredeti testméret; L

0: az egyed standard testhossza; L

s: az adott csoportba tartozó egyedek standard testhosszainak átlaga. A „b" hatványkitevő értékét minden egyes testméretre a Log M és Log L

0 regressziós egyenesének meredeksége adja meg. A standardizálás hatásosságát a standardizált változók és a standard testhossz korreláció-analíziseivel teszteltük. Eredmények A standard testhosszak összevetésének eredményei (2. ábra) azt mutatják, hogy a mindkét medencében az ikrások átlagosan nagyobb méretűek, ugyanakkor mindkét nem esetében a Keszthelyi-medencéből származó állományok bizonyultak nagyobbnak. I. ábra, A morfometriai vizsgálatok során mért testméretek 120 100 60 N = 202 S9 148 K9 309 221 Ki 2. ábra. Az egyes medencékből származó ikrás és tejes egyedek standard testhosszainak megoszlása (K = Keszthelyi-medence, S = Siófoki-medence) A testhossz-testtömeg viszonyok (5. ábra) esetében elmondható, hogy mind a négy vizsgált csoport esetében csak kismértékű különbségek figyelhetőek meg. Mind a négy csoport allometrikus növekedést mutat, tehát a testtömeg és a testhossz nem egyenes arányban növekszik. Az ikrások esetében az összefüggéseket leíró egyenletek hatványkitevőinek hármat meghaladó értékei azt mutatják, hogy a testtömeg gyorsabban növekszik a testhossznál. Azonos testhosszhoz a Keszthelyi-medencéből gyűjtött ikrás egyedek esetében tartozik a legnagyobb testtömeg. A növekedési vizsgálatok eredményei (4-5. ábra) szerint a növekedés üteme a Siófoki-medencében az első években gyorsabb, viszont a kalkulált maximális testhossz a Keszthelyi-medencében élő állomány esetében közel 3 emel nagyobb, mint a másik állomány esetében. A standardizált változók és a standard testhosszak korreláció analízise egy esetben sem hozott szignifikáns összefüggést. így tehát elmondható, hogy a standardizálással a különböző testméretekből adódó különbségeket kiküszöböltük.