Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

4. szám - Szesztay Károly:A nemzetközi vízügyi együttműködés elvi alapjai a határok nélküli Európában

SZES^^^M^^^iemzetköz^zü^^^iUmükö^ 63 nulmányi szintű feltárása után válhatnak az érintett közigazgatási egységeken belüli és közötti hosszabb időtávlatú fejlesztési koncepciók kidolgozásának alapjává. Érdekviszonyok és döntési tényezők A fentebb áttekintett indítékok a mögöttük meghúzódó érdekviszonyok által válnak az együttműködés döntési tényezőivé. A vízgazdálkodási együttműködést irányító érdek helyzeteket az érintett közigazgatási egységeknek a vízhálózati rendszeren belüli elhelyezkedése, valamint az adott vízgazdálkodási tevékenység sajátosságai szerint az alábbi négy csoportban célszerű áttekinteni (Le Marquand 1975): (1) Közjó (public goods) típusú érdek helyzetek alakulnak ki, ha: (a) a készlethez, illetve az ahhoz kapcsolódó szolgáltatáshoz minden érintett igazgatási egység egyenlő eséllyel jut hozzá; (b) Egyik egység sem zárhatja ki a másikat a készlet, illetve a szolgáltatás igénybevételéből; és ( c ) A készlet, illetve a szolgáltatás igénybevétele valamely egység által a többi egység számára nem csökkenti azok értékét, illetve hasznosíthatóságát. A légkör készleteinek használata, vagy a mélytengeri hajózás említhető a természeti készletek „közjó" típusú adottságok közötti használatának jellemző példájaként. A szárazföldek vízkészletei esetében közelítően ilyen adottságok jellemzik a folyami és tavi hajózást, mindaddig, amíg annak intenzitása jóval kisebb a vízi út természetes teljesítőképességénél. (2) Véges készlet közös használata (common pool resoúrces) típusú adottságok alakulnak ki, ha a fentebbi első és második feltétel teljesül, de a harmadik nem (vagyis a készlet, illetve a szolgáltatás igénybevétele csökkenti azok értékét, illetve használhatóságát a többi egység számára). Az országhatárt alkotó vízfolyásokhoz és állóvizekhez kapcsolódó vízkivételek, vízbevezetések és más vízhasználatok az ilyen adottságok közötti készlet használat jellegzetes példái. (3) Közös előnyű fejlesztés típusú adottságok akkor alakulnak ki, ha valamely közös vállalkozásban megvalósított valamennyi érintett egység számára több előnyt, illetve előnyösebb feltételeket biztosít, mint a saját egységen belül, illetve saját erőforrásokból elérhető megoldások. A vízgyűjtőterület felső részén megépülő völgyzárógátas víztározás (amelyik a felsőbb területek számára többnyire vízerő-hasznosítás, az alsóbb szakaszok számára pedig kisvízi lefolyás-szabályozás, vagy árvíz-visszatartás terén hasznosul), vagy a közös folyószabályozás az ilyen adottságú érdekviszonyok leggyakoribb példái. (4) Felvizi-alvizi ellentét típusú helyzetek akkor alakulnak ki, ha a vízrajzilag felsőbb fekvésű egység vízhasználata (például vízkivétele, illetve szennyvíz bevezetése) vagy szabályozási tevékenysége meghatározó jelleggel csökkenti az alsóbb fekvésű egységek számára a készlet értéket, illetve növeli a veszélyeztetettséget. Hangsúlyozni kell, hogy a földrajzi adottság az ilyen típusú helyzetnek csak szükséges, de nem elégséges feltétele, ha a felső ország tevékenységéből következő hatások tényleges kárt (vagy fejlődési akadályt) nem okoznak az alvízi területen, akkor tényleges „ellentét" nem alakul ki. Az együttműködés érdekviszonyainak alakulását minden érintett igazgatási egység három döntési lehetőség szempontjából értékeli: (1) Az együttműködés megvalósítása; (2) Az együttműködéssel elérhető célok és előnyök megvalósítása saját eszközökkel; (3) A kiindulási helyzet fenntartása. Az érdekmérlegek fogalomkörében az együttműködés csak akkor valósul meg, ha az „1" döntési lehetőség minden érintett fél számára előnyösebb a másik kettőnél. Az Európai Unió létrejötte és megszilárdulása lényegesen megváltoztatja az együttműködés indítékainak és megvalósítási módozatainak alakulását, távlatilag pedig csökkentheti és megszüntetheti a felszíni és felszín alatti vízrendszerek konfliktus helyzeteinek békés eszközökkel kezelhetetlen kiéleződését. Az együttműködés eszmeisége és megvalósításának irányzatai az Európai Unióban A sok nemzetiséget magában foglaló nagy kiterjedésű birodalmakat mind ez ideig csak a katonai hódítások felülről lefelé szervező és irányító hatalmi rendszere tudott megvalósítani. A második világháború utáni Európa országai próbáltak először olyan sok nemzetiségű egységbe tömörülni, amelyet a közös érdekek önkéntes vállalása hozott létre. Az önkéntesség elve az együttélés és együttműködés rendszerében is új megoldást kívánt: megfogalmazódott és útjára indult az alulról építkező önszerveződés (subsidiarity) világtörténelmi jelentőségű kísérlete (Correira 1998) A kísérlet megvalósításában a vízgazdálkodási együttműködés úttörő és katalizáló szerepre van elhívatva. A gazdálkodás tárgya, a szárazföldek vízhálózata ugyanis a vízkörforgás hatás-közvetítő és egység-formáló szerepében eredendően az alulról építkezés elvét követi. Az egymásra épülő vízgyűjtőterületek rendszerében a vízhálózat minden pontjához tartozó vízgyűjtőterület vízháztartása és vízjárása egyértelmű összegzője a rész-vízgyűjtők vízháztartásának és vízjárásának. Ugyanakkor az indítékok és az érdekviszonyok fentebb áttekintett sokfélesége azt kívánja, hogy a közös eszmeiségen belül tág tér jusson a helyi, regionális és országonkénti sajátosságok érvényre juttatására. Mindezen adottságok mérlegelésével az Unió szakértői csoportja által az 1990-es évtizedben készítet vízgazdálkodás politikai alapozó tanulmány (Barraqué 2000; Szlávik-Ijjas 2000) több lényeges kérdésben lát lehetőséget az együttműködés eszmeiségének és megvalósításuk közös irányzatainak kibontakoztatására. A víz mint tulajdon. Az Európai Unió „alkotmány-pótló" alapelveinek egyike a tulajdon viszonyok iránti nyitottság: a tulajdonlási formák egyike sem jelent sem elsőbbséget, sem elutasítást az Unióhoz tartozás és a tagfelvétel kérdéseiben. Ennek megfelelően az imént utaló alapozó tanulmány a víz mint tulajdon tárgykörében a különböző országokban és korszakokban ténylegesen kialakult megoldások áttekintésére szorítkozik. A jövőt illetően a több tagországot, illetve közigazgatási egységet érintő vízügyi együttműködés tekintetében a szuverenitás elvének a felváltása az alulról építkező önkormányzás eszmeiségével a közösségi tulajdon kategóriáját helyezi előtérbe, és a központi kormányzatok számára az érdekvédelem helyébe az együttműködés támogatását teszi feladattá. Az együttműködés feltételeinek történeti irányzatai. A középkör Európájának feudalista társadalmaiban a közös vízgyűjtőterületeken belüli együttműködés feltételeit a nagyobb birtokok és tartományok esetében a vizek tulajdonlására és használatára az uralkodó által adományozott hűbéri jogok határozták meg. Kisebb birtokok és települések esetében a közösségi tulajdonban lévő földek (közlegelők, közbirtokok, közösségi erdők) adottságai között kialakult együttmüködési fonnák jutottak előtérbe, amelyeket többnyire a korábban kialakult helyzet folytonosságát biztosító szo-