Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

4. szám - Faludi Gábor–Nebojszki László: A Mohácsi-sziget kialakulása és vizeinek történelmi változásai

54 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 4. SZ. ból igen fontosak a Baja-Bezdáni-tápesatorna egyes szakaszai, a Karapancsai erdei-tó, a Kadia-Duna, ill. a tájegység peremén fekvő Klágya-Duna és Riha-tó. Legértékesebb-legszebb növényei a békaliliom (Hottonia palustris), a vízidara (Wolffia arrhiza), a vízitök (

Nuphar lutea), a tündérrózsa (Nymphaea alba) és a tündérfátyol (Nymphoides peltata). A láprétek fokozottan védett növénye a légybangó (Ophrys insectifera). A botanikai kutatások eredményeképpen elmondható, hogy a Mohácsi-sziget növényvilága hasonló a gemenci tájegységéhez, de több olyan szubmediterrán növény is él itt, amely már Gemencen nincs és a Duna-Dráva torkolatvidék közelségét jelzi. Többek között ilyenek a jerikói lonc (Lonicera caprifolium), a rozsdás gyűszűvirág (Digitalis ferruginea) és a magas csukóka (

Scutellaria altissima) (Kevey, 2002). Az erdőszerkezet az ármentesítések után kialakult vízjárás hatásaként alakult ilyenné. Ez azt is jelenti, hogy a Duna medrének bevágódása miatti jellemző vízszintek csökkenése újabb hatást fejt ki a növényvilágra. Az utóbbi időben a vízigényesebb növényféleségek „közeledése" figyelhető meg az egész évben megmaradó nyílt vizek irányába. A folyamat a víz visszavezetésével, visszatartásával és szükség esetén vízpótlással változtatható meg. A jövő feladata a korábban letermelt erdők helyén ültetett adventiv nemesnyár (Populus ssp.), fekete dió (Juglans nigra) és akác (Robinia pseudoacacia) ültetvények fokozatos átalakítása a természetszerű erdő felé közelítő endemikus fafajokkal telepített társulások felé. A Mohácsi-sziget legjelentősebb nagyvadja a gímszarvas (Cervus elaphus). A szántóföldi művelésű területek és a szegélyező cserjés-fás sávok jó őz (Capreolus capreolus) élőhelyek. Jól érzi magát a vaddisznó (Sus scrofa), mindenütt számíthatunk előfordulására. A vizek partjait kísérő fasorok gyökérzetükkel természetes búvóhelyeket biztosítanak a vidrának (Lutra lutra): háborítatlan, csendes környékeken nappal is megfigyelhető mozgásuk. A terület legfontosabb, fokozottan védett madarai a szorgalmas fészeképítő réti sas (Haliaeetus albicilla), a más madarak fészkeit elfoglaló kerecsensólyom (Falco cherrug), az országosan gyarapodó létszámú holló (

Corvus corax) és az Alsó-Duna-völgyben nagyobb fészeksürüséggel előforduló fekete gólya (Cicoma nigra). A költőhelyén félénk és visszahúzódó fekete gólya első példányai március idusa körül érkeznek vissza telelőhelyeikről. A zavarásra különösen érzékeny madár fészkelőhelyének közelében a költés sikeressége érdekében szüneteltetni kell az erdészeti munkákat. A főleg tölgy-kőrisfehérnyár erdőkben épülő fészkek helye többnyire idős fák vízszintesen kinyúló ága, esetleg főelágazása. A rétisas hazai állománya az 1975-80. évek közötti mélypontról (max. 10-12 költő pár országosan) a hathatós védelmi intézkedéseknek köszönhetően szépen gyarapszik. A revírjében több fészket építő madár megtelepedését a Duna és a holtágai melletti belső erdei vizek, ill. a tájegység tavai segítik, fészkét a vizek közelében elterülő idős erdőrészekben építi. A megerősödő állományú barna kánya (Milvus migrans) fészke a díszítéséhez használt hulladékról (nylonzacskó, papír stb.) jól felismerhető. Általános elterjedésü az egerészölyv (Buteo buteo), amelynek az erdők melletti mezőgazdasági területek jó táplálkozó helyet biztosítanak. Az időszakosan vízzel borított rétek, az erdők belsejének tocsogói, a Duna-mellékágak partszegélyi részei a gémfélék táplálékszerző helyei. A terület a vonuló madarak fontos pihenőhelye: a be nem fagyó, nyílt vízfelületek télen jelentős madárlétszámnak nyújtanak táplálkozó és áttelelő lehetőséget. A lepkék közül legértékesebb a vizeket kísérő bokorfűzes zónában élő magyar színjátszólepke (Apatura metis), amelynek hazánkban a Duna és a Dráva mentén ismertek előfordulásai. A pillangófélék közül hullámzó a fecskefarkú lepke (Papilio machaon) és a kardoslepke (Iphiclides podalirius) egyedszáma, az átalakuló élőhely vegyszeres növényvédelme vezetett az állomány megritkulásához. Különösen a tavaszi, majd az őszi vonulási időszakban gyakori a tájegység két legjellemzőbb vándorlepkéje, az Atalanta lepke (Vanessa atalanta) és a bogáncslepke (Vanessa cardui). Általánosan elterjedt a telet imágó alakban dermedten töltő nappali pávaszem (Inachis io). A tájegység élővilágának megőrzése alapvetően az élőhelyek védelmével és a természeteshez közelítő erdőszerkezet kialakításával biztosítható. Célszerű az 1990-es évek elején megkezdett kutatások folytatása (Uherkovich, 1992). Az ide társult élővilág nyugalma és táplálékszerzése szempontjából ugyanakkor igen fontos az erdészeti munkák megfelelő ütemezése és a terület egy részén a horgászat korlátozása. E célok eléréséhez elengedhetetlen az itt tevékenységet folytató szervezetek közötti természetvédelmi központú érdekharmonizáció. B. ) A kultúrtörténet értékei Az ókorban a Római Birodalom limesének itteni szakaszát a Mohácsi-szigetet nyugatról határoló Duna-ág jelentette. A terep adottságait kihasználva a mai Dunaszekcső helyén épült fel Lugio, amely a IV. század végétől Florentia néven ismeretes. A helyőrség katonái a castellumból (várból) tartották szemmel a Dunát, míg a szigeti parton épült burgusról (őrtoronyról) Septimus Severus császár uralkodása alatt tett említést a Notitia Dignitatum (Kurucz, 1914). Contra Florentia a Duna-Tisza közén élő népekkel folytatott kapcsolattartás helyszíne és a Pannonia-Dácia közötti kereskedelmi út hídfője; fennmaradt maradványai napjainkban a vidék ősi múltjára emlékeztetnek. A XIX. század végén Hercegszántótól nyugatra, a Mohácsi-szigeten húzódó Kadia-Duna partjánál fekvő Karapancsa számított a Habsburg-család bellyei uradalmában rendezett európai rangú vadászatok egyik központjának. A tulajdonos Frigyes főherceg kedvelt időtöltésének kiszolgálásához, ill. előkelő látogatóinak méltó vendéglátásához itt építette 1891-ben a rövidesen szűkössé váló ún. kiskastélyt, majd 1902-ben készült el mellette az ún. nagykastély. Az 1945-ös államosítást követően többféleképpen hasznosított épületek közül napjainkban a nagykastély a Gemenc Zrt vadász- és vendégháza, míg a kiskastély a közelmúltban került teljes, igényes felújításra. A benne létrehozott vadászati múzeum bemutatja az elmúlt másfél évszázad vadászatait, a mellette lévő majorság az egykori uradalom gazdálkodását, és a tájon élő emberek mindennapjait, koncentráltan őrzi a vidék múltját.