Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

4. szám - Rónaki László: A Tettye-forrás vízgyűjtő területe, barlangjai és szökevényvizei

RÓNAKI L .:A Tettye-forrás vízgyűjtő területe, barlangjai és szökevényvize

i 19 alapvetően a Deindolokban megfigyelt számos vízmegjelenés és ezek közül többnek a nagy vízhozam ingadozása váltotta ki. A Deindol-forrás esetében közli, hogy a maximum 51 szerese az eddig észlelt minimumnak. Percenként 100 liternél nagyobb maximummal jellemzi az Istenkutat is melyeknek hőmérsékletét 10,8-1 l,4°C-al a karsztvíz hőmérsékletével azonosnak rögzíti. Szabó (1953.) nem csak a Deindolok irányába valószínűsíti a szökevény víz áramlást, de a hegy túl oldalán a +360 m absz. magasságú Kantavári- és Hidegkút források vízmegjelenését is ilyen eredetűnek véli

3 Neves geológus elődje, Vadász Elemér munkájában (1935.) sajnos ugyancsak találunk téves megállapításokat. Ilyen a Tettye vízgyűjtő területének (Böckh 1876.) nyomán 3,0 km

: illetve 5,35 knr adata. (Ami Rónaki 1966-os korai első vizsgálataiból is 8,23 km

2, majd a későbbi vizsgálatai 7,8-7,88 értéket mutattak.) Itt kell megemlíteni (Kessler 1954) első publikált munkáját, mely a tettyei beszivárgás vizsgálataiból számítva próbálta a vízgyűjtő terület nagyságát meghatározni. (A Magyarország vízkészlete c. munkában a forráshozam alapján 5.5, míg a geológiai térkép figyelembevételével 5.9 km" vízgyűjtő területet adott meg.) Vadásznak az általános karsztvízszintre vonatkozó megállapítása is enyhén szólva érdekes, miszerint „ ...a karsztvíz nyugalmi szintvonala jóval a fölszínre bukkanó források szintje alatt, átlag 150 m tsz. fölött lehet. " (p. 128.). E szakmailag vitathatatlanul elhibázott megállapításra már a vízgyűjtő vizsgálatával foglalkozó első kéziratos anyagomban is rámutattam (Rónaki 1966.), mert a leszálló karszt kilépési forrás szintje alatt nem lehet elkülönülő másik karsztvízszint. E téves megállapítást kéziratban később mások is észrevételezik. (Pucher-Schmieder 1972.) Ugyanitt mutatnak rá, hogy Szabó Pál Zoltán is átvette ezt a megalapozatlan téveszmét, melyen túl korrigálásra szoruló olyan kéziratban előforduló megállapításai is vannak, miszerint „....teljes mértékben hiányoznak a dolinás berogyások és barlangokról sem tudunk." Tragikusnak számít, hogy ezek után a rekonstrukciós munkák kezdeti szakaszában Vadásztól eredő téves nézet alapján Szabó P. Z. (1961.) javaslatára támaszkodva a régi É-i karsztvágatból Ny-i irányba egy lejtős vágatot hajtottak ki eredménytelenül a földalatti karsztvízszint (!?) megcsapolása céljából. (E tény szerény elhallgatása miatt nem található adat Solti és Vass munkáiban.) Hibásan dokumentálták - mint (Rónaki 1966.) írásából kiderül - a karsztakna leállítását meghatározó földtani képződményt, melyet később itt részleteiben tárgyalunk. Szabó P. Z. munkájában (1961.) e téves felfogás átvételével adott alaptalannak bizonyult javaslatot lejtakna hajtásra a fokozottabb hasznosítás reményében. UVitatható megállapításainak felsorolását lássuk későbbi jelentős munkájában. (Szabó 1961.) p. 8. Az anizuszi összlet..."hidrogeológiai szempontból sehol sem választható külön a kampili lemezes mészkőtől." ..."A szökevényvizek nagyjelentőségű távozási helye még, éppen a Deindolok völgysorozata." p. 11. Szökevény-forrásnak említi a Szentkút-forrást és a völgyben fakadó lényegesen kisebb hozamú forrásokat. p. 12. A 2. ábrán az áramlási kép D-i irányban a kampili lemezes mészkő felé tart. p. 14. Szökevény víznek minősíti az Andor-forrást és a kisebb Rigó-kutat. p. 15. Hasonlóan a Kantavári-forrást is. p. 16. Szerinte az összesen 2 millió m

3 évi szökevényvízből „Deindoloknál és a wengeni vízzáró pala déli kiszögelésénél szökik meg." gyancsak kitérünk még egy elhibázott - a földtani határokat figyelmen kívül hagyó — vízgyűjtőt kijelölő térkép létezésére is. A karsztvíz domborzatot ez időben Rónaki a Deindolok közelében szomszédos tettyei vízgyűjtőn +300 mben valószínűsítette, amit később a fúrásokban mért vízszintekkel +290-re helyesbített. A maximális karsztvízszintet a Tubesnél - mint a karsztvíz domborzat kiemelkedő helyzetben feltételezhető környezetében - a mélyfúrásban +301 m -ként észlelték, majd ettől DK-re +273 m magasságúnak mérték (Böcker-Hidasi 2003.) Ez utóbbi a tőle DNy-ra mindössze 300 m távolságban lévő ásott kút kampili mészkőben észlelt vízszintje +344m-nek bizonyult. Itt kell leszögezni, hogy Szt. János-kúttól

4 Szentkútig a kampili réteges repedésvizes összletben saját felvételünkből 25 ásott kútban mért vízszint legmagasabb helyzetet mutató abszolút értékei 322-342-344 m szintet jelöltek. A kampili összletből fakadó források száma annak feküjét képező alsó triász gipszes agyagmárga és aleurolit összletben dokumentált források számához képest elenyésző, mindössze a Szt. János-f. (+260) és a Szentkútforráson (+320) kívül még kettő névtelen ismert (utóbbiak Középdeindolban +278 m, Kismélyvölgyben +310 m helyzetben), melyek mind a kampili márgás lemezes mészkő és annak feküjét képező gipszes rétegek határán lépnek felszínre. Ezzel a deindoli források vízkilépési szintje alatti karsztvízszint igazolódott, vagyis a karsztvíz nem jelenhet meg a magasabb helyzetű forrásokban. 1. ábra: A pécsi Mecsekoldal vízmegjelenései és a repedésvizek izometrikus vonalai E téves értelmezést a MÉV hidrogeológiai csoportjának munkájaként Ádám-Rónaki méréseiből szerkesztett hidroizohipszás térképek (1. ábra) kiértékeléséből (Rónaki 1973.) készült szakvéleményben első esetben bizonyítottan cáfolta. E munkában található idealizált hidrogeológiai szelvény, melyet fontosnak tartok itt is bemutatni (Ld. 2.. ábra). Ezen részleteiben tanulmányozható a földtani képződmények helyzete és vízföldtani értékelése, valamint a lemezes mészkőből áramló víz útja. A következtetések alapján szerkesztett keresztszelvényen érzé4 Helyesen Szt. János-forrás a Nagyszkókói úton, amit ciszternaszerü víztároló kútként építettek ki. A ,,-kút" elnevezés a rigóderi vízkilépés (-forrás) neve helyesen, miáltal a két hasonló vízfakadás név szerint is így különbözik, anélkül, hogy a helyére külön utalni kellene.