Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

1. szám - Bezdán Mária: A folyó-vízszin természetes duzzasztásának és süllyesztésének hatásai a Tisza középső és alsó szakaszán

20 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 1. SZ. Az 5. tétel indokolásának hidrológia-történeti alapjai A Tisza szabályozási munkálatait megelőzően 1823ban írta meg vízrajzi értekezését Huszár Mátyás a Kőrös vidékéről, amelyben fontos megállapításokat tett a Tisza egykorú és a későbbi, akkor még esetleges szabályozása után várható állapotáról. (Huszár M., 1985. évi fordítás, 23., 44. oldal): "A Tisza sebessége csökken a Duna visszaduzzasztó hatása miatt. Általában minden visszaduzzasztás annál nagyobb, minél hosszabb ideig tart a befogadó magas vízállása, minél magasabb az árhulláma, minél nagyobb a sebessége és tömege: és ezzel szemben a beömlő folyónak minél kisebb az esése, tömege, és ezzel együtt minél alacsonyabb a vízállása. A mozgásban lévő víz természetéből következik, hogy a visszaduzzasztás erőssége a távolsággal együtt csökken, azonban e távolságot minden esetben az áradó befogadó horizontális helyzete határozza meg. ... Fentiek szerint a Duna visszaduzzasztó hatása a Tiszánál Csongrád térségében ér véget. ... 1821ben is látható volt, hogy a felső szakaszon alacsony vízállású Tisza mennyire megemelkedett, és a Maros visszaduzzasztása egészen Cibakházáig érezhető volt. ... A Nagy-Körös (mai elnevezés szerint: Hármas-Körös) vizeinek jó része - rendes torkolatánál sokkal feljebb, részben a Kákafok és Kurca ereken keresztül, részben Tés és Bökény puszták mélyen fekvő területein szétszóródva - a rövidebb úton ömlik a Tiszába: Nem látszik, hogy befogadójábanjelentősebb visszaduzzasztást okozna. ... " "A visszaduzzasztás természetéből következik, hogy az ilyen helyeken létesített átvágások nem csökkentik észrevehetően a vízszintet. Ezért itt nem kell az árvizek mérséklése céljából nagy munkával átvágásokat kiemelni, mivel azok legfeljebb a hajóutat, vagy az építendő védműveket rövidítik meg: Átvágások létesítésének ilyen helyeken csak e két célja lehet." Huszár Mátyásnak az intézményes Tisza-szabályozást megelőzően írott müve az akkori hidrológiai helyzetek ismeretében is a Duna és a tiszai mellékfolyók visszaduzzasztó hatásának tulajdonított nagyobb jelentőséget, sőt az is fontos, hogy a visszaduzzasztással érintett helyeken az átvágásoknak, ezeken át a mederrendezéseknek árvizeket mérséklő befolyását sem tartotta elsődlegesnek. Bogdánfy Ödön (1906) könyvében a töltésezések hatásának gyakorlati meghatározásáról a következőket írta (II. kötet, 110. oldal): "Állítsuk össze grafikai ábrázolatban a (Tisza) folyó felső, töltésezett, és alsó, töltésezetlen helyén észlelt árhullám maximumokat. Legyen pl. (18. ábra) a függőleges tengely a Tisza felsőbb helyén, Tokajon észlelt árhullám-maximumok, a vízszintes tengely az alsóbb helyen, Tiszafüreden észlelt árhullám-maximumok tengelye. Az ugyanahhoz az árhullámhoz tartozó felső és alsó helyi maximumok szabályosan helyezkednek el, és egy vonalat állapítanak meg. Amíg az árhullám a mederben mozog, addig a felső és alsó helyen észlelt maximumok lineáris összefüggésben (ab vonal) vannak. Mikor aztán a folyó kiönt, fent szük, lent széles mederben folyik a víz, a maximumok vonala nem folytatja az előző egyenest, hanem megtörik: az alsó helyen nem emelkednek többé oly gyorsan a vízállások, mint a felső helyen. A maximumok vonala ezért a partmagasság fölött a bc vonalat állapítja meg. A töltésezés után a partmagasságokon felül emelkedő árhullámokra az ab vonal meghosszabbítása érvényes, és a felső helyen észlelt legnagyobb árvíz magasságának (a mostani példánkon) az alsó helyen cd = 1,6 m értéknövekedés felel meg. Ami más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy Tiszafüreden kb. 1,6 m-rel növekednék az eddig észlelt legmagasabb árvíz nívója, ha a körülötte lévő ártért eltöltéseznők." Hf 900 800 ™ 700 ÖT 0 600 tn 1 500 (a > 400 0 -03 1 300 2 200 100 0 0 100 200 300 400 500 600 700 800 900 Ha Kulmináló vízállás Tiszafürednél 18. ábra Bogdánfy Ödön megállapításaiból tulajdonképpen következik, hogy hasonló eltolódásokat a mércekapcsolati vonalakon nemcsak mesterséges - meder- vagy szelvényváltozással járó - beavatkozások okozhatnak, hanem a befogadótól, vagy a mellékfolyóktól származó természetes visszaduzzasztások: hidrológiai okok is. Erdős Ferenc (1920) értékelte az 1919. évi rendkívüli Tisza-völgyi áradás eseményeit, azok összegezése mellett a Tisza-szabályozás elért eredményeit, illetve a hiányosságainak tekintett tényeket. Véleménye szerint vízelvezetés szempontjából rosszul fejlődött a Törökbecseszegedi, de még inkább a Köröstorok-szolnoki Tisza-szakasz, a ma Alsó- illetve Közép-Tisza néven említett folyószakasz. Vizsgálatának alapelve: "A tanulságok keresésénél legelsőbben a tető magasságok idejére kell figyelemmel lennünk, hogy lássuk, miként keletkezik és zajlik le időben a Tisza folyórendszer legmagasabb árhulláma". Részletekben a következőkre hívta fel a figyelmet: 1879-ben "a Közép- és Alsó-Tiszán - a polgári és tiszafüredi mércék kivételével - március 4-6 közt, azaz két napi időközben egyszerre kulminált az árvíz, s erre az időre esik a Hármas-Körös legmagasabb vízállása is. ... Az árhullám Vásárosnaménytól le egészen Törökbecséig 19 nap alatt ment végbe, Szolnoktól Törökbecséig azonban csaknem minden ponton egyszerre teljében állott." 1881-ben "Szolnok és Törökbecse közt most is ugyanazon a napon volt az árhullám teljében, tehát ez akkor is meg volt torlódva." 1888-ban "mindamellett, hogy a mellékfolyók kulminálása kedvezőbb volt, mint 1881-ben, a Közép- és AlsóTiszán az árhullám ismét feltorlódott."