Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

2. szám - Papp Ferenc: A Berettyó 1966. évi jeges árvizének története és tanulságai

^AP^Fj^^^erett^^ege^mzénel^öiténe^ 11 munkálatok mielőbbi befejezése jelentette. A meglévő naplóért köszönet a jegyzés összeállítóinak Szabó László műszaki ügyintézőnek és Tóth Sándorné előadónak, valamint az említetteknek, élőknek és holtaknak. A védekezés szűkszavú összefoglalása a Vízgazdálkodásban megjelent írásból idézve: A védekezés nagyon sok hasznos műszaki, szervezési és igazgatási tapasztalatot nyújtott. Az 1966. évi jeges árvíz elleni védekezést értékelve megállapíthatjuk, hogy a védekezés a töltésszakadás ellenére is eredményes volt. Ha védekezésünk nem járt volna ilyen eredménnyel, és a veszélyeztetett szakaszainkon bekövetkezett volna a töltésszakadás, a következő károk érték volna gazdaságunkat: Szeghalom-Kálló torkolat közti szakadás esetén: Szeghalom és Füzesgyarmat elöntése. A jobb parton 17 000 kh mezőgazdasági kár, épületkárral (mintegy 310 millió Ft.) Ha a lokalizációs munkánk nem járt volna eredménnyel, a bekövetkezhető kár mértéke 19 000 kh-n mezőgazdasági kár, épületkárral (312 millió Ft.) Árvíz sújtotta volna Csökmő, Kórósziget, Újiráz és Darvas községeket. Gátszakadás következtében bekövetkezett kár az előzőekkel szemben: mezőgazdasági- és épületkár összesen kb. 3 millió forint, a védekezés költsége kb. 4 millió forint volt. Az, hogy a jeges árvédekezés emberi életet nem követelt, a lokalizációs öblözetben levő állatállományt sikerült kimenteni, a védekezésben résztvevő szervek gyors, átgondolt és helyes intézkedését bizonyítja. Az eredményes lokalizálás kulcspontja a gyors helyzetfelismerés és a nagyszámú munkaerő lehető legrövidebb időn belül mozgósítása volt. A lokalizáció sikere - a műszaki irányítás helyesen átgondolt tevékenységének megfelelően - a védelemvezetés, a tanácsi szervek és karhatalmi alakulatok közös munkájának eredményeként született meg. Ez a védekezés ismét bebizonyította, hogy amikor az ár ellen kell harcba szállni, az emberek összefogása óriási tettekre képes. A védekezésben résztvevők - kivétel nélkül - példás helytállásról tettek tanúságot. A védekezés tanulsága negyven év távlatából Több megélt árvédekezés védelemvezetői tapasztalatával (1964 Tisza, 1966, 1970 Berettyó) ma is úgy vélem, hogy a Berettyó jeges árvize nagyon egyedi, nagyon veszélyes szituációkat teremtett árhullám volt, amelyről keveset tudhatott még a szakközvélemény is. Mai tanulsága ezért értékesebb. Nézzük sorba. - Nem gondoltunk ilyen jeges árvízre, erre nem is készültünk. 1888-ra már ki emlékezett, ki hívhatta volna fel figyelmünket? Az, hogy jeges árvíz van, az olyan természetesnek tűnt, hogy kellő figyelés mellett, (24 gátőr és szervezet szerinti műszakiak), mint oly sokszor, most is levonul. Arra pláne nem gondoltunk, hogy ötször annyi jég érkezik - főként határon túlról - mint korábban. - Lényegében reggeltől éjfélig 4 torlasz kétoldali töltésmeghágást idézett elő. Minden esetben dönteni kellett kitelepítésről - Töltésszakadás keletkezett 3 helyen. Az adott helyen, az adott időben mindegyik egy-egy kényes „árvízi helyzet volt." Önmagában is példaértékű volt, hogy a szakadásból kettőt sikerült megfogni. (A harmadikat az átbukó jégtáblák miatt megközelíteni sem lehetett.) - Előbbieket átélve 16 órán belül álltunk szemben egy 60-80 méteres gátszakadással. Az éjszaka sötétjében óriási ködben. Ma is csodálkozom, hogy a teljes kilátástalanság óráiban nem tört ki pánik, (sem a központban, sem a védelmi szakaszon), s mindaz, ami velejár. - A szakadást követően egy időben kellett biztosítani a védekezést a teljes folyószakaszon, robbantani a torkolat és Szabadság híd közötti álló jégmezőt (a gáttól a házak 10-15 m-re voltak), és lokalizálni a kitört jeges vizet. - 12-én pedig már nyitni kellett a töltést 40 fm hosszban a víz visszavezetésére. - A szakadás után 56 órával már kezdtük a szakadás elzárását. - A védekezés alatt nem lehetett helye a határozatlanságnak, az időveszteségnek, értelmetlen vitának. Az idő, a gyors cselekvés, a határozottság meghatározó tényezők voltak. Csak így lehettünk a szakadás után 2 nappal biztosak abban, hogy sikerül megfékezni a tragédiával fenyegető árvizet. A jövőben hasznosítható tanulsága a védekezésnek a szemlélet formálása volt, amely hatott az igazgatósági határokon túl is. A természet vezetett rá arra a látásmódra, hogy az árvizek elleni küzdelem helyét vészhelyzetben tarozással is helyes keresni, még olyan síkvidéki területen is, mint a Körös-völgy. Ezt követően a Berettyó vízrendszerében kerestük, hol van még olyan hely, ahol a természet kínál még kedvező lehetőséget vésztározásra, a kitört vizek lokalizálására azért, hogy a fővédvonalak erösítése mellett ezzel is növeljük a térség árvédelmi biztonságát. A szemléletmód változása, a következetesség, a vésztározás gyakorlata (egyszerű töltésnyitás és a víz visszavezetése, a géppel végezhető földmüvek, a tározók helyének kiválasztása, és sok apró tényező eredőjeként elértük, hogy a Berettyó mentén élők árvízi biztonsága a legmegnyugtatóbb a Tisza-völgyben. Kár, hogy e sikerek láttán a szakma illusztris vezetői közül voltak, akik később lekicsinyelték, mi több, törölték szótárukból a vésztározást. Majd újra felkapták nevét a Vásárhelyi-tervben, (hogy miért, magam sem tudom). Majd később, a Hidrológiai Társaság 2005. április 14-i rangos ülésén még vita tárgya is volt, hogy a vésztározást szabad-e használni, mint kifejezést. E szakmai széthúzás a más tartalmú szükségtározás szemléletének erőltetése a beosztottakra, sokat ártott, sokat árt árvízi biztonságunk fejlesztésének. Ez azonban legyen más alkalommal külön téma. Mottó: A védelemvezető munkájába csak azoknak volna szabad beleszólniuk, akik ismerik, és teljes mértékben átérzik a döntések sorsdöntő jelentőségét, rendkívüli súlyát és mélységét, s hasonlót maguk is átélekt. A Területi Bizottságok árvízi értékelése A védekezés emberpróbáló napjaiban a döntések sorozatát meghozók nem sejtették, hogy közel fél év múlva a Békés megyei Területi Bizottság megállapít, számon kér meg nem történt dolgokat is. Idézek a T B. értékelő írásából: „a két vízügyi igazgatóság (Gyula és Debrecen) között nem volt együttműködés, a tapasztalt bürokratikus szemlélet és presztízs-elv miatt még a közvetlen veszély és a gátszakadást követő órákban sem jött létre, csak később a további védekezés során alakult ki a területi párt- és állami szer\>ek sürgetésére, ill. az OVH intézkedésére" Továbbá a „7. oldal 1. bekezdése megállapítja, hogy a Berettyónál történt gátszakadást meg lehetett volna akadályozni, ha a már fentebb felsorolt együttműködés nem hátraáltatja a védekezés hatékonyságát." Az együttműködésre lehetett volna-e jobb példa, mint az, hogy a társigazgatóság 9-én „A Békés megyei Karha-