Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

6. szám - XLVIII. Hidrobiológus Napok: Európai elvárások és a hazai hidrobiológia Tihany, 2006. október 4–6.

87 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 6. SZ . 30 cm mélységig. Meghatároztuk az üledékmagok azonos mélységű homogenizált rétegeinek fajlagos tömegét, (0-2 cm: 1,22-1,271 g cm"

3), és 65 °C-on tömegállandóságig szárítva a szárazanyag-tartalmát (0-2 cm: 26,3-33 %). A felső 2 cm friss üledékrétegben levő cianobaktérium akinéták mennyiségét mikroszkóppal a Kovács és mtsai, (2002, 2003) által kidolgozott közvetlen számolási módszerrel határoztuk meg. Az összes akinétaszámot és a legbiztosabban megkülönböztethető C. raciborskii akinéták számát nedves üledék térfogatra vonatkoztatva adtuk meg (darab akinéta cm"

1 nedves üledék). A fel nem használt üledéket 4°C sötétben tároljuk. A vízoszlopmintavevővel gyűjtött fitoplankton minták fajösszetételét, a fajok biomasszáját lugolos tartósítást követően ülepítőkamrás módszerrel határoztuk meg (Utermöhl, 1958). Eredmények és megbeszélésük A cianobaktérium akinéták szezonális változása a Balaton üledékében 2005-ben az első gyűjtés előtt (március 21) a víz hőmérséklete nem haladta meg a 12°C-ot. Gorzó (1986) szerint 14 °C alatt a Balatonban található akinéták csírázása elhanyagolhatóan kicsi. Ebből kiindulva feltételeztük, hogy az üledékben még hiánytalanul megvoltak az előző években differenciálódott és felhalmozódott akinéták. Az év utolsó mintavételi idején (Keszthely, november 14; Tihany, november 22.) a balatonvíz hőmérséklete 14 °C alá csökkent. Tihanyban a vízminták mikroszkópos elemzése során ekkor már nem találtunk fonalas nitrogénkötő cianobaktériumokat a vízben, így feltételeztük, hogy azok már akinéta formában az üledékben telelnek. Keszthelyen viszont a fonalas nitrogén-kötő cianobaktériumokat C. raciborskii képviselte, fonalai kevés mennyiségben (0,2 mg l'

1) - ez közel 2,5% a 2005-ben számolt legnagyobb mennyiségének —, de jelen voltak a víztestben. Ha csak kis mértékben ugyan, de ezen fonalakból későbbiekben differenciálódott akinéták száma némileg növelhette Keszthelyen az utolsó, november 14-i üledékmintában levő akinétaszámot (technikai okok miatt nem tudtunk a fonalak teljes eltűnését követő időszakban mintázni). Azért, hogy teljesebb képet kapjunk a 2004. novemberi és a 2006. márciusi üledékminták akinétaszámával kiegészítettük az eredményeinket. 2005-ben a Keszthelyi-medence üledékének összes akinétaszáma tavasszal 18,0

X 10

3 db cm"

3, novemberben pedig 41,6* 10

3 db cm" nedves üledék volt. A Siófoki-medence induló összes akinétaszáma 5><10

3 db cm"

3, az év végén pedig 22,5xl0

3 db cm" nedves üledéknek adódott (/. ábra). A két medence üledékét összehasonlítva a Keszthelyi-medencében mind tavasszal, mind ősszel másfél-kétszer annyi akinéta volt, mint Siófoknál. 1986-ban Gorzó (1987) mérései szerint a két medence közötti különbség még közel két nagyságrendnyinek adódott. 1998-ra a Keszthelyi-medence üledékének összes akinétaszáma tavasszal 15,8* 10' dbem decemberben pedig 19,1 xlO

3 dbem"

3 nedves üledék a Siófoki-medence induló összes akinétaszáma 10,83xl0

3 db cm"

3, az ev vegen pedig 8,1 xlO

3 db cm" nedves üledéknek volt (Kovács és mtsai, 2002). A nagyságrendbeli különbség 1998-ra már eltűnt a medencék között, feltételezhetően a 80-as évek végén a 90-es évek elején rendszeresen bekövetkező és egész tóra kiterjedő tömegprodukciók eredményeként. 2005-ben a két medence közötti arányok 1998-hoz képest nem változtak meg. Gorzó (1987) 1984-1986 között minden évben megfigyelte az akinétaszám szezonális változását a Balatonban. Kora nyáron a fonalak vízben való megjelenésével párhuzamosan az akinétaszám az üledékben csökkent (csírázás), ősszel pedig fordítva, amikor a fonalak eltűntek a vízből az akinéták száma az üledékben megnövekedett (akinéta differenciáció). Eredményeink szerint a Keszthelyi-medencében 2005-ben az akinétaszám változása határozott szezonális tendenciát mutatott hasonlóan Gorzó (1987) eredményeihez. 2005-ben az akinétaszám tavasztól-nyárig folyamatosan csökkent, majd ősszel ismét növekedett, ellentétesen a nitrogénkötő cianobaktériumok vízben mért mennyiségével, amelyek részesedése a fitoplanktonban elérte a 87 %-ot (/. ábra). 1998-ban a Keszthelyi-medencében nem figyeltük meg ezt a szezonális mintázatot (Kovács és mtsai, 2002). A Siófoki-medence üledékében az akinétaszám változásának szezonális mintázata kora nyáron nem olyan karakteres, mint a Keszthelyi-medencében, annak ellenére, hogy a nitrogénkötő fajok a nyár folyamán megjelentek a vízben (1. ábra) és részesedésük a fitoplanktonban elérte a 68 %-ot. 3 Összes akinétaszám I -N2-kötö cianobaktérium biomassza DC. raciborskii akinétaszám C. raciborskii biomassza 12 '» 1 c 8 jj •e 6 « Keszthelyi-medence 2005 Siófoki-medence 2005 Lábra. A Keszthelyi- és Siófoki-medencében gyűjtött üledékmagok felső 2 cm-es rétegében található összes nitrogénkötő cianobaktérium és a C. raciborskii akinéták száma, valamint a víztestben levő nitrogénkötő cianobaktériumok és a C. raciborskii biomasszájának változása 2005 ben Cylindrospermopsis raciborskii akinéták a Balatonban 1978-ban észlelték először a Cylindrospermopsis raciborskii (Wotosz.) Seenayya et Subba Raju fonalait a Keszthelyi-medence vizében (Oláh és mtsai, 1981). Egy évvel később 1979 nyarán e faj biomasszája már kétszeresen múlta felül az „őshonos" Aphanizomenon fajokét a Keszthelyimedencében (Vörös és mtsai, 1983), három évvel később 1982-ben, pedig már egyeduralkodóvá vált az egész tóban (Gorzó és Kiss. 1984; 1985). 1994-ben az addig észlelt leg-