Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
6. szám - XLVIII. Hidrobiológus Napok: Európai elvárások és a hazai hidrobiológia Tihany, 2006. október 4–6.
88 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 6. SZ. súlyosabb algaprodukció idején a Balaton teljes víztömege gyakorlatilag ezen algafaj tisztatenyészetévé vált (Présing és mtsai, 1996). A kilencvenes évek második felében (2004 után) a fitoplankton biomasszájának csökkenésével a C. raciborskii cianobaktériumok tömege is markánsan és tendenciózusan csökkent, azonban a nyaranta a mai napig meghatározó algafaja a Balatonnak. 2005-ben a C. raciborskii akinéták részesedése az öszszes akinétákon belül a Keszthelyi-medencében szezontól függően 11,45 és 32 % között, a Siófoki-medence üledékében viszont 19 és 55 % között változott (1. ábra). Mindkét medencében az egész évet tekintve a C. raciborskii akinéták legalacsonyabb részesedése csírázásukkal, vagyis a C. raciborskii fonalak víztestben való észlelésével (Keszthelyi-medence: augusztus 03, Siófoki-medence: augusztus 08) egy időpontra vagy az azt követő üledékmintavételi időpontra esik (a Keszthelyi-medencében augusztus 03, a Siófoki-medencében augusztus 22). A részesedési arányok közel megegyeznek az 1998-ban bemutatott értékekkel (Keszthelyi-medence: 23 és 32 %, Siófoki-medence: 49 és 65 %; Kovács és mtsai, 2002). A Balaton két legtávolabbi medencéjében a C. raciborskii akinéták részesedésének szembetűnő eltérése az alábbiakkal magyarázható. A gyorsan eutrofizálódó Keszthelyi-medencében a hetvenes években rendszeressé váltak a különböző nitrogénkötő cianobaktériumok (Anabaena fajok, Aphanizomenon fajok és C. raciborskii) okozta algavirágzások, vízszíneződések. 1984-86 között Gorzó (1986) már hét cianobaktérium faj akinétáját tudta kimutatni az üledékben. Ezzel ellentétben a kevésbé eutróf Siófoki-medencében a nitrogénkötő cianobaktériumok tömeges (de a keszthelyinél mérsékeltebb) elszaporodására először 1982-ben a C. raciborskii egész tóra kiteijedő inváziója idején került sor. Mivel a Siófoki-medencében tömegesen csak két genus (Aphanizomenon fajok és C. raciborskii) szaporodott el, nem véletlen, hogy ezen fajok akinétái uralták és uralják az üledéket. Eredményeink szerint a C. raciborskii akinéták száma a Keszthelyi-medencében (0,23 *10 3 és 9,37><10 3 db cm" 3 üledék) alacsonyabb volt, mint a Siófoki-medencében (0,76* 10 3 és 14,48xl0 3 db cm" üledék). A 1998-ban végzett vizsgálatokhoz képest (4,5-6x10 3 db cm" 3 üledék mindkét medencében) a Keszthelyi-medencében nem, míg a Siófoki-medencében emelkedett C. raciborskii akinéták száma. Reskóné és mtsai (2006) a közvetett módszer alapján (csíráztatással) kapott eredményei a Siófoki-medencében általunk tapasztalt emelkedő tendenciát megerősítik, miszerint az üledék felső 5 cm rétegében C. raciborskii akinéták száma 1995 és 2004 között 118 —> 170 db akinéta g" 1 sz.anyag emelkedett, Keszthelynél viszont drasztikusan lecsökkent (6642 —> 7 db -akinéta g" 1 sz. anyag). A felső 2 cm-es üledékréteg fajlagos tömegével és a szárazanyag-tartalmával (lsd. Anyag és módszer) számolva ezek az értékek Keszthelyen 2,5 db akinéta cm" 3 nedves üledék, Siófoki-medencében pedig 63 db akinéta cm" 3 nedves üledék volt. Ezen közvetett, csíráztatással kapott értékek jóval alacsonyabbak a közvetlen számolással kapott eredményeinknél, de az azonos módszerekkel végzett adatsorok tendenciája elfogadható. A két módszer összehangolása mindenképpen szükséges. Padisák (2003) egy harmadik utat választva a fitoplankton mintákban az eltérő morfológiájú fiatal, éppen kicsírázott C. raciborskii fonalak számából kiindulva közelítette meg az inokulum, vagyis az akinéták mennyiségét. Becslése a közvetlen mikroszkópi számolás értékeihez állnak közelebb. A nitrogénkötő cianobaktérium akinéták számának hoszszútávú változása a Keszhelyi-medencében A Balaton üledékében először az akinéták számát csak közvetett módszerek alapján becsülték. (Gorzó, 1985, 1986, 1987; Kovács et al., 1997). Mivel a meghatározás alapja az akinétákból laboratóriumi körülmények között kicsírázott fonalak száma képezte, a meghatározást a csíráztatási körülmények alapvetően befolyásolták. Később Kovács és mtsai (2002, 2003) mikroszkópos eljárást vezettek be, amellyel a friss üledékmintába közvetlenül számolták meg az akinétákat. A két módszer által kapott adatok alapján az évtizedes változásokat elemezve megállapítható, hogy az üledékben levő összes akinétaszám a nyolcvanas-kilencvenes évek első felében tapasztalt emelkedése, majd később csökkenése párhuzamba állítható a cianobaktérium tömegprodukciókjelentkezésének gyakoriságával és mértékével. A Keszthelyi-medencében három év alatt, 1984-1986 között a cianobaktérium akinéták mennyisége az üledék felső 5 cm-es rétegében megkétszereződött (9x 10 3 —» 2x 10 4 akinéta cm" 3 üledék (Gorzó, 1986). 1995 október végére a cianobaktériumok akinétaszáma tovább emelkedett mintegy két nagyságrenddel (1,42x10" akinéta cm" nedves üledék (Kovács és mtsai., 2002). Az akinéták mennyiségének ez a drasztikus megnövekedése a fonalas nitrogénkötő cianobaktériumok évről-évre ismétlődő elszaporodásával magyarázható. A Keszthelyi-medencében a hetvenes évek második felétől rendszeressé váltak a nyári cianobaktérium tömegprodukciók, 1992 és 1994-ben a klorofill-cr koncentráció nyáron elérte, sőt meghaladta az addig mért legmagasabb értékeket (262 (ig 1"', 200 pg 1"'). 1994 után szinte "eltűntek" a vízből a nitrogénkötő cianobaktériumok, ennek következtében három év alatt, 1998-ra az akinéták száma visszaesett 1,4 - 1,9x10 db cm" nedves üledékre, azaz számuk két nagyságrenddel csökkent (Kovács és mtsai., 2002). Az akinéták gyors eltűnésére kézenfekvő magyarázat lehet az, amely szerint az 1994 utáni években a nitrogénkötő cianobaktériumok jelentős mértékű elszaporodásának hiányában az akinéta utánpótlás is elmaradt. Ugyanakkor ismert az a tény, hogy az akinéták akár 50 évig is életképesek maradnak (Livingstone & Jaworski, 1980), így a korábban felhalmozódott akinétáknak még ott kellene lenniük, hacsak nem "temetődtek el" az üledék mélyebb rétegeibe. Gorzó (1985) 30 cm mélységben is talált akinétát. Mindemellett akinétaszám csökkenést eredményezhetett az is, hogy a kicsírázott, de kedvezőtlen körülmények között szaporodó fonalak (amit az évről évre az alacsony biomassza jelez) egy része akinétát nem képezve tűnt el (legelés, parazita, vírus lízis; Fabbro és Duivenvoorden, 1996). Továbbá az üledékben "várakozó" akinéták száma is csökkenthet az üledéklakó állatok fogyasztása, illetve paraziták által. A gombák akinéta parazitizmusát nemrég figyelték meg a Balatonban (Somogyi Boglárka szóbeli közlése). A 2000-es évtized első felében az oligotrofizálódással párhuzamosan a nitrogénkötő cianobaktériumok biomasszája továbbra is alacsony marad (a klorofill-a koncentráció a nyaranta ritkán érte el az 50 pg 1"' értéket). Ennek tükrében nem is meglepő, hogy 2005-ben a Keszthelyi-medence üledékének összes akinétaszáma tavasszal l,80xl0 4 db cm" 3, novemberben pedig 4,16 x 10 4 db cm" 3 nedves üledék volt, lényegesen nem változott az 1998-ban megállapított értékekhez képest. A 2005-ben a medencékben tapasztalt 1,5-2 szeres akinétaszám növekedés tendenciós jellegére az elkövetkezendő két év vizsgálatsorozata ad majd választ. Eredményeink ismét felhívják arra a figyelmet, hogy:
