Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Mosonyi Emil: Megnyitó előadás. Dubrovnik (Horvátország), 2003.

38 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 1. SZ. Bevezető előadás: Dubrovnik, 2003. Mosonyi Emil A közelmúltban feltették nekem a kérdést, hogy a vízerőhasznosítás tudománynak, vagy technológiának tekintendő-e. A válaszom nyilván az volt, hogy mindkettő, bár hozzá kell tennem, hogy a létesítmények tervezése során művész, esztétikai szempontok is szerepet játszanak. Mivel konferenciánk a tárgykör valamennyi tudományos és műszaki kérdésével foglalkozik, beleértve a környezetvédelem, a társadalom és a gazdaságosság kérdéseit is, helyénvalónak tartom, hogy szóljak néhány szót a vízerő-mérnök munkájának esztétikai szempontjaival is. A tervezés művészi-esztétikai elemei két csoportba sorolhatók: - Az elsőbe tartoznak a tájesztétikai megfontolások és követelmények, azaz a létesítmény és műtárgyainak vizuális hatása a környezetre. Ezeket vízerő-tervezés externális művészeti-esztétikai elemeinek nevezném. - A másodikban említendő az épületek és műtárgyak belső-építészeti kialakítása. Kérem, ne tekintsék témaidegennek azt a kijelentést, hogy tájéesztétika igényeinek kielégítésére irányuló törekvés a művészet mérnöki ága. Először a létesítmények külső megjelenésének esztétikai szempontjairól szólnék néhány szót. Kedvező vizuális hatás érhető el a felvízcsatorna és a felvízi a öblözet nyomvonalának, alakjának tájbaillesztésével, környezetük tájnak megfelelő rendezésével, fásításával. Különös figyelmet kell szentelni az erőművek, zsilipkamrák, duzzasztóművek, gátak, szolgálati épületek és földalatti erőtelepek bejárata építészeti kialakításának. Két témához tartozó kiadványt szükséges itt megemlítenem: - A Norvég Műszaki Intézet (Trondheim) Vízépítési Osztálya 17 kötetből álló sorozatban foglalkozik a norvég vízerőhasznosítással. A sorozat 4. füzete „Tájalakítás vízerőművek tervezése során" címmel ismerteti és mutatja be a norvég vízerőmüvek esztétikus megoldásait. - A „Vízerőmüvek és Gátak" c. folyóiratban megjelent cikkében Kreuzer Harold foglalkozik nagy völgyzárógátak esztétikai kérdéseivel. Hangsúlyozni kívánom, hogy a művészetről - szobrászatról, festészetről, stílusról - vallott felfogás a történelem folyamán többször változott. Az esztétikai felfogás és közvélemény hasonló fordulatai befolyásolták mérnöki létesítmények, pl. hidak, pályaudvarok és erőművek tervezését is. A műszaki fejlődés hősi korszakában, vagyis a 19 század második és a 20. század első évtizedeiben, a nagyközönség pályaudvarokban és erőmüvekben székesegyházakhoz hasonló, a környezetükből kiemelkedő monumentális létesítményeket látott, amelyek a technológia diadalát voltak hivatva hirdetni. Európa-szerte szinte szabványtervre épültek a magas, acélkeretbe foglalt üvegtetős vasúti csarnokok díszes portálokkal. Hasonló látványos erőmüvek is épültek a műszaki fejlődés ugyanebben a korszakában, majd ráébredtek, hogy alacsonyabb, kevésbé szembetűnő megoldások inkább illeszkednek a táj foglalatába. Távol álljon azonban tőlem a szándék, hogy vízerőmüvek tervezésének esztétikai kérdéseivel részletekbe menően foglalkozzam. A kérdést ezen a helyen csak azért vetettem fel, mert remélem, hogy következő konferenciánkon behatóbban fogjuk a kérdést megvitatni külön ülésen, vagy egy „workshop" keretében. Zárószó Konferenciánk egyik, sőt valószínűleg a legidősebb résztvevője vagyok. Néhány hónap híján 70 éve veszek részt vízépítési műtárgyakkal, duzzasztóművekkel és gátakkal, zsilipekkel és vízerőművekkel kapcsolatos kutatásban, tervezésben, ilyenek építésében. A tárgyat egyetemeken oktattam, és azzal kapcsolatban tanácsadó-mérnöki feladatokat láttam el. Ennek ellenére, el kell ismernem, hogy fiatalabb és legfiatalabb kollégáimtól még mindig akadt tanulnivaló. Bevallom, ez a tapasztalat megnyugvással tölt el. Nagy örömmel hallgattam a fiatalabb nemzedék egyes szakértőinek ragyogó előadását. Úgy érzem, megnyugvásom okát sem titkolhatom el. A tudomány, a technológia és számos más emberi tevékenység fejlődése az Olimpiai Játékok stafétáihoz hasonlítható. Távúk lefutása után az elfáradó versenyzők a következő, friss erőben lévő váltótársuknak adják át a stafétabotot. Valamennyien egy ilyen staféta tagjai vagyunk. Az idősebb nemzedék csaknem valamennyi tagja átadja a fáklyát fiatalabb követőjének. A fiatalabb nemzedék feladata viszont a tanulás, a tapasztalás, majd végül elődeik eredményeinek tökéletesítése. És itt a tökéletesítésen van a hangsúly, mert a következő nemzedék kiteljesíti és tökéletesíti élődi teljesítményét. Azt az állítást is meg merem kockáztatni, hogy a jó tanár korábbi hallgatójától is képes tanulni. Ez az emberi fejlődés örök törvénye.