Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Mosonyi Emil: Megnyitó előadás. Riva del Garda (Olaszország), 2001.

^^dosorr^iJEmi^ 37 A „Vízerőművek és gátak" folyóirat főszerkesztője által Riva del Gardában (Olaszország) rendezett konferencia, 2001. szeptember 27-29. Megnyitó. Mosonyi Emil Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy ismét részt vehetünk egy vízerővel foglalkozó nemzetközi konferencián, megint Olaszországban, és különösen ebben a régióban. Mint az utolsó 15 év során minden nyáron, idén is meghallgattuk feleségemmel a Verona Város alapításának kétezredik évfordulóját ünneplő feledhetetlen rendezvényeket, Verdi, Puccini, Mascagni, Leoncavallo, Rossini, Ponchielli és Bellini világhírű zeneszerzők operáinak előadásait. Az olasz történelemben azonban találunk más zseniális személyiségeket, akik döntő módon hozzájárultak a vízerőhasznosítás mind elméleti, mind gyakorlati megalapozásához. Az idő rövidsége miatt még felsorolni sem lehet az összes olasz tudóst és mérnököt, akik ezen a területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Olasz nyelvtudásom korlátozott volta miatt előadásomat szíves engedelmükkel angolul folytatnám. Az utóbbi években több félrevezető meghatározás és hivatalos állásfoglalás foglalkozott a vízerőhasznosítás környezetvédelmi értékelésével. A kérdés röviden megfogalmazva: „Mennyire zöld a vízerő?" Felháborodással értesültem a vízerőművek pusztán beépített teljesítményük alapján két, nevezetesen „zöld" és „nem-zöld" kategóriákba történő besorolásáról. Egyesek a „zöld" jelző határát 10 MW-ban határozták meg, mások bőkezűbbek voltak, és a határt 20-30 MW-nál húzták meg. Természetesen ezek a határok teljesen értelmetlenek, aminek bizonyítása ilyen magasan képzett hallgatóság előtt felesleges. Még megtévesztőbb a „megújuló" fogalommal való visszaélés. Ide kívánkozik egy mondat Marshall Kaiser, a Biztonságos Kikötő Vízerő Testület elnökének tanulságos cikkéből: „A Kaliforniai Energiabizottság által öszszeállított teljesítmény-jegyzék kis (30 MW-nél kisebb) vízerőmüvet „megújulónak" minősít, s minden nagyobbat a fosszilis és atomerőmüvekkel egy csoportba sorol." A meghatározás - az elfogadhatatlan teljesítménykorláttól eltekintve - a „megújuló" fogalom teljes félreértését tükrözi. A meghatározást ironikusan úgy is értelmezhetnénk, hogy a 30 MW-nál kisebb erőművek turbinái a vizet a hőerőművek fűtőanyagához hasonlóan „elfogyasztják". A környezet védelme, és elsősorban az üvegház-hatású gázok szempontjából elfogadhatatlan, hogy a vízerőt a fosszilis energiatermelőkkel együtt emlegessék. Ugyan, más megfontolások alapján, de a vízerő nem sorolható egy csoportba az atomerőmüvekkel sem. A vízerő több hivatalos szerv által történő hibás megítélése fokozza a zűrzavart, miként ez a fenti cikkből származó két további mondatból is kitűnik: Az US Szolgáltató Hivatal, amely a szövetségi épületek energia ellátásának beszerzése, a megújuló energia meghatározásából kizárta a vízerőt. Ezen túlmenően, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és az Államok Főügyészeinek Szövetsége határozza meg, hogy a törvény szerint mi értendő a tiszta, zöld és megújuló alatt." Szerencsére találkozunk vízerő-hasznosítási projektek pártatlan, tudományosan megalapozott minősítésével is. Ezek példájaként Oakland (Kalifornia) Tudományos Minősítő Rendszere említhető. Hasonló helyzetek, azaz egyrészt megtévesztő állítások és diszkriminatív jelszavak, másrészt a vízerő elfogulatlan értékelése, világszerte előfordulnak. Én a következő definíciót fogalmaztam meg: Minden vízerőmű, tekintet nélkül elrendezésére és beépített teljesítményére „zöldnek", azaz környezetbarátnak minősítendő, ha a társadalmi és kulturális szempontokat is figyelembevevő előnyös és hátrányos környezeti hatások mérlege kedvező. A vízerőművek kedvező hatásai közül hármat kell kiemelni: Az ENSZ Klímakonferenciájának eredménytelensége nyomán fel kell értékelni a vízerő légkörvédő szerepét. - A vízerőhasznosítás létesítményei, gátjaikat is beleértve, biztonságos technológiát képviselnek, E tekintetben a közvéleményt félretájékoztatják. A tagadóknak azt szoktam mondani, hogy „Annak, aki rendszeresen gépkocsival, vagy busszal közlekedik, személyi sérüléses, vagy halálos baleset kockázata sokkal nagyobb, mint annak, aki duzzasztott szakasz mellett, vagy akár egy nagy gát tövében él." A fosszilis fűtőanyaggal működő hőerőművekkel és atomerőművekkel szemben a vízerőhasznosítás a környezetkárosítást nagy mértékben csökkenti, aminek haszonélvezői a jövő nemzedékei lesznek. A vízerő kedvező környezeti hatásainak együttesét a „jövő előnyeiként" kell vízerő-projektek környezeti hatástanulmányaiban figyelembe venni. Az összehasonlítandó környezeti hatások a következőket tartalmazzák: - Az üzemelés égési, vagy sugárzó hulladékai. - Bontási törmelék. Ebből a szempontból hangsúlyozni kell, hogy a vízerőművek többsége felújítható, korszerűsíthető, sőt nagyobb teljesítménnyel „második", vagy további üzemidőre alkalmassá tehető. - A Föld fosszilis fűtőanyag készleteinek kimerülése. - A fűtőanyagok és urán kitermelése és szállítása során keletkező hulladékok. - A káros, veszélyes és különösen a radioaktív anyagok elszállítási és biztonságos elhelyezésének költségei. - A világtengerek és a parti vizek szennyezése a tartályhajók gyakori balesetei következtében. Sajnos, a vízerőhasznosítás jövő előnyeit általában nem, vagy nem kellőképpen veszik figyelembe. Megfeledkeznek a jövő nemzedékek egészséges környezethez való jogáról is. Ha a környezeti hatások teljes skáláját tekintjük, megállapítható, hogy a vízerőhasznosítás az elektromos energia termelésének zöld, megújuló és biztonságos módja. Irodalom: Kaiser, Marshall: How green is hydropower? (Mennyire zöld a vízerő?) Water Power and Dam Construction, 1999. szeptember, 28-29.old.