Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

5. szám - Scheuer Gyula: A budai termálkarszt Hármashatár-hegy vonulat északkeleti lejtőinek pleisztocén mészkő paleo-hévforrásai és összehasonlításuk a maiakkal

^CHEUEj^CT^^^Juda^ermá^^ 15 Az előzőekben részletesen ismertetett Szabó J. (volt fürdő-szigeti) subfluviális hévforrások vize genetikailag a már korábban leírt és valószínűsített vízzáró agyagos képződményekkel körülvett kiemelt helyzetű karsztos kőzetből származik, amely a Duna eróziója révén exhumálódott. A jelenlegi adottságok mellett közvetlenül a fő mederben tör fel az emberi beavatkozás következtében (mederkotrás) de napjainkban is csökkent mennyiségben betáplál a folyóba (6. ábra). A hévforrások természetes fejlődése a következők szerint zajlott le: a folyó eróziója részben teljesen részben pedig csak részlegesen exhumált vízvezető karsztos kőzeteket, amelynek hatására a mederfenéken megindult a hévíz beáramlás a folyóba annak is a főágába. Ezért ebben a helyzetben a típusos subfluviális megcsapolóként működött. Majd közvetlenül a forrás felett megkezdődött a zátonyképződés, párhuzamosan azokkal a szigetekkel, amelyek e részen a széles Duna-völgyet jellemzik. E mederszakaszon a zátonyképződés már a római korban annyira előrehaladt, hogy kialakult egy olyan magasságú zátony, amely már az alacsony vízálláskor felszínre került a forrásokkal együtt, vagyis olyan fejlődési szakaszba léptek, amikor a subfluviális fő jellemzők megmaradása mellett az időszakosan subaerikus körülmények is kialakultak. Az északi termálkarszt e dunai igen jelentős megcsapolási szakasza karsztvíz-földtani szempontból rendkívül érdekes, mégpedig több szempontból. Mint ahogy már Vígh Gy. (1941) jellemezte, a Margit-sziget északi része- Fürdő-sziget és az Árpád-hídtól északra fekvő bal part a Rákos-patakig igen bonyolult hegységszerkezeti felépítésű terület. Valószínűleg ez alatt azt értette, hogy e Dunaszakasz alatt vízvezető vetők húzódnak és ezek biztosítják a hévíz-feláramlást a folyóba, és ezekből adódik részlegesen át a hévíz a felső-oligocén homokrétegeknek, amelyeket az újpesti part előterében tapasztaltak. Ezekből a vízföldtani megfigyelésekből és mérési eredményekből az a következtetés vonható le, hogy ezen a folyószakaszon a hévíztartó karsztos kőzetek jelenős elterjedésben kiemelt helyzetben vannak, ahol részben NyENy közvetlenül a karsztos kőzetből, részben pedig a karszttal közvetlenül érintkező felső-oligocén homokos rétegeknek átadódva ezeken keresztül áramlik ki a rendszerből a hévíz a folyóba. A közölt hőmérsékleti adatokból megállapítható, hogy a fürdő-szigeti és tőle keletre (újpesti rakpart) kimutatott források, mint a termál karszt északi részén belül a legkeletibb, és egyben a legalacsonyabb megcsapolásaként működik, igen jelentős vízhozammal. Ebből a helyzetéből adódóan, mint a mély karszthoz legközelebb és egyben a legmélyebben fekvő megcsapolóiként a rendszer északi részének különböző hőmérsékletű feláramlási pályák gyűjtőhelyének szerepét tölti be, és ezek között nem csak hőmérsékleti és összetételi különbségek vannak, hanem mennyiségileg jelentős eltérések is tapasztalhatók. Ebből adódóan a megcsapolási hely természetes adottságai révén hidrodinamikailag nagyon érzékeny egyensúlyi helyzet alakult ki. Ezért ha ezt a létrejött természetes egyensúlyi helyzetet mesterséges vízkivételekkel (kutak) megzavarjuk, és a meleg feláramlási pályán érkező mennyiségnél több vizet termelnek ki, akkor a dinamikai egyensúly a meleg és a hidegebb ágak között megbomlik, és eltolódik a hidegebb és oldott sókban szegényebb vizek irányába. Ez a folyamat ment végbe, illetve zajlott le a vizsgált szökevényforrások térségében a mesterséges vízkivételek hatására, amelyet Sarló K. (1949) már közleményében kimutatott. Továbbá a holocénben keletkezett szökevényforrások a keletről feláramló meleg és oldott sókban gazdag hévizek fő megcsapolóivá váltak, és ez vízföldtanilag azt eredményezte, hogy a rendszer nyugati peremrészei felé, és azon belül mennyiségileg kevesebb melegvíz áramlott tovább az ottani megcsapoló források felé. Ezért a dunai szökevény-források miatt a budai termálkarszt északi hegységperemi részein kilépő forrásoknál hőmérséklet csökkenés következett be, vagyis a termálkarszt peremi részénél a pleisztocénhez viszonyított kedvező magasabb hőháztartását alapvetően módosították, és eltolták a subtermális hévforrások irányába (7. ábra). KDK I 7. ábra Áttekintő vízföldtani szelvény az Árpád-forrás és a dunai mederforrások között 1. Feltöltés, 2. Dunai ártéri-mocsári üledékek, 3. Mellékági szerves üledékek, 4. Főmederi homokos kavics, 5. Harmadidőszaki agyagos közetek, 6. Kiemelt helyzetű karsztos kőzettestek, 7. Hévíz feláramlás, 8. Árpád-forrás, 9. Fgykori fürdő-szigeti forrás, 10. Hévíz kiáramlás a mederben a balpart közelében.