Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

5. szám - Scheuer Gyula: A budai termálkarszt Hármashatár-hegy vonulat északkeleti lejtőinek pleisztocén mészkő paleo-hévforrásai és összehasonlításuk a maiakkal

SCHEUER GY.: A budai termálkarszt mészképző paleo-hévforrásai 13 nek. A fenti megállapítások érvényesek a margit-szigeti szökevény forrásra is, amelyek meleg (43°C) és ásványi sókban gazdag vizet szolgáltatnak és emiatt a holocénben teljesen átrendeződtek a budai termálkarszt korábbi pleisztocén paleo-hévforrásokra jellemző hőmérsékleti és vízkémiai adottságok. Ez azért következett be, mert a tőlük keletre kilépő források a feláramlási pálya meleg és ásványi sókban gazdag vizet szolgáltató ágát előttük megcsapolja. Ezért pl. a mai, Árpád-forrás felé a feláramlási pályája mentén már csak hidegebb és ásványi sókban szegényebb víz áramlik tovább. A fent leírtakból megállapítható hogy a Zsigmondy V. subfluviális forrás keletkezése jelentősen hozzájárult a budai termálkarszt északi megcsapoló forrásainak mai adottságaihoz, mind mennyiségileg mind hőmérsékletileg és vízkémiailag egyaránt. Ezzel magyarázható az, hogy a pleisztocénben a dinamikus mészképző paleo-hévforrások miért voltak melegebbek és ásványi sókban gazdagabbak, mint a maiak, mert ezeket a paleo-hévforrásokat még az a meleg ág is táplálta, amely ma már a Dunában közvetlenül megcsapolódik. Vagyis a budai termálkarszt-rendszer északi részén belül a holocénben olyan karsztvíz-földtani változások következtek be, amelyek alapvetően különböznek a pleisztocénben feltörő paleo-hévforrásoktól, és ezt a fentiekben leírt folyamat idézte elő. Ezért történt, hogy a budai termálkarszt északi területen belül a napjaink forrásai (Árpád-forrás, Csillaghegy, Római-fürdő) a subtermális hévizek irányába tolódtak el, ill. fejlődött tovább a rendszer. E tárgyalt margit-szigeti subfluviatilis hévforrás keletkezése óta a folyó egyik főmedrében tört fel miközben közelében felépült, illetve kialakult a folyó akkumulációs tevékenysége révén a Margit-sziget. Zsigmondy V. (1873) leírja, hogy a források a part közelében alacsony Duna vízállásnál homokból és kavicsból álló zátonyból törtek fel. Ebből megállapítható hogy a forrás olyan fejlődési fázisban volt, amikor már a vízelborítása, vízállás függővé vált. Ezért az időszakosan felszínre kerülő subfluviális források sorába sorolható, mert már a közvetlen vízkilépés felett zátony képződött. Vagyis már főmederi hordalékanyag (homok, kavics) halmozódott fel felette olyan vastagságban, amelynek következtében a forrás kisvizek idején a felszínre került, ezért időszakosan subaerikussá vált. A forrás eredeti vízkémiája és hőmérséklete nyilvánvalóan megegyezik a mellette telepített fúrt kútéval, amelyet az 1. táblázatban közlök (Salgó K. 1948). Az előzőek alapján joggal feltételezem, hogy a budai termálkarszton belül, annak északi részén a mészképző paleohévforrások hőmérsékleti és vízkémiai adottságai azért voltak melegebbek és ásványi sókban gazdagabbak, mint a maiak, mert a vizsgált Zsigmondy V. szökevény források által megcsapolt meleg vizet szolgáltató ága is a pleisztocénben, még a hegység peremi részeken csapolódott meg a paleo-hévforrásokon keresztül és ezért potenciálisan nagyobb mészképző adottságokkal rendelkeztek, mint a maiak. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a mészképződésnek csak a hévízi feltételei teremtődtek meg, mert ezen kívül még ehhez további kedvező környezeti feltételeknek kialakulása is szükséges a jelentős forrásvízi mészkőtestek keletkezéséhez. Továbbá, azzal is, hogy a hévforrásoknál a negyedidőszakban az éghajlattól függő beszivárgás mennyiségi alakulása azaz a forrásokhoz kapcsolódó dinamikus vízkörforgalom mennyiségileg változott - ingadozott és ez is befolyásolta a források hőmérsékletét és kémiai összetételét, mert a rendszer keleti oldalán kialakult egyensúlyi hőháztartás miatt a vízkörforgalom mennyiségi alakulásától függően változott, illetve ingadozott a paleo-hévforrások vízhőmérséklete és kémiai összetétele is. 2.2.2. A Szabó József (fürdő-szigeti) subfluviális hévforrások ismertetése Az előzőekben ismertetett és tárgyalt margit-szigeti forrásoktól északra a Rákos-patak torkolatával szemben a Duna fő medrének kb. közepe táján a folyó üledékképző munkája révén felhalmozódott egy un, fürdő-szigeti zátony éppen olyan helyen, ahol hévíz áramlik ki a termálkarsztból, megcsapolva azt. Ebből adódóan a mederfenéken kilépő hévíz a felette felhalmozódott durvaszemcsés folyóvízi üledéken is feláramolva a kialakult zátony nyugati oldalán léptek ki a felszínre az alacsony Duna-vízállás mellett, amelyek közvetlenül tanulmányozhatók voltak még a 19-20. század fordulóján is. A főváros e folyószakaszán keletkezett szökevény források, azaz a Dunában és lerakódásain feltörő hévforrások valóban „természeti csodának" tekinthetők, s bátran sorolhatók a természeti ritkaságok közé, mert a teljes folyószakaszon csak itt ismertek ilyenek a mederben, amelyek közé tartoznak a tárgyalt Fürdő-szigeti források is. E természeti ritkaságot az újpesti kikötő építéséhez kapcsolódó mederszabályozás miatt elkotorták, ezért a hévíz ma már közvetlenül a Duna medrében tör fel. A rómaiak e forrásokat annyira megbecsülték, hogy az irodalom szerint (Vígh Gy 1941) fürdőt építettek ide, hasznosítva vizét (5. ábra). ÉJSZAK i • 5. ábra. Szabó J. (1856-1857) eredeti rajza a volt Fürdő-szigeti hévforrásokkal 1. Egykori forrás kilépési terület, 2. Jelentősebb forrásfeltörések, 3. Hévforrás-tavacskák