Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

4. szám - Nagy István: Gondolatok a Tisza-vízgyűjtő fenntartható ármentesítési és kockázatelemző program kidolgozásáról és megvalósításáról

14 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 4. SZ. dig mért legnagyobb vízszintek (LNV) és az érvényes mértékadó árvízszintek (MÁSZ) különbségét. Az ábra jól mutatja, hogy a Tisza szinte teljes hazai szakaszán a legnagyobb vízszintek lényegesen meghaladják a mértékadó vízszintet, az előírások szerint kiépített töltések sem nyújtanak kellő védelmet az eddigi legnagyobb vízállások esetén, különösen nem egy esetleges újabb maximum kialakulásakor. Z LNV és MÁSZ SZINTEK KÜLÖNBSÉGE I I 1 1. ábra A fenntartható árvízmentesítés koncepciójának elkészítéséhez meg kell határozni árvízi öblözetenként az elvárt biztonságot és a hozzá tartozó elviselhető kockázatot, és prognosztizálni kell azok várható változását. Külföldi példák: - Hollandiában az előírt biztonsági szint differenciált. A betartandó biztonsági előírásokat az árvízvédelmi törvény tartalmazza. A legfontosabb előírás a mértékadó vízhozam és annak számítási módja. A folyóknál a mértékadó vízhozam az 1250 évente egyszer előforduló vízhozam, amelynek számítása több mint száz éve folyamatosan mért vízhozam-értékeken alapul. A mértékadó vízhozamot ötévente ellenőrzik, és szükség esetén módosítják, egyidejűleg felülvizsgálják a számítás módját is, vizsgálják és meghatározzák a vízhozam várható változását. - Japánban a Tone folyó esetében (Tokió déli részén folyik át) az árvízvédelmi rendszert az elmúlt 200 év legkedvezőtlenebb meteorológiai, hidrológiai szituációjából, a jelenlegi összegyülekezési és lefolyási, tározási és tározó üzemeltetési viszonyok mellett számított árhullám által előidézhető vízszintre kell méretezni és azt további 2 m-es biztonsággal kell növelni. A hazai tapasztalatok és lehetőségek, a külföldön bevált gyakorlat figyelembevételével meg kell határozni a hazai biztonsági előírásokat és azok számításának módját, felülvizsgálatának gyakorlatát, rendszerét. A Tisza vízgyűjtőn megvalósított és tervezett beavatkozások - különösen a tározók üzemeltetése- szükségessé teszi a mértékadó vízhozam és a mértékadó szituáció mielőbbi meghatározását rész-vízgyűjtőnként és folyószakaszonként. A korábbi árvízvédelmi fejlesztési gyakorlatot elemezve, megállapíthatjuk, hogy a tervezés során előírt árvízszint a már bekövetkezett, ténylegesen megvalósult árvízszintek figyelembevételével került meghatározásra, felhasználva a rendelkezésre álló vízhozam méréseket is. Nem készültek vizsgálatok az árvízszinteket befolyásoló múltbeli és a jövőben várható folyamatokkal kapcsolatosan, sem a vízgyűjtő, sem a nagyvízi meder esetében. Nem prognosztizálták, hogy az új előírás várhatóan hány évig lesz érvényben, a rendszer hogyan fejleszthető tovább, hosszú távon mi várható. Nem készültek gazdasági számítások, hogy hány évre célszerű és gazdaságos kiépíteni a védelmi létesítményeket. A tervek általában nem tartalmazták a védelmi rendszer, védelmi létesítmények továbbfejlesztésének vizsgálatát, az esetek egy részében nem biztosították a fejlesztés lehetőségét sem. A kialakult fejlesztési gyakorlat esemény-követő volt. A vízgyűjtőn és a nagyvízi mederben kialakult kedvezőtlen folyamatok miatt e gyakorlat a mértékadó árvízszintek rendszeres emelését eredményezte. Ennek ellenére - különösen egy hosszan tartó árvízmentes időszak alatt - a szakemberek egy részében kialakult az a téves nézet, hogy ha az árvédelmi töltéseket előírás szerint kiépítjük, akkor egy kedvező szintű árvízi biztonság hosszú távra megvalósul. Egy-egy folyó árvízvédelmi fejlesztési terve a védelmi létesítmények előírás szerinti kiépítésére koncentrált, az esetek többségében nem fordított kellő hangsúlyt a nagyvízi meder vízszállító képességének vizsgálatára, elemzésére, fenntartására és fejlesztésére. Az ismertetettek miatt alakult ki a tiszai töltésekre jellemző hagyma szelvény, és alakult ki egy rendkívül kedvezőtlen helyzet a nagyvízi meder esetében. Az eddigi gyakorlat felülvizsgálatának szükségességét jól mutatja a szolnoki Tisza Szálló előtti szakasz védelmi helyzete. A jelenlegi támfal az 1930-as években épült ki, az akkor érvényes előírás szerint. Az 1974-es előírás figyelembevételével a támfalat 40 cm-rel kellett volna megemelni, amire csak a teljes elbontása esetén lett volna lehetőség. A 2000. évi árvízszint és az 1 m-es biztonság feltételezésével további 80 cm emelésre lenne szükség, amit a jövőben várható vízszintemelkedés miatt még tovább emelni kellene! Külföldi példák: Japán A hosszú távú gondolkodás és tervezés szükségességét jól alátámasztja Tokió egy városrészén kialakult helyzet. A jelenlegi beépítettség mellett a városrész árvízvédelmi biztonságát csak úgy tudták legkedvezőbben megoldani, hogy az érintett négy vízfolyást 50-60 m-rel a terepszint alatt ejtő aknákkal és alagúttal összekötötték. (Az alagút maximális átmérője 10,87 m). Az alagúton elvezetett vizet 200 m

3/s kapacitású szivattyúteleppel emelik át a befogadó folyóba. A projekt tervezett beruházási költsége 450 milliárd Ft. Amennyiben száz évvel ezelőtt az egyes vízfolyások árvízi medrét 30-30 m-rel szélesebbre tervezik, a jelenlegi generáció mentesülhetett volna e hatalmas kiadástól. Franciaország Az előrelátó tervezés - véleményem szerint - jó példája a Szajna 1910 évi árvize után megindított program (Vízügyi Közlemények 1944 1-4 szám.), amely rövid távon négy tározó építését irányozta elő 239 millió m

!-es térfogattal, hosszú távon további négy tározó építését tervezte 338 millió m

3-es térfogattal. 2000. évig megvalósult tározók kapacitása 850 millió m\ amelyből a maximális árvízcsökkentő kapacitás mintegy 700 millió m\ A tározók - árvízvédelmi cél mellett- vízkészlet tározóként biztosítják a Szajna megfelelő vízszintjét kisvizes időszakokban, ellátnak idegenforgalmi és ökológiai szerepet. Nagyon tanulságosak a különböző célok kielégítése érdekében kialakított kompromisszumos tározó üzemrendek. A 2. ábra a Lac du Der-Chantecoq