Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Vágás István: Második honfoglalásunk: a Tisza-völgy szabályozása

VÁGÁS I.: Második honfoglalásunk: a Tisza szabályozása 37 és a 12 km-es körtöltést - hozták létre most már alkalmas méretekkel, hanem a város fölött és alatti töltéseket is olyan mértekben megerősítették, hogy máig is itt vannak hazánk legnagyobb töltéstestü legerősebb védőgátjai. Az egykorú publicisták, a későbbi történészek is sokat vitatkoztak azon. hogy Szeged pusztulásához mennyiben járult hozzá a városnak számára anyagilag hátrányos feltételeket támasztó árvízmentesítő társulatba kényszerítése, s ezen belül mennyiben sújtották a város lakosságát a Pallavieini őrgrófi nagybirtok érdekei. Az a vita alighanem a járulékos, és nem a lényeges kérdések körül forgott. Valóban voltak itt is, és máshol is az országban olyan földesúri érdekek, amelyek ellentétesek voltak nemcsak a parasztság érdekeivel, hanem más közérdekekkel is. A Tisza szabályozásánál azonban ezek az érdekek általánosságban egybeestek, hiszen a földek hasznára és biztonságára mindenfajta tulajdonosának szüksége volt. Az őrgrófi birtokot és a várost ugyanaz a töltésszakadás árvize tette károsulttá. Miért nem erősítették meg hát idejében összefogással a töltéseket? Mert egyiknek sem volt anyagi ereje hozzá! Ez a döntő ok és nem más. Születtek azután elméletek a szegedi folyami szorulatról, a Maros torkolat alkalmasabb elhelyezésének hiányairól, a Tisza felső szakaszainak átvágásairól, továbbá az AlsóTisza medrének rossz vízvezető-képességéről. Ami a szorulat, pontosabban a mederszűkület hatását illeti, ez hidraulikailag nem indokolható. A néhány százalékkal szűkebb meder, sőt még az akár felére is összezáródó torkolat helye a visszaduzzasztási hatás miatt közömbös. A felső átvágások hatásának kérdése és az Alsó-Tisza-i meder állítólagos vízelvezető-képességének hiányosságai viszont további vizsgálódást érdemelnek. Ha e sorok írója jogosult kritikára egykori mérnők elődei iránt, akkor rámutathat, hogy egyesek, nem ismerték fel azt, mások meg nem tulajdonítottak kellő jelentőséget annak, hogy a víz áramlási sebességét élesen el kell választani az árhullám levonulási sebességétől, attól a sebességtől, ami a vízállások tetőzésének helyváltoztatása szerint értelmezett. Ha ugyanis a mezőkön a búzatáblát a szél fújja, az nem halad tovább (sebessége zérus), de hullámzani látszik, s ennek a hullámnak mérhető sebessége van. A vízfolyás sebességét is változtathatják a mederviszonyok. Nagyobb vízsebességnél a víz gyorsabban folyik, mint a kisebbnél. Az átvágások ezért javíthatták a lefolyási-, és ezen át a hordalék-képződési viszonyokat. De nem változtathattak a tetőző vízállások sebességén, mert ezeket a Duna, Maros, Körös, illetve egyéb mellékfolyók árhullámainak időpontja és mértéke határozza meg. Olyannyira, hogy a Zentán, vagy Szegeden rendszeresen hamarabb következik be az árhullámok tetőzése, mint pl. Csongrádon, esetleg Szolnokon. Nem a víz folyik itt visszafelé, hanem a vízen terjedő, felfelé hatoló olyasfajta hatás, mint az álló búzatáblán a szélé. Amikor azt tapasztalták, hogy az árhullám, amely megfelelő sebességgel haladt a Tiszán Tiszabőig, vagy Szolnokig, egyszerre megáll, és vízszintjeit napokon át nem változtatja Szolnok alatt, akkor ez azt a hitet kelti, hogy a víz megtorlódott. Miért torlódhatott meg? Mert következtették azok, akik azt hitték, hogy nemcsak a vízfolyás sebességét, hanem a tetőzésekét is a mederalak, mederméret, vagy meder-érdesség befolyásolja - vagy szük, vagy rossz alakú meder, esetleg a hordalék is lerakódott benne úgy, hogy bővítésre szorul. Az érdekesség csupán az volt ebben a logikusnak látszó feltevésben, hogy amikor a Duna apadni kezdett, vagy abbamaradt a Maros, illetve a Körös rendszerint rövidebb árhulláma, a "torlódást" kiváltó meder állítólagos hibái egy csapásra megjavultak, és rögtön másfélszeres vízhozammal engedték a Tisza medrét kiürülni. Ma ezért kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a múlt szakmai, történelmi, vagy közírói vitáinak nem elhanyagolandó része: "árnyékháború" volt, olyan érvek ütköztetésével, amelyeknek senki sem vette észre, hogy műszaki alapja hiányzik. A szegedi árvíznél és más árvizeknél sem az Alsó-Tisza medrének rossz méretei, vagy a felső átvágások vízsebesség-növelő hatásai voltak az okozók, hanem a szűk töltésezés, és a Duna, vagy a mellékfolyók visszaduzzasztásai jártak olyan következményekkel, s teremtettek olyan adottságokat, amelyeket csak a töltések méreteinek kellő bővítésével, árvizek idején pedig szervezett védekezési munkával lehet ellensúlyozni. A Tisza-völgy szabályozása összefoglaló értékelése "A Tisza-völgy ármentesítésére vonatkozó munkálatoknak párja terjedelemre és fontosságra nézve egész Európában nem található. (A Pó 514 km-es töltésrendszerrel 3,2 ezer, a Loire 483 km-es töltésrendszerrel 0,95 ezer km

2 árterületet véd, a Tisza már 1872-ig 1243 km kiépített töltésével 8 ezer km

:-t védett!) De nemcsak terjedelemre nézve a Tisza szabályozásához fogható hasonló munkálat Európában nem létezik, de oly csekély esésű és oly kanyarulatokban mozgó folyó sincsen több. Nem csodálkozhatunk tehát, ha oly világhírű vízi mérnök is, mint Paleocapa - azon rövid tanulmányúiból, amit az országban tett - nem ismerte fel a folyó valódi természetét, és így dacára annak, hogy Vélemény a Tisza-völgy rendezéséről c. müvében a legszebb és legigazabb folyószabályozási elveket fejtegeti, de mivel a kiinduló pontban, mely szerint az egész Tisza medrét kiképzettnek vélte, csalódott, önként romba dől az egész következtetés, mit erre épített. Ugyanez ismétlődött a külföldi szakértőknek 1879. évi behívásával, kiknek egész előadása elárulja azt a tájékozatlanságot és habozást, melynek eredményeként néhány általánosan elismert folyószabályozási alapelvet jelölnek ki, mintegy kompromisszumképpen. Egyedül Vásárhelyi Pál volt az, ki a mederszabályozásnak egész fontosságát felismerte, habár a kivitel módozata és mérve nem felelt volna is meg a valódi szükségnek". Ez Kvassay Jenő és Hieronymi Károly véleménye 1888ból. "A Tisza szabályozása elhibázottnak nem mondható". így ír Bogdánfy Ödön vízimérnök, tudós és műegyetemi tanár (1863-1944) könyvében 1906-ban. "A Tisza szabályozása olyan mű, olyan hatalmas alkotás, amely a külföldi elismerését is kivívta, és amelyre a magyar mérnöki kar méltán büszke lehet. Az államnak, a társulatoknak és a magyar társadalomnak azonban ez a kötelessége, hogy amit elődeink áldozatkézséggel megalkottak, azt fenn is tartsák és tovább fejlesszék." Korbély József vélekedik így 1937-ben. A legkiterjedtebb értékelést Iványi Bertalan vízimérnök készítette 1948-ban. Ez