Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Tompa Orsolya: A Magyar Honvédség szerepe az árvízvédelemben

10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 3. SZ. Okleveles adatok tanúsága szerint az árvédelmi munkák azokon a sűrűbben lakott területeken kezdődtek meg, ahol a hordalék lerakódás, medervándorlás jelentősebb méretű változásokat okozott a terület vízrajzi viszonyaiban. Ilyen terület volt a közismerten termékeny és a már középkorban viszonylag sűrűn lakott Csallóköz és Szigetköz, ahol nyilvánvalóan a vízrajzi viszonyok ilyen változása tette szükségessé a szaporodó, vagy korábban védettnek tartott mezőgazdasági területek, községek (körtöltésekkel való) árvédelmét." „Az első folyószabályozás szintén árvédelmi célú átvágás volt: IV. Béla felesége Mária királyné magyaróvári uradalmának megvédésének céljából, „Pozsonytól Gönyü felé egyenes irányban új Dunát" ásatott, hogy a magas árvizeket Mosontól távol tartsa". Meglepően sok vízügyi vonatkozású adat maradt fenn a XIII. századból. Ekkortól már gátakkal (isztra, eszteru) szabályozták a Rábát és mellékfolyóit. 1226-tól kezdődően számos adománylevél nem csupán utal ilyen gátakra, hanem beszámol arról is, hogy a kiváltságban részesítettek, adományozottak (szerzetesrendek, telepesek, birtokosok) felmentést kaptak a gátak építésében való közreműködés kötelezettsége alól. E kiváltságlevelek nem csupán különböző vízi építmények („királyi gátak", vagy a hansági lecsapoló csatornák) meglétéről tanúskodnak, hanem már bizonyítják egy valamelyes állandó jellegű karbantartási munka gyakorlatát, illetve az erre szolgáló munkaszervezet igen korai fennállását is, különben nem lenne értelme a mentesség rögzítésének. Az adománylevelekben, határjárásokban és más oklevelekben szereplő árvédelmi gátak, csatornák és egyéb vízi létesítmények létét a középkor szokásjogát kodifikáló Hármas könyv is igazolja, mely különböző vízjogi kérdésekkel, többek között a gátakkal és folyószabályozásokkal kapcsolatos tulajdonjogi kérdésekkel is foglalkozik: „... némelyeknek mások földén és területein, saját földjeik és rétjeik vagy erdőségeik megvédésére gátaknak és töltéseknek készítését megengedik..." . Az újabb oklevelek - 1500-tól kezdve azután egyre részletesebb adatokat közölnek a folyamatban lévő vízi munkálatokról: új létesítményekről és a meglévők karbantartásáról, vagy azok pusztulásáról a háborúk során. Az utóbbira jellemző példa a Kőszeg ostromával kapcsolatosan említett gátrombolás, az előbbiekre pedig Miksa király 1569-ből való III. dekrétumának 21. cikkelye, amely a Csallóköz már meglévő régi gátjainak helyreállításáról, fejlesztéséről és karbantartásáról intézkedik. A középkor sajátos vízmunkálatai a várak, erődítések építésével kapcsolatos hadászati jellegű vízi munkálatok. A törzsi, nemzetségi települések központjai már a honfoglalás korában is részben mocsárvárak voltak, és építésük a folyamatos háborúkban bizonyított szerepük miatt a XIII. században igen fellendült, amit sokszor nagy területek mesterséges elárasztása kísért. Ha a török hódoltság nem szakítja meg két évszázadra az ország gazdasági fejlődését, sőt nem veti azt vissza óriási területeken a honfoglalás kori, vagy a megelőző szintre, a nyugattal egy időben (a XVII., XVIII. sz.-ban) nálunk is megkezdődött volna a nagyobb vízépítési tevékenység. Gazdasági célú vízi munkálatokkal - kisebb ármentesítésekkel, és főleg vízhasznosításokkal, vízmalmok és halastavak építésével - csak a török által meg nem szállt területeken, leginkább a Kisalföldön és Erdélyben találkozunk. Az ország túlnyomó részében azonban, elsősorban a peremvidéken mindkét oldalon a hadászati célú, védelmi jellegű vízi munkálatok kerültek előtérbe: a várak - szigetvárak, sárvárak - védelme érdekében végzett munkálatok. A folyók vagy azok árterületeinek, mocsarainak szigetein keletkezett ősi telepeinek, várainak védelmét, megközelíthetetlenségét mesterséges beavatkozással is igyekeztek biztosítani, fokozni. A törökkor vízi munkálatai közül a legnagyobb hatású a Balaton lefolyását biztosító Sió csatorna elzárása volt, aminek következtében a Balaton vízszintje soha nem látott mértékben - mintegy 2-3 méterrel - megemelkedett. Már bizonyos folyószabályozási tapasztalatokra vall, hogy a Szamos egyik kanyarulatára épült szatmári vár védelme érdekében 1543-ban kanyar-átvágást végeztek. Miksa király III. dekrétumához hasonlóan az érdekeltek feladatának tekinti az ármentesítést II. Mátyás 1613ból való III. dekrétuma is, mely a Tiszával foglalkozó első vízépítés-történeti emlékünk. A középkorban a megyék valóban kötelességüknek tekintették az ármentesítési és vízszabályozási munkákat: gátak, csatornák építését és fenntartását. A XVII. század fokozódó ármentesítő tevékenységével kapcsolatban felbukkannak a vízügyi igazgatás előzményei is, a megyei igazgatásban és a központi szervek munkájában egyaránt. Pozsony megyében és a Csallóközben már 1616-ban „töltés felügyelőt" („director aggerum") neveztek ki, amely állás a későbbiek folyamán is fennmaradt a megyei mérnökök irányítása alatt. Ebben az időben ismét találkozunk a vízi munkálatok központi irányításának, ellenőrzésének már ismert formájával, az ún. biztosok kirendelésével is: az 1618. évi országgyűlés a győri Duna-szakasz és a Rába megvizsgálására és szabályozására küld ki királyi biztosokat. E munka nem annyira gazdasági, de inkább katonai jellegű megbízatás volt, hiszen a jelentős támaszponttá kiépült győri vár védelmének biztosítását szolgálta. Ugyanilyen biztosok irányították a Rába, a Mura, a Mosoni Duna-ág és a Vág szabályozását és árvédelmét is. I. Lipót 1687. évi IV. dekrétuma a vízi munkálatok közérdekű voltának felismeréséről tanúskodik, az első adat arra, hogy a kormányzat a vízi munkálatokat közvetlenül, anyagilag is támogatta, a Vág és Duna szabályozásának érdekében." „Az ország török hódoltság utáni gazdasági újjászervezésének munkájában nagy feladatok vártak a vízépítésre. A hajózáshoz fűződő hadászati és kincstári érdekek miatt az egyes vízügyi szakágazatok közül a folyószabályozás és a vízi utak fejlesztése került előtérbe. Csak később, a népesség növekedésének és a szántóföldi termés térhódításának hatására vált egyre sürgetőbb szükség a vízszabályozás: ármentesítés újabb szántó -, s legelő - valamint kaszáló területek biztosítása érdekében, csatornák építése a termékek értékesítési lehetőségeinek javítása érdekében. Mire ezek a szükségletek felmerültek, a fejlődés biztosította a kielégítésükhöz szükséges feltételeket is: kialakultak a megfelelő jogi és szervezeti keretei és biztosítottá váltak a műszaki tervezéshez szük-