Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Mosonyi Emil: A hazai vízgazdálkodás távlati feladatai

MOSONYI E.: A hazai vízgazdálkodás távlati feladatai 3 Magyarország már nem gátolhatja sokáig a vízi forgalmat a 3500 km hosszú Európai Víziúton. Ezért helyesebb volna, ha a politikusok és médiák a "gátat nem építünk" szólam folytonos hangoztatása helyett azzal foglalkoznának, hogy mikor és mennyi anyagi segítséget kaphatunk az Európai Uniótól dunai vízlépcsők és esetleg még a Duna-Tisza Csatorna építéséhez. Az idő sürget! Tekintettel a rohamosan fejlődő klímaváltozásra, ezeket a müveket meg kell építeni. Minél jobban késleltetjük a megvalósítást, annál rohamosabban megyünk egy szociális, környezeti és gazdasági katasztrófa felé. Annál kevesebb reményünk lehet egy EU hozzájárulásra, mivel az EU nem úgy osztogatja "ajándékait" szegény tagjainak, mint korábban, s időközben más országok is "felébredhetnek" és kérhetnek EU segítséget klímaváltozási katasztrófa elleni védelem céljából. A Budapest alatti dunai vízlépcső, vagy vízlépcsők helyét és a duzzasztásuk magasságát a Duna-Tisza Csatorna Duna-oldali torkolata tervével összhangban kell meghatározni. Egy korábbi, kb. 50 évvel ezelőtt megjelent cikkemben Adony és Fájsz környékét javasoltam két dunai vízlépcső helyéül. De abban az időben még nem foglalkoztunk a klímaváltozással. Ezért az akkori javaslatomat felül kell vizsgálni. A nagymarosi vízlépcső helyének kitűzésével más a helyzet. A kiszemelt hely geológiai adottságai annyira kedvezőek, hogy valószínűleg minden további vizsgálat - amitől nem szabad elzárkózni - ezt a helykijelölést fogja igazolni. Ezen felül ismét hangsúlyoznom kell, hogy a Budapest feletti gázlós szakasz megjavítására sürgősen szükség van egy Nagymaros környéki duzzasztóműre. Minden késlekedés évenként több száz millió euró kárt okoz. Sajnos a klímaváltozásnak a Tisza-völgy és a Körösvidék vízgazdálkodására várható káros kihatásait csak részben lehet hazánk területén létesítendő müvekkel ellensúlyozni. Ezek a létesítmények: a Duna-Tisza Csatorna, a Tiszán már meglévő és a még építendő vízlépcsők és a Körösök vízlépcsői. A határainkon kívül épült (és még építhető) tározók számunkra kedvezőtlen üzemeltetése viszont súlyos károkat okozhat a Tisza-Körös vidékén; megnövelhetik az árvizeket és csökkenthetik a kisvizeket. Feltételezhető, hogy ezek az országok (Szlovákia, Ukrajna, Románia) újabb hegyvidéki tározóik méretezésénél és üzemeltetési programjaik elkészítésénél figyelembe veszik a klímaváltozás várható kihatásait. Ezért feltétlenül szükség van egy olyan szoros együttműködés létrehozására, amely lehetővé teszi, hogy magyar szakértők részt vegyenek azoknak a műveknek a tervezésében, amelyek a Tisza és a Körös vízjárását károsan befolyásolhatják. Ez a kooperáció esetleg az Európai Unió keretében, az Unesco Víztudományi Osztályának közreműködésével bonyolítható le. Ezt az együttműködést, ha még nem létezne, a legsürgősebben kezdeményezni kell! Az árvédelern, az árvízvédelmi biztonság helyreállítása, sőt fokozása a legfontosabb feladat, amivel a távlati tervezés során foglalkoznunk kell. Minden folyónkon, illetve azok különböző jellegű szakaszain gondosan meg kell állapítani az árvízvédelmi biztonság jelenlegi állapotát, vagyis azt, hogy mekkora árvízszint, vízhozam, árhullám tartósság ellen van megvédve a környezet, továbbá meg kell becsülni a különböző okokból várható árvízhozam és árvízszint növekedést, s végül meg kell vizsgálni, hogy milyen eljárásokkal és müvekkel, vagy azok kombinációjával lehet a leghatékonyabban elérni az árvédelmi biztonság megnövekedését. Ennek a célnak az elérésére a következő műveletek és müvek szolgálhatnak; 1 .A folyómeder és a hullámtér kotrása. 2. A mederből és a hullámtérből mindazoknak az akadályoknak könyörtelen eltávolítása, amelyek az árvíz-lefolyást csökkentik. Véleményem szerint a folyómeder, a hullámtér és az árvédelmi töltés kialakítását kizárólag az ártéren élő emberek életének és otthonának, továbbá az ott lévő javaknak és infrastruktúrájának védelme szabja meg. Más szempontok, s így a jogos környezetvédelmi igények csupán az árvédelmi töltéseken kívül érvényesülhetnek. 3.Az árvédelmi töltések magasítása, megerősítése. 4. Oldaltározók létesítése. Ezek kétfélék lehetnek; száraz és vizes tározók. A száraz tározóban mezőgazdasági művelés folyik, elöntésére csak nagy árvizek idején kerül sor, az árhullám csúcsának a megcsapolásakor. Mivel így az elöntésre ritkán van szükség, az a szokás alakult ki, hogy az elöntési években a tározó tulajdonosa (művelője) kártalanításban részesül. A vizes tározót nem művelik meg, állandóan van benne víz. Az árvízmentes időszakokban különböző mértékű vízelborítást lehet benne megengedni, de éppen ez a mérték az, ami körül szakértők között a vita folyik. Ha azt kívánjuk, hogy az árvízi befogadóképessége hatékony legyen, akkor csak nagyon kevés vizet szabad tartani benne. Ennek vízminőségi és közegészségügyi következményei könnyen beláthatóak: az aszályos időszakokban elposványosodhat, rovarok tenyész-telepévé válhat, sőt még a maláriát terjesztő anopheles is visszatérhet. Ha viszont magasra töltött tározót tartunk állandóan, akkor kicsi lesz az árvízi befogadóképessége, s így teljesen gazdaságtalan lesz az építése és az üzeme egyaránt. Az, hogy száraz vagy vizes tározó kat létesítünk folyóink mellett, az nagyon sok helyi mezőgazdasági, topográfiai, talajtani, gazdasági és más tényezőktől függ, s alapos vizsgálatot igényel. A vízkészlet gazdálkodási célú tározóknál is szembe kell néznünk ezekkel a jövőbeni környezeti hatásokkal. 5. A felvízi szomszédos országokkal való kooperáció, amit már részletesebben megtárgyaltunk. Jóllehet a vízerőhasznosítás és a hidraulikus energiatározás nem vízgazdálkodási, hanem energia-gazdálkodási feladat, célszerű, hogy a "Vízgazdálkodási Távlati Tervezés" (továbbiakban VTT) keretében ezeket is tárgyaljuk, mert a szükséges művek (vízerőtelep, tározó medencék, stb.) tervezése és építése vízimérnöki feladat és létesítésük a vízlépcső főművének, a duzzasztómű tervezésével, építésével és üzemeltetésével szoros kapcsolatban van. Magyarországnak kicsi a vízerőkészlete, de ezt a keveset is hasznosítani kell az atmoszféra védelmének érdekében. Ezért minden vízlépcsőnél vízerőtelepet kell telepíteni, ahogyan ezt a világ minden országában teszik. A Dunán valószínűleg legfeljebb csak három nagyteljesítményű (80-100 MW körüli) vízerőtelepet lehet építeni, a többi folyónkon pedig csak kisteljesítményű és néhány törpe vízerőtelep létesítésével számolhatunk. De még egy közepes teljesítményű vízi-erőmű - ami pl. Kínában vagy Brazíliában törpének számít - mint a tiszalöki mű (11,5 MW) is az évi átlagos 54 millió kWh (kilowattóra) villamos energia termelésével rendkívül nagy mennyiségű széndioxid (C0

2) emisszióval csökkenti az atmoszféra terhelését. Ez azt jelenti,