Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Mosonyi Emil: A hazai vízgazdálkodás távlati feladatai

4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 3. SZ. hogy az elmúlt kerek 50 év alatt mintegy 270 millió kilogrammnál kevesebb széndioxid jutott fel az atmoszférába, mintha ezt a villamos energia mennyiséget egy barnaszén tüzelésű hőerőműben termeltük volna. (Ehhez a számításhoz azt vettem figyelembe, hogy I kWh fosszilis villamos energia termelésénél kerek 1 kilogramm Cö

2 kerül az atmoszférába. A még károsabb metán (CH

4) és más káros gázokról nem is szólva.) A vízerőnek, mint a leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb megújuló energiaforrásnak a kihasználását most a Világbank, az Európai Unió és a még józan környezetvédők is szorgalmazzák. A fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz) rohamosan fogyóban vannak, velük takarékoskodni kell, s a lehető legkisebb mennyiséget szabad belőlük eltüzelni. A gondosan épített és jókarban tartott vízerőmű élettartama eléri a 100 évet is, az eredeti beruházási költségnél jóval kisebb befektetéssel egy "második életre" megújítható, amelyben tehát a villamos energia sokkal Olcsóbban termelhető, mint a mű "első életében". Káros hulladékokat nem termel, s így nem merül fel ezek tározásának a problémája sem. A vízépítéssel kapcsolatos másik energiagazdálkodási mód a hidraulikus (szivattyús) energiatározás. A csúcsigények kielégítésének ez a leggazdaságosabb és környezetvédelmi szempontból legkedvezőbb megoldása. Az eredeti célkitűzés a villamosenergia-fogyasztás csúcsigényeinek fedezése volt. Később kiderült, hogy a szivattyús tározómüvek a villamos hálózat több más feladatának megoldására is alkalmasak, és ezek közül a hálózati frekvencia-tartás leggyorsabb és legbiztonságosabb eszköze. Külföldi tanulmányútjaim tapasztalatai alapján már az 1950-es évek elején javasoltam egy hidraulikus energiatározó építését. Az 1956 év tavaszán megjelent német nyelvű "Wasserkraftwerke, 1. Band" című könyvemben egy ábra a visegrádi Duna-kanyar látképét mutatja, belerajzolva a nagymarosi vízlépcsőt, a nyomóvezetéket és a felső tározómedencét. Alsó tározónak a vízlépcső duzzasztott tere (bögéje) szolgált volna. Később, a Víziterv keretében néhány más felső medence, köztük a most tervezés alatt álló Prédikálószék topográfiai és geológiai adottságainak a vizsgálatával is foglalkoztunk. Javaslatot tettem egy szivattyús tározómű építésére, de merev visszautasítással találkoztam. Tudomásom szerint, sajnos az a hivatalos vélemény, hogy felső medence létesítése nem megengedhető, annak állítólagos környezeti kárai miatt. Ez az álláspont érthetetlen és értelmetlen. A világ számos, a környezetvédelem tekintetében igényes országában, együttesen már több mint 100 nagyteljesítményű hidraulikus energiatározó épült és van üzemben, de sehonnan sem lehetett olyan véleményt hallani, hogy a medencéik káros környezeti hatásokat okoztak volna. A távlati tervezés szervezeti formája Ebben a kérdésben egy kitűnő hazai példára hivatkozom: a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal felállítására. Ennek a hivatalnak a sikeres működése fordulópontot jelentett a hazai vízgazdálkodás mai kifejezéssel élve vidék-fejlesztés - történetében. A "passzív" vízgazdálkodás (árvédelem, belvízrendezés, lecsapolás) korából átléptünk az aktív, a területen élők boldogulását elősegítő vízgazdálkodás (öntözés, vízpótlás, ipari és ivóvízellátás) országos és regionális fejlesztésének az időszakába. Hasonlóképpen most is egy fordulópont előtt állunk: a klímaváltozás "fogadására" kell felkészülnünk. Ezért azt javaslom, hogy a jelen fordulópont esetében ugyanolyan módon, tehát ugyanolyan szervezési keretben bonyolítsuk le a távlati vízgazdálkodási tervezést, ahogyan 1937-ben előkészítették az Öntözésügyi Hivatal felállítását. A kormány utasítására ugyanis az 1933. nyarán Békés nagyközségben létrejött kezdeményezés nyomán (Körösvölgyi Vízhasznosító Társaság) a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályában 1936-ban szerveztek egy Tervezési Csoportot. Lampl Hugó vezetésével elkészítették a Tiszántúl öntözési kerettervét. A csoport által kidolgozott Öntözési Kerettervet a kormány elfogadta, s ez lett az alapja az öntözőgazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről szóló 1937. évi XX. törvénycikknek, továbbá az Öntözésügyi Hivatal megalapításának. Mivel a klímaváltozás problémájával idehaza már több intézmény foglalkozik, lehetséges, hogy alakultak olyan bizottságok is, amelyek a várható káros következményekkel és azok elhárításával foglalkoznak. Ez feltétlenül hasznos lehet, de távolról sem elegendő. Bizottságok hozhatnak értékes határozatokat, de sohasem terveznek. Ha annak idején a kormány csak bizottságokat szervezett volna, és nem rendelt volna el egy tervezést ténylegesen végrehajtó munkacsoportot, akkor az "Öntözési Törvény" és az Öntözési Hivatal sohasem született volna meg, s ma a Tiszán és a Körösön nem léteznének a Körös-völgy kiszáradását meggátló vízlépcsők. A vízlépcsők hiányaiból már ez idáig kialakuló ökológiai katasztrófák felmérhetetlen károkat okozhattak volna az egész Alföldnek. Ezért, ha egy súlyos szervezési hibát el akarunk kerülni, feltétlenül szükséges, hogy a kormány - az illetékes minisztérium keretében - sürgősen állítson fel egy Vízgazdálkodási Távlati Tervezési Csoportot, s az kezdje meg azonnal a munkáját. Zárszó Tudom, hogy ez az írásom sokaknak számos politikusnak, a média egyes képviselőinek, elfogult környezetvédőknek és sok honfitársamnak - nem fog tetszeni. Tudom, hogy sok támadás fog érni. Lehet, hosszú ideig úgy fog tűnni a közvélemény egy részének, hogy nincs igazam, de később amit már magas korom miatt nem fogok megélni - a valóság mellettem fog tanúságot tenni. Nem szándékozom ezzel az írással az "ördögöt a falra festeni", de félek attól, hogy vakon megyünk egy katasztrófa felé, ami ismert nagytekintélyű nemzetközi szakértők véleménye szerint már a közeljövőben is megtörténhet. Ezt a katasztrófát elhárítani elsőrendű kötelességünk a következő generációk védelmére. Az az ország és az a nép, amelyik csak a jelen problémáinak megoldásával foglalkozik, s szemét eltakarja a jövő előtt, pusztulásra van ítélve. így tűntek el népek a történelem során. írásom számos olvasója azt fogja a szememre vetni, hogy véleményemmel pánikot keltek. Erre az a válaszom, hogy alvó embert egy veszélyre hangosabban - nagyobb zajjal - kell figyelmeztetni, mint egy éber figyelmes személyt. Sajnos az a benyomásom, hogy a magyar politikusok többsége most torzsalkodásra fordítja minden erejét és a következő generációkkal szembeni kötelezettségéről megfeledkezve, mint az alvajáró holdkóros vánszorog a jövő veszélyekkel fenyegető évtizedei felé. írásommal nem sérteni, hanem ébreszteni akarok. Meg vagyok győződve arról, hogy volt tanítványaim és az általuk kiképzett kitűnő magyar vízimérnöki gárda - ha politikusaink bizalmát és támogatását megkapják, s ha a médiák egy része megszünteti a közvéleményt befolyásoló gyalázkodását a magyar vízimérnökökkel és azok nagyszerű őseivel szemben - kitűnően végre tudja hajtani a Vízgazdálko-