Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
1. szám - Scheuer Gyula: Az egyiptomi Nyugati-sivatag platókarsztos területei, depressziói, forrásai és nevezetes karsztformái
^CHEUEI^G^^^^g^ijJtomrN^i^^ 13 Az első a Nyugati-sivatag déli részén legnagyobb elterjedésben a jó vízvezető adottságokkal rendelkező, kettős porozitású núbiai homokkő, amely a felszínen, illetve kisvastagságú lepelhomokkal fedve fordul elő. Joggal feltételezhető, hogy ez a homokkő, amely vízföldtani szempontból kedvező adottságokkal rendelkezik, humidus-csapadékos éghajlati fázisban mint tápterület funkcionált, ahol a csapadékból beszivárgott vízből a homokkő vízkészlete folyamatosan megújult. Ezért a Nyugati-sivatag vízföldtani tájegységen belül, annak déli felén a felszínen lévő núbiai homokkő terület volt a rendszer megújuló vízkészletének egyik tápterülete a csapadékos klímafázisban. Az itt beszivárgott víz észak felé mozgott a mélyfekvésű depressziók irányába. Tehát a mai források ősei, a paleo-hévforrások, vízutánpótlódásuk egy részét a vízföldtani tájegység déli részén kb. egyharmadát kitevő (200 ezer km 2) núbiai homokkőbe beszivárgó víz biztosította, és ez a homokkő összlet továbbította a megcsapolási helyek irányába. így a rendszeren belül a núbiai homokkőnek kettős szerepe volt a humidus időszakban: a felszínalatti vizek továbbítása mellett, tápterület is volt. Továbbá, miután a vízvezető núbiai homokkő alul és oldalirányban közvetlenül érintkezik a vízföldtani tájegység középső és északi részén kialakult platókarszt kőzeteivel, a nyomásviszonyok függvényében a víz beáramlott, illetve átadódott a mészkő víztározóknak is. így tehát, a núbiai homokkő felszínalatti vízkészlete nem csak egy önálló víztartó rendszert képez, hanem dinamikus vízkészlete átadódva a karsztnak, részt vesz annak vízháztartásában is. A második a vízföldtani tájegységen belül a központi és az északi rész kb. kétharmadán (460 ezer km 2) egységes platókarsztos terület, amely mezozóos és harmadidőszaki mészkőből épül fel. Míg a központi részen felső mezozóos mészkő összlet mellett igen jelentős elterjedésben legalsó harmadidőszaki mészkő fordul elő, addig az északi részen neogén (miocén) mészkő van a felszínen. A platókarsztot felépítő mészkő összleteket napjainkban kisebb-nagyobb vastagságban főleg szemcsés üledékek takarják le. így a Nyugati-sivatag platókarsztja félig fedett karsztnak minősíthető. Vízföldtani szempontból vizsgálva a fedőkőzeteket, megállapítható, hogy azok vízáteresztő képesség szempontjából kedvező kifejlődésüek, így alapvetően nem akadályozzák a felszínre hullott csapadékvíz beszivárgását és továbbítását a karsztos kőzetek felé. Továbbá a platókarszt felszíne alig tagolt, ezért a felszíni lefolyás is csak helyileg alakul ki. Vagyis ez annyit jelent, hogy a platókarszt vízmérlegében a lefolyásnak alig van szerepe, miután a csapadékvíz a platókarszt területén marad túlnyomórészt. Kivételt képeznek a keleti peremi részen a Nílus irányában kialakult rövid vádik, amelyek kivezetik a rendszer felszíni vizeit. A Nyugati-sivatag platókarsztos területein végbement felszíni és felszín alatti paleo-karsztosodás, továbbá a hegységképző erők alárendelt szerepe (a rétegek általában vízszintes települése) a platókarsztokra meghatározott jellemzőkkel rendelkezik. Ha vízáteresztő képesség szempontjából értékeljük az adottságokat, mint pl. a különböző korú mészkövek rétegtani felépítését, ahol a 9. ábra. A Nyugati-sivatag paleo - vízföldtani modellje a negyedidó'szaki csapadékos klímafázisokban Sampsell B. M. fedetlen földtani térképének felhasználásával I. Déli núbiai homokkő tápterület, II. Platókarsztos tápterület A - J Megcsapolási helyek (helyi erózió bázisok) forrásokkal: A. Wádi Nátron, B. Qattara, C. Szíva oázis, D. Fajúm oázis, E. Baharija oázis, F. Farafra oázis, G. Dakhla oázis, H. Kharga oázis, I. Korkur oázis, J. Tengerparti vízkilépések. 1. (iránit, 2. Palezóos homokkő, 3. Núbiai homokkő, 4. Platókarsztot felépítő különböző korú mészkövek, 5. Vízátadás a felszín alatt, 6. Felszín alatti vízáramlási irányok, 7. Vízföldtani szelvény, 8. Keleti sivatag karsztos területei. A helyi erózióbázisok, azok a mély depressziók-oázisok voltak, amelyeket korábban ismertettem. Tehát a humidus csapadékos klíma adottságok mellett is a rendszer erózióbázisaiként funkcionáltak. Vagyis a platókarsztnak egyik legérdekesebb megjelenés formái közé sorolható depressziók a recens és paleo-karsztvízfüldtani szempontból, mint helyi erózióbázisok-megcsapoló helyek a negyedidőszakon belül bekövetkezett éghajlat-változások (humimészkőrétegek közé laza mésziszaprétegek (írókréta), továbbá agyag, márga és egyéb kőzetféleségek (magas vastartalmú rétegek) települnek közbe, vízvezetői képesség szempontjából közepesnek értékelhető. A vízföldtani tájegység platókarsztja a rendszeren belül a núbiai homokkővel megegyezően nyitott rendszert képez, mert a felszín alatti vízkészletének utánpótlódását biztosító beszivárgási terület megközelítően megegyezik a platókarszt elterjedési területével, ahol a humidus éghajlat esetén a víz, vagy a közvetlenül a felszínen lévő mészkövön keresztül jut a mélybe, vagy pedig vízvezetői tulajdonságú fedőrétegek (homok) közbeiktatásával jut a karbonátos tároló rendszerbe. Ahol pedig foltszerűen vízzáró, vagy rossz vízvezetői tulajdonságú agyagos kőzetek vannak a felszínen, az ezekről lefolyó vízként táplálják a karszt vízkészletét olyan részeaho l az képes mélybe szivárogni .
